Tanács: Ne gyorsalkodjál a te száddal, és a te elméd ne siessen valamit szólni Isten előtt; mert az Isten a mennyben van, te pedig e földön, azért a te beszéded kevés legyen. (Prédikátor 5,2)
A hívő ember legnagyobb példaképe maga Jézus! Például az imádkozásban mennyire hasonlítok Hozzá? A Máté 6,7-ben pogányok szokásának mondja a hegyi beszédben Jézus a
sok beszédű imádkozókat. A Példabeszédek 10,19-ben és a Prédikátor 5,3-ban azt olvassuk, hogy „A sok beszédben elmaradhatatlan a vétek; a ki pedig megtartóztatja ajkait, az értelmes.”
Akkor most hogyan imádkozzak? Tele vagyok problémákkal, kérdéssel, jobb esetben hálával.
Annyi minden történt azóta, amióta legutóbb imádkoztam. Meg egyébként is, senkiben sem bízom annyira, mint az én Uramban, Ő a legbensőbb bizalmasom, akkor kinek mondjam el a
dolgaimat, kitől kérjek tanácsot, véleményt, vezetést, ha nem Tőle? Egyébként is Ő biztatott arra, hogy bármit kérhetek, azt megadja!
Az egyik hiányosságom az, ha sok idő telt el azóta, amióta Istenhez fordultam imában. Azért gyűlt fel sok mondanivalóm, mert a földi dolgokkal, vagy magammal voltam elfoglalva.
A követendő magatartást Jézus életének példájából vehetjük át! Ha mi sem korlátozzuk a kapcsolatunkat az imádkozásra fordított időre, hanem Hozzá hasonlóan minden pillanatban
élő kapcsolatban vagyunk az Úrral, akkor teljesíthetjük a Tanácsban megfogalmazott Igében foglaltakat. Egyszerű példákat had mondjak: Ha fel tudtam kelni ágyamból, azonnal kibuggyanhat belőlem sok hála, mielőtt még térdre borulnék előtte imádkozni. Békésen tudtam pihenni az éjjel, kaptam erőt felállni, láthatom a környezetemet, a napvilágot, megőrzött nem csak engem, hanem szeretteimet, hajlékomat és újabb ajándékokat tartogat számomra Isten. Ha le tudok ülni reggelizni: Van fedél a fejem felett, van kenyér és innivaló az asztalomon,
funkcionál testem, ami az ételt hasznosítva erőt biztosít a napi feladataimhoz.
És sorolhatnám a napi teendőim során felmerült tevékenységek közben elnyert, megtapasztalt ajándékokat, amiket olyan természetesnek tartunk, hogy észre sem vesszük. De, az is hozzá
tartozik a lelki fejlődésünkhöz, megszentelődési folyamatunkhoz, hogy idővel rájövünk, felismerjük, hogy semmi sincs csak úgy „magától” az életünkben! Minden apróság mögött ott van a segítség, a kegyelem, amit ajándékként kap az ember! Mert csak nyitott szemmel kell járnunk a világban, és láthatjuk, hogy hány ember lát szükséget, milyen széles skálán mozog a betegségek sora, amikor a legegyszerűbbnek tartott mozdulatért másoknak milyen nagy árat kell fizetniük, vagy erőfeszítést tenniük. Amikor végre mi is felismerjük, hogy
„Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.” (Jakab 1,17.) Akkor a HIT iskolájában magasabb osztályba léptünk! Mert nem korlátozódik „beszélgetésünk” a mi Urunkkal az imádkozásra fordított időre, mert akkor már Jézushoz hasonlóan folyamatos kapcsolatban vagyunk a mi Alkotónkkal, Istenünkkel. Akkor már nem kell gyorsan felsorolnunk a velünk történteket, a bennünk lévő mondanivalót, hiszen folyamatosan elmondtuk Neki életfolyamunk során. Akkor Jézushoz hasonlóan tudunk csendben együtt lenni Istennel, és Jézushoz hasonlóan röviden Neki hálát adva elmondani az éppen aktuális kérésünket. Gondoljunk Jézus csodatételei előtti rövid imáira, vagy a példaként Tőle kapott legtökéletesebb IMÁRA, a „Mi Atyánk”-ra! Ettől komplexebb imát még senki sem mondott, mégis milyen rövid, pedig benne van a hála, dicsőítés, kérések sora, ígéret, elismerés.
Amennyiben imánk a Tanács-ban javasoltak szerint hangzik el, akkor biztosan miénk az Ígéret: „Közel van az Úr, minden Őt hívóhoz: mindenkihez, aki hűséggel hívja Őt. (Zsoltárok
145,18) És készen áll számunkra a Fohász Igéje: „Hiszen Tenálad van a bocsánat, hogy féljenek Téged.” (Zsoltárok 130,4)
Ámen!
A mindennapi kenyerünk alapján – Sárkány Mihály