Olvasandó: Bírák könyve, 1. fejezet, 27-34. vers
„(27) De Manassé nem űzte el a lakosokat sem Bétseánból és településeiből, sem Taanakból és településeiből, sem Dórból és településeiből; sem Jibleámnak és településeinek a lakosait, sem Megiddónak és településeinek a lakosait. Így a kánaániaknak sikerült ott maradniuk azon a földön. (28) Amikor Izráel megerősödött, adófizetőjévé tette a kánaániakat, de nem tudta teljesen kiűzni őket. (29) Efraim sem űzte ki a kánaániakat, akik Gézerben laktak, hanem ott laktak azok közöttük Gézerben. (30) Zebulon sem űzte el sem Kitrón lakóit, sem Nahalól lakóit, hanem köztük laktak a kánaániak, és adófizetőikké lettek. (31) Ásér sem űzte el sem Akkó, sem Szidón, sem Ahláb, sem Akzíb, sem Helbá, sem Afík, sem Rehób lakóit. (32) Így Ásér ott lakott a kánaániak között, az ország lakói között, mert nem űzték ki őket. (33) Naftáli sem űzte el sem Bétsemes lakosait, sem Bét-Anát lakóit, hanem ott lakott a kánaániak között, az ország lakosai között. De Bétsemes és Bét-Anát lakói adófizetőikké lettek. (34) Az emóriak pedig fölszorították Dán fiait a hegyvidékre, és nem engedték meg, hogy lejöjjenek a völgybe.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (1/1): Isten nem akar félszívű követőket!
Különlegesen korunkhoz szól a Bírák, mert élő példaként állít elénk olyan embereket, akik Istent szolgálták egy szellemi és erkölcsi káosszal teli időszakban. Ugyanakkor látjuk ennek ellentétét is: embereket, akik engedtek a bűnnek. A Bírák elrettentő példáit hozza a szellemi megalkuvásnak és az Isten iránti engedetlenségnek, éppen ma, amikor újra és újra igyekeznek a hívőket a világhoz való alkalmazkodásra rávenni. Megmutatja, milyen katasztrofális következményei vannak a megalkuvásnak. A könyv a megalkuvás és a föltételes engedelmesség következményeinek szemléletes leírásával kezdődik: a honfoglalást csak részlegesen viszik végbe Izrael fiai. Hagyják maguk között élni a kananeusokat és szolgálatukba fogadják. Ennek eredménye a keveredés lett a bálványimádó erkölcstelen népekkel. Félig-meddig engedelmeskedtek az isteni parancsnak. Isten jobb sorsot szánt népének annál, mint ami a bírák korában történt velük. Ő szabadította meg népét az egyiptomi rabszolgaságból. Dús földet adott nekik, és nagyszerű istentiszteleti és kormányzati rendszerről gondoskodott számukra, amelynek középpontjában ő maga állt. Többé már nem távoli Isten volt, fent a mennyekