Olvasandó: Mózes 4. könyve, 35. fejezet, 2-8. vers
„(2) Parancsold meg Izráel fiainak, hogy örökségül kapott birtokukból Lévi fiainak adjanak át városokat lakóhelyül. A városok körül pedig adjatok legelőt is a lévitáknak, (3) hogy azokban a városokban lakjanak, a legelők pedig marháiknak, jószágaiknak és mindenféle állatuknak a tartására szolgáljanak. (4) A városoknak, amelyeket a lévitáknak adtok, a város falától kifelé ezerkönyöknyire terjedjenek a legelői körös-körül. (5) Mérjetek azért a városon kívül, kelet felől kétezer könyököt, dél felől is kétezer, nyugat felől kétezer és észak felől kétezer könyököt úgy, hogy a város középen legyen. Ez legyen számukra a városok legelője. (6) A városok közül pedig, amelyeket a lévitáknak adtok, hat legyen menedékváros, arra rendelve, hogy oda menekülhessen, aki embert ölt. Ezeken kívül negyvenkét várost adjatok. (7) Összesen tehát negyvennyolc várost kell adnotok a lévitáknak legelőikkel együtt. (8) Úgy adjátok a városokat Izráel fiainak örökségéből, hogy attól, akinek több van, többet vegyetek, és attól, akinek kevesebb jutott, kevesebbet vegyetek el. Mindegyik törzs a neki jutó örökséghez mérten adjon városaiból a lévitáknak.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (35/1): Bízzuk és fogadjuk javaink mértékét Isten bölcsességére!
Nem csak a határainkat, helyünket és feladatainkat érdemes az Örökkévalótól kérni és fogadni, hanem a javak elosztását is legjobb lenne rábízni. Akkor lenne a leginkább méltányos és igazságos a világ. Ennek pedig ez a rész a fényes bizonyítéka.
A javak elosztása is örökös probléma az emberek között. Az önzés mellett a birtoklási vágy, az egzisztenciaféltés és a luxusigény teljességgel megakadályozza, hogy igazságos és mindenki által elfogadható legyen ezen a téren bármilyen döntés. Még testvérek, szülők utódok között sem. Társadalmi szinten sem. Országok, kontinensek viszonylatában sem. Ha nincs egy mindenki által tisztelt és elfogadott felsőbb tekintély, aki igazságos, bölcs és méltányos, akkor a javak elosztásának területén nem lehet, mint ahogy nincs is békesség. A költő találóan mondja: „Az „enyim-tied” mennyi rosszat szüle, miolta a „mienk” nevezet elüle…”.
Izraelben Isten tekintélye oldotta meg ezt a problémát (amíg tiszteletben tartották). A leendő haza földjének felosztása Isten rendelkezései alapján történjen – adta parancsba az Örökkévaló. Ennek lényege: a szolidaritás! Azon túl, hogy Isten „juttatta” földhöz a törzseket sorsolás útján, fontos alapelv lett: akik többen vannak, többet kapjanak, de akik többet kaptak, többet is adjanak.
A Lévita városok és menedékvárosok példázza ezt nagyszerűen. A Léviták nem kaptak földet örökségként, ők az Úr szolgálatában voltak a népért – épp ezért a közösségnek kellett gondoskodnia megélhetésükről tizeddel, áldozati ajándékokkal és városok kijelölésével. A városok körül legelőt is kaptak. Létszámuk szerint Isten szabja meg a városok és a területek számát. Itt hangzik el a méltányossági parancs:
„Amely városokat pedig Izrael fiainak örökségéből adtok, [azokhoz] attól, akinek több van, többet vegyetek, és attól, akinek kevesebb van, kevesebbet vegyetek; mindenik az ő örökségéhez képest, amelyet örökül kapott, adjon az ő városaiból a lévitáknak.” (4Móz 35:8)
Az Újszövetség arról tanít, hogy mindent az Atyának köszönhetünk még akkor is, ha megdolgoztunk érte. Jézus is sáfároknak nevezi az embereket, utalva ezzel is arra, hogy minden Istentől van – ránk bízva. És többször is példázza, hogy akinek több adatik attól többet is vár vissza a Gazda.
„És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle; és akire sokat bíztak, többet kívánnak tőle.” (Luk 12:48)
A bővelkedést pedig azért adja, hogy legyen miből adni azoknak, akiknek kevesebb jutott.
Summa-summárum: amink van, amihez bármily módon hozzájutunk, tekintsük olyan javaknak, amiket sáfárságra kaptunk ezen a földön, hogy éljünk velük a magunk és egymás javára – Isten dicsőségére!