Olvasandó: Mózes 4. könyve – 5. fejezet
6. vers
„Mondd meg Izráel fiainak: Ha akár férfi, akár nő bármilyen bűnt követ el egy másik ember ellen, mellyel hűtlenné válik az ÚRhoz, az a lélek vétkessé lesz.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (5/1): A bűnnel nem bánhatunk kesztyűs kézzel!!
Isten szent, tiszta, romolhatatlan, tökéletes. Ahol jelen van ott mindennek tisztának romolhatatlannak tökéletesnek kell lennie. Sajnos jelen világunkban, amelyben Istent félreteszik, jelenlétét megvetik ez nem így van. Jelen van a fizikai és szellemi romlás, tisztátalanság, agresszív önzés, jogokat követelő, sőt uralomra törekvő torz gondolkozás, ízlés és életgyakorlat. És a globális Tábor – az emberiség egésze – vele együtt élettere a Föld pusztul.
Isten örömhíre azonban a Bibliában az, hogy nem lesz mindig így! Eljön majd egy nap, amikor új eget és új földet teremt és Isten lesz minden mindenekben. Akkor valóban és teljességgel Istennel együtt minden szent, tiszta, romolhatatlan és tökéletes lesz. Mi magunk is, akik már itt és most, a Názáreti Jézusba vetett hit által elfogadjuk, behívjuk Isten jelenlétét, amelyet úgy élünk át, hogy Isten szeretete kitöltetik a mi szíveinkbe a nekünk adott Szentlélek által. De addig a bűn romlását gátolni, elűzni kell, leleplezni és a Jézus vére oltalma alatt legalább azt a Tábort tisztán megtartani, ahol Isten szentjei sátoroznak.
Az Ószövetségben az isteni jelenlét az övéivel való együtt lakozásban valósult meg úgy, hogy a pusztában vándorló nép sátortáborának a közepén álló a Szent Sátor, benne a Szövetségláda reprezentálta az Örökkévaló jelenlétét. Ezért kellett a Tábornak a szentségére vigyázni. Tisztaságára, egészségére, bűntelenségére nagy hangsúlyt kellett fektetni.
Ez a fejezet 3 olyan esetet ír le és szabályoz, amikor ez a szentség és egészség veszélybe került, mert a bűn rontása behatolt a Táborba, vagyis a közösség életébe. Az ezzel kapcsolatos rendelkezések bemutatják, hogyan kell a Tábor tisztaságát megóvni, illetve helyreálltani a bűn rontásával szemben. Előttünk van tehát a bűn rontásának 3 stációja: gyanúja (házassági hűségpróba); ténye (a jóvátétel és kárpótlás törvénye); következménye (a kiűzetés parancsa).
Előttünk van az Isten által parancsolt kiküszöbölése a romlásnak: le kell leplezni (=”állítsd az ÚR elé…”); jóvá kell tenni, amit lehet („fizesd meg” és fizess rá); és el kell különülni tőle (= „űzzétek ki a Táborból!) DE: mindezeket túl a végső és teljes megoldás a + kiengesztelés – „vigyél áldozatot”!
A mai humanista, liberalista gondolkozásúak ezt túl szigorúnak, „személyiségi jogokat sértő”, kegyetlenségnek tartják. Még, hogy kiűzni? vagy: „átokhozó vizet itatni” a bűnössel? Egyáltalán: a bűnt bűnnek nevezni? Nem „humánus” dolog. Inkább hallgassuk el, fogadjuk el, nevezzük át, sőt: tegyük normává, nota bene!: erénnyé! – súgja, követeli a sátáni sereg. (Nagyon beszédes kifejezés a „féltékenység, gyanakvás szelleme” kifejezés). Ez a démoni befolyás folyik ma körülöttünk az Isten tekintélyét és szentségét megvető liberális tendenciákban: a jogi, erkölcsi, eszmei és vallásos mozgalmakban, globalizációs törekvésekben! (Lásd: újmarxizmus; gender, emancipációs „emberjogi” mozgalmak, szex-, tech-, virtuális- forradalom, stb.) Ez kellemes az egónak, felszabadítja az egyéni és pillanatnyi jó életérzést, érvényesül az önző kivagyiság, de mi az eredménye? A romlás rohamosan uralmat vesz, megromlik az egész „tábor” (=emberiség), szenved a következményektől. És ez még csak a kezdet, mert a vég: ítélet a szent Isten előtt! Ezért a megmentő megoldás egyedül: minél hamarabb világosságra hozni, a romlástól elkülönülni, amit lehet jóvá tenni, de mindenképpen az ÚR elé állni, engesztelést, kegyelmet kérni. Mert Isten megoldása a romlásra a kegyelem, amely megtisztít a bűntől. Ember erre nem képes, de Jézus igen! Mindezt az egész Tábor tisztaságáért, hogy a szent Istennek ne kelljen ehagynia a tábort, elfordulnia az embertől. Ezért Jézus magára vállalta kiűzetést, az átokhozó vizet, a megfizetést és a kárpótlást. Mindent elvégzett helyettünk a kereszten, amelyet – nem véletlenül – a városon (Táboron) kívül állítottak fel.
„Parancsold meg Izráel fiainak, hogy küldjenek ki a táborból minden leprást, minden magfolyóst és mindenkit, aki holttest miatt lett tisztátalanná.” (4Móz 5:2)
Poklost: A héber kifejezés különféle bőrbetegségekre utalhat, nem feltétlenül a leprára. vö. Lk 5:12–16; 17:11
magfolyóst. Elsősorban a nemi szervekből származó rendellenes folyások (vö. Lk 8:43-48). Az ilyen betegsé- gekben szenvedő emberek élő példák lettek az egész tábor számára, hogy mindenkinek szükséges „tisztának” lennie Istenhez való közeledésekor.
holttest. A tisztátalanság leginkább érzékelhető jele. A halott testben végbemenő bomlási és kóros folyamatok mindenki számára nyilvánvalóak voltak. Testi érintkezés egy holttesttel biztos jele volt a tisztátalanságnak; az élőkkel való normál érintkezést korlátozni kellett, amíg a megfelelő tisztítást el nem végezték. Jézus a halottakhoz is hozzáért, csakúgy, mint az élőkhöz; Jairus leányának feltámasztását úgy kezdte, hogy megfogta annak élettelen kezét (Lk 8:54). Tőle a tisztátalan megtisztult! És Ő az, aki ma is megtisztít minden hamistól.
tisztátalanná. Nem megfelelő arra, hogy a közösséggel legyen és fertőzöttnek tekintendő a szent sátor és az Úr tisztelete szempontjából.
„A pap pedig állítsa az asszonyt az ÚR színe elé.” (4Móz 5:16)
A házasságtörés próbája. Az itt leírt különös „házasságtörési teszt” hasonlít más próbatételekhez, amelyeket gyakran alkalmaztak a Közel-Keleten. Feltételezhetően arról volt szó, hogy a bűnös asszonyt lélektanilag leleplezték az érzelmi reakciói alapján – (hasonlóan a hazugságvizsgálat mai gyakorlatához), – vagy pedig Isten mutatta meg az igazságot a próbatétel végeredményén keresztül. A nyilvános próbatétel segített tisztázni azoknak az asszonyoknak a becsületét, akiket férjük alaptalanul vádolt meg. Arról nincs bibliai feljegyzés, hogy akár csak egyszer is alkalmazták volna ezt az eljárást. Erről a próbatételről máshol nincs szó a Bibliában.