Olvasandó: Korinthusiakhoz írt 2. levél – 1. fejezet
15-24. vers
„(15) Ebben bízva akartam már előbb is hozzátok menni, hogy másodszor is részesüljetek kegyelemben, (16) és tőletek átmenni Macedóniába és Macedóniából ismét visszatérni hozzátok, hogy ti indítsatok útnak Júdeába. (17) Talán könnyelmű voltam, amikor ez volt a szándékom? Vagy amit akarok, test szerint akarom-e, úgy, hogy nálam az „igen, igen” lehet „nem, nem” is? (18) De Isten a tanúm, hogy a mi beszédünk nálatok nem volt egyszerre igen és nem. (19) Mert az Isten Fia, Jézus Krisztus, akit én, Szilvánusz és Timóteus közöttetek hirdettünk, nem volt „igen” is és „nem” is, hanem az „igen” vált valóra őbenne. (20) Mert Isten valamennyi ígérete őbenne lett igenné, és őbenne lett ámenné az Isten dicsőségére miáltalunk. (21) Isten az, aki minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken. (22) Ő pecsételt el minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe. (23) Én pedig Istent hívom tanúként magam mellé, hogy irántatok való kíméletből nem mentem el eddig Korinthusba. (24) Mert nem akarunk uralkodni a ti hiteteken, hanem munkatársai vagyunk örömötöknek, mert szilárdan álltok a hitben.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (1/2): „A ti igenetek legyen igen!”
Az apostol élénken igyekszik magáról elhárítani a megbízhatatlanságnak a látszatát. Tervbe volt véve, meg lett ígérve, hogy meglátogatja a korinthusiakat, de nem sikerült. Pál kritikusai valószínűleg jó alapot találtak ebben arra, hogy könnyelműnek és állhatatlannak tüntessék fel. Mint akinek a szavában nem lehet megbízni. Ha az apostol megváltoztatta útiterveit, annak nagyon komoly oka volt. De nem ezt bizonygatja, hanem Jézusra mutat, akire ő egész életét építi. Arra hivatkozik, mint Krisztus tanítványa, hogy az Ő közelében nem hangozhat el olyan, „igen”, amelyik „nem” is lehet, hanem megfontolttá és megbízhatóvá válik az emberi szándék. Az teszi ilyen szilárddá, megbízhatóvá Krisztus híveit és szolgáit, hogy az alap, amelyen állnak, maga az örök szilárdság és megbízhatóság: Krisztus! Őbenne maga Isten mutatta meg ígéreteit megtartó, kétféleképpen sohasem érthető hűségét, amelyre feltétlenül és mindig számíthatunk. És minél jobban ráépítjük az életünket erre a kőszálra, annál kevesebb lesz az ingadozás életünkben!
A körülöttünk élő világban jól ismerhetjük az emberi életben mutatkozó sok állhatatlanságot. Sokszor nehéz különbséget tenni az emberek szavában az „igen, igen” és a „nem, nem” között. Ki tudja: ígéreteik milyen komolyak, terveik hogyan fognak még megváltozni, adott szavukban mennyire lehet bízni? Nem csoda, ha Pál változtatása miatt az ő állhatatosságát is megkérdőjelezték a rosszindulatúak. Azonban maga Pál is arra tanítja a korinthusi testvéreket – és minket is –, hogy Krisztus szolgálatában ilyen „könnyelmű, test szerint való akarásnak”, amelyből végül is nem lesz semmi, nincsen helye.
Pál apostol úgy érzi, nem is lehet határozatlanság azoknak az életében, akik a Krisztuséi. Ô Istennek felkentje. Őáltala Isten a hivőket is „megerősíti és megkeni”. A Lélek ajándéka pedig végső bizonyosságot adó pecsét a szívükben. Nem illik hát hozzájuk tétovázás, kétségeskedés! De ugyanakkor azért távol áll Pál apostoltól minden erőszakosság. Ő a maga bizonyosságából nem akar mások fölött zsarnokoskodást csinálni. „Uralkodás” helyett „munkatársuk” akar lenni, akit örömmel fogadhatnak. Azért változtatta meg útitervét is, mert ki akarta várni, amíg ilyen, kíméletes munkára alkalmas lesz a helyzet.
MA: Meg kell nekünk is találnunk ezt az egyensúlyt a határozottság és szelídség között. Jó volna, ha így bízhatnának mások bennünk! (mi pedig másokban)