Olvasandó: Mózes 4. könyve, 10. fejezet, 11-36. vers
„(11) A második esztendőben, a második hónapban, a hónap huszadik napján fölszállt a felhő a bizonyság hajlékáról, (12) és elindultak Izráel fiai úti rendjük szerint a Sínaipusztából, és a felhő a Párán-pusztában állapodott meg. (13) Ekkor indultak el először az ÚRnak Mózes által adott parancsa szerint. (14) Először Júda fiai táborának a zászlaja indult a csapatok élén. A sereg élén Nahsón, Ammínádáb fia állt. (15) Az Issakár fiainak a törzséből való sereg feje pedig Netanél, Cúár fia volt. (16) A Zebulon fiainak a törzséből való sereg feje Eliáb, Hélón fia volt. (17) Miután lebontották a hajlékot, elindultak Gérsón és Merári fiai, a hajlék hordozói. (18) Azután elindult Rúben táborának zászlaja a csapatok élén: a sereg élén Elicúr, Sedéúr fia állt. (19) A Simeon fiainak a törzséből való sereg feje pedig Selumiél, Cúrisaddaj fia volt. (20) A Gád fiainak a törzséből való sereg feje Eljászáf, Deúél fia volt. (21) Majd elindultak a kéhátiak is, a szentély hordozói, és fölállították a hajlékot, mire a többiek megérkeztek. (22) Azután elindult az Efraim fiai táborának zászlaja csapatuk élén. A sereg élén Elisámá, Ammihúd fia állt. (23) A Manassé fiainak a törzséből való sereg feje Gamliél, Padácúr fia volt. (24) A Benjámin fiainak a törzséből való sereg feje Abidán, Gideóni fia volt. (25) Majd Dán fiai táborának zászlaja indult el mint az egész tábor utóvédje. A sereg élén Ahiezer, Ammisaddaj fia állt. (26) Az Ásér fiainak a törzséből való sereg feje pedig Pagiél, Okrán fia volt. (27) A Naftáli fiai törzséből való sereg feje Ahira, Énán fia volt. (28) Ez volt Izráel fiainak a menetelési rendje seregeik szerint, valahányszor elindultak. (29) Mózes azt mondta Hóbábnak, aki a midjáni Reúélnak, Mózes apósának fia volt: Arra a helyre indulunk, amely felől azt mondta az ÚR: „Nektek adom.” Gyere velünk, és jót teszünk veled, mert az ÚR jót ígért Izráelnek. (30) De ő így felelt neki: Nem megyek. Inkább visszamegyek a hazámba és a rokonaim közé. (31) Mózes azt felelte: Kérlek, ne hagyj el minket, mert te tudod, hol lehet tábort ütnünk a pusztában. Légy minekünk szemünk gyanánt. (32) Ha eljössz velünk, minden jóban részesítünk, amit velünk tesz az ÚR. (33) Így haladtak az ÚR hegyétől háromnapi járásra, és az ÚR szövetségének ládája ment előttük háromnapi járásra, hogy megjelölje nekik, hol kell megszállniuk. (34) Az ÚR felhője volt fölöttük nappal, amikor elindultak a táborból. (35) Valahányszor pedig el akarták indítani a ládát, azt mondta Mózes: Kelj föl, URam, és széledjenek szét ellenségeid, és fussanak el előled gyűlölőid. (36) Amikor pedig megállt, azt mondta: Fordulj vissza, URam, Izráel ezreinek sokasága felé!”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (10/2): Legyünk összhangban az Úr szavával és cselekvésével!
Ebben a szakaszban szemlélhetjük milyen szépen valósul meg a gyakorlatban az, amit korábban az ÚR rendelkezéseiként olvashattunk a vonulási rendről.
„Elindulának azért… az Úrnak Mózes által való parancsolata szerint.”
