Olvasandó: Mózes 4. könyve – 6. fejezet
8. vers
„Názírságának egész idején az ÚRnak legyen szentelve.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (6/1): Törekedjünk rendkívüli szentségre!
Ebben a fejezetben olyan emberekről olvasunk, akik hétköznapi szentek (=választott nép tagjai), de valami oknál fogva, valaminek a hatására, vagy céljából elhatározzák magukat egy „ünnepi szentségre”, hogy bizonyos vállalt ideig rendkívüli módon törekszenek arra, hogy a szentül éljenek!
A nazirság ideje azt jelentette, hogy a hétköznapi életformából kilépve férfiak, vagy nők fogadalmat tettek és ahhoz igazították az életvitelüket, jobban törekedve, koncentrálva Istenre. Tehát a lényege: Isten számára, céljaira, szolgálatára, a Vele való közösségre jobban átadni magamat úgy, hogy ennek érdekében kész vagyok az életgyakorlataimon is változtatni. Kész vagyok Istennek magamat elkülöníteni, leválasztani a hétköznapi ritmusról. Akarok a megszokott sodrásból kilépve, ha kell az árral szembe úszva (külső/belső világ hatásai ellenére) Istennel rendkívüli időszakot tölteni!
Ilyen módon egy mai keresztyén is lehet „názír”: törekvő a szentségben! Böjtölés, ünneplés, napirend, illendőség, anyagiak, kapcsolatok – mindenben úgy hozni döntéseket, semmi más nem kerülhet előtérbe, mint az ÚR!
„… (3) szakassza el magát a bortól és a részegítő italtól. Borecetet és részegítő italból való ecetet ne igyon, és szőlőből csinált italt se igyon, se új, se aszú szőlőt ne egyen. (4) Názírságának egész ideje alatt semmi olyasmit ne igyon, ami a szőlőtőről való, a szőlő magvától fogva a szőlő héjáig. (5) Názír fogadalmának egész idején ne érje borotva a fejét, míg be nem telnek a napok, amelyekre az ÚRnak szentelte magát. Szent legyen, hagyja növekedni fején a hajfürtöket. (6) Egész idő alatt, amelyre az ÚRnak szentelte magát, ne menjen be holttesthez. (7) Se apjának, se anyjának, se fiú-, se leánytestvéreinek holttestével ne fertőztesse meg magát, amikor meghalnak, mert Istenének názírsága van a fején. (8) Názírságának egész idején az ÚRnak legyen szentelve. (9) Ha pedig hirtelen meghal valaki őnála, és tisztátalanná teszi az ő názír fejét, nyírja meg a fejét tisztulásának napján. A hetedik napon nyírja meg. „
Segítségképpen ehhez, Isten Mózes által formai rendtartást is adott. Ezek olvashatók e fejezetben. Törekedni a szentségre: sem a test táplálása (3-4. v.); sem a test ápolása – kényeztetése (5.v.); sem a kapcsolatok (6-9.v.) nem lehetnek fontosabbak, mint az Istennek tett fogadásom, odaszánásom. Őrizni a tisztaságot: fokozottan őrizkedni kell a tisztátalan hatásoktól!
Nem arról van szó, hogy Isten bizonyos teljesítményeket vár el tőlünk! Jaj nekünk, ha mi ilyen motivációval törekszünk. Az ilyen nem szentség, hanem szenteskedés! – amelyben megint csak én vagyok a középpontban. Isten arra kíváncsi: tudjuk-e őt tenni a középpontba? Ezért: Isten szereti az „élére állított helyzeteket”, amelyekben döntéseket kell folyton hozni Őmellette! Nem érdekből, hanem érzésből (=iránta való szeretetből). Ez volt a paradicsomi tiltás célja is. A nazírsággal ilyen helyzetbe hozom magam! Elhatározom magam, hogy döntéseimet itt és most abból a szempontból hozom, hogy rajta vagyok egy úton, amin Istenhez vezet közelebb, közelebb. Mindnyájan ismerjük ezt: „olyan jól esne most…” Vagy ezt: „Na, ne csináld már, gyere tarts velem…” Ó, ez annyira tetszik nekem…; „Sajnos, ez a gyengém…”; „Ennyi öröme csak lehet az embernek…”. Tegnap valaki panaszkodott, hogy a térde mennyire fáj, mert túlterhelte. Mondom: nem szabad annyit bevállalni, mire ő: ó nem is, meg persze, tudja … a család az első, a munkahely … a kötelesség …
„Ez pedig a názír törvénye: amely napon betelik názírságának ideje, vigyék őt a gyülekezet sátrának bejáratához.” (4Móz 6:13)
Figyelemreméltó, hogy a nazírság végét ezzel a szóval fejezi ki az Ige: „betelik az ideje…”, tehát nem „letelik”, vagy elmúlik, vagy lejár az idő, hanem betelik. Valami betelik, teljessé, többé lesz a nazírság folytán. Amikor befejeződik a fogadás ideje, valami célbaérést él át az ember. Mint, amikor hegyet mászva feljut a csúcsra. Ez a csúcsélmény az áldozatbemutatásban és az áldás vételében fejeződik ki. Boldog, aki végigmegy ezen!