Tanács: „Áldjátok azokat, akik titeket kergetnek; áldjátok és ne átkozzátok.” (Róma 12,14.)
Ígéret: „Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek énérettem. Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyben. (Máté 5,11-12.)
* Az emberi természettel és logikával ellentétes cselekedetre és indulatra hívnak, szólítanak fel az Igék. Ki hallott már olyat, hogy örüljek azért, mert üldöz, kerget valaki? Sőt még Jézus is a boldog-mondások között azt mondja, hogy örüljek akkor, ha szidalmaznak, rágalmaznak! Ha emberi módon gondolkozunk, akkor a visszavágás, megtorlás jut inkább eszünkbe. Azonban mi már felöltöttük az új embert, a régit pedig levetkőztük cselekedeteivel együtt és halálba adtuk azt! Mi Jézust öltöttük magunkra, így az Ő értékrendje szerint nem szabhatjuk magunkat a világhoz, és a nekünk adatott kegyelem által le tudjuk győzni a test ösztöneit. Isten gyermekeként a Krisztusi indulattal áldani tudjuk az ellenünk vétkezőket. Nem átkozzuk, szidalmazzuk őket, hanem boldog szívvel Krisztus jó illatát, szeretetét sugározva jót kérünk a számukra. Hiszen, Jézus a szenvedése útján mutatott példát arra, hogyan kell átadnunk magunkat Isten akaratának teljesítésére!
* Fohász: „Uram, erőszak van rajtam, szabadíts meg!” (Ésaiás 38,14.) De lássuk meg Isten vezetését, gondviselését ebben az Igében is, mert valóban a bűnre hajló testünk erőszakot akar venni rajtunk, hogy ne gyakoroljuk a szeretetet minden ember iránt.
* Ezért fokozottan kérjük ma Isten Szent Lelkének a támogatását, hogy ne az emberi természetnek engedjünk, hanem cselekedhessünk lelkünk üdve javára!

A mindennapi kenyerünk alapján – Sárkány Mihály

Vélemény, hozzászólás?