Milyen fenséges dolog ez, amikor Isten szavát megvalósulni látjuk, mint itt is, hogy úgy történnek a dolgok, ahogy Isten kijelentette, Mózes által. Afelhő is mozdul, ahogy Isten megígérte és a tábor is mozdul, ahogy Isten elrendelte. A mi életünkben is ez a csodálatos összhang az igazi áldás: amikor mi is azt tesszük és úgy tesszük, ahogy Isten mondta akkor megélhetjük, hogy az Úr is úgy cselekszik velünk, ahogy megmondta.
Ekkor nemcsak azt az áldást kapjuk meg, hogy
a.) rendjén mennek a dolgok az életünkben, hanem
b.) élő bizonysággá válik az élet folytatásunk.
Bárcsak lennénk minél többen, minél többször e kettős áldás megtapasztalói!
Kedves életképszerű párbeszéd zajlik a fejezet végén Mózes és az ő sógora között. Valószínűleg eddig is segítségére volt a sógor a vándorlás során. Támpontokat adhatott a táborhelyek kiválasztásában, mert bennszülöttként jól ismerte a területet. De most elhagyni készül őket, az övéihez akar visszamenni. Mózes meghívja, hogy tartson velük továbbra is és legyen továbbra is segítségükre. Felvillantja előtte az ígéretes jövőt: amilyen jóban őket fogja az Úr részesíteni, abban mind fog ő is részesülni. De Hóbab a múltat választja. Nem kell neki az a jövő, amit Isten kínál. Visszamegy a megszokott, biztos életet nyújtó, már meglévő földjére. „Az én rokonaim közé megyek”… – Lehet ezt úgy értékelni, mint hűséget. De lehet hitetlenség, gyávaság is, vagy kényelem.
Sokak azért nem mernek továbblépni az Úr útján, belépni az általa kínált kapun egy új jövőbe, mert kishitűség, félelem tartja vissza őket. Ahogy a közmondás tartja: jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Így aztán lemaradnak az ígéret földjéről, az üdvösségről, mint Hóbab. Nem tudják mit veszítenek azzal, ha a régihez ragaszkodnak. Vigyázzunk mi is mikor mérlegelés elé állít bennünket az Úr és választanunk kell a magunk járta út és az Úr által kínált cél között! Hajlamosak vagyunk az emberi bölcsesség, befolyás, körülmény, értékrend szerint dönteni és az Úr hívásának ellenállni.
Pedig:
(Péld 14:12) – „Van olyan út, [mely] helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út.”
(Péld 16:9) – „Az embernek elméje gondolja meg az ő útját; de az Úr igazgatja annak járását.”
(Péld 21:2) – „Az embernek minden útja igaz a maga szemei előtt; de a szívek vizsgálója az Úr.”
Érdemes az Úrra hallgatva hátra hagyni azt, ami addig az enyém volt, de nélküle csak emberi érték.
Péter egyszer megkérdezte Jézust:
„(28) És monda Péter: Íme mi mindent elhagytunk, és követtünk téged! (29) Ő pedig monda nekik: Bizony mondom nektek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát, vagy szüleit, vagy testvéreit, vagy feleségét, vagy gyermekeit az Isten országáért, (30) Aki sokszorta többet ne kapna ebben az időben, a jövendő világon pedig örök életet.” (Luk 18:28-30)
A két utolsó vers pedig bepillantást enged Mózes intenzív ima életébe akár megállt akár elindult a láda és vele együtt a tábor, Mózes imádsággal kísérte, hogy legyen áldás mind az induláskor, mind a megérkezéskor. Legyen biztonság és védelem a gonosztól. Jó, ha mi is így indulunk, ha a nap felkél fölöttünk és lenyugszik mögöttünk. Akár elindulunk akár megállunk, mindent az Úrtól kérjünk és fogadjunk el. Így biztos lesz az áldás jártunkban-keltünkben mindenen, amit cselekszünk. Milyen jó ebben a biztonságban és védelemben tölteni napjainkat. Éljünk vele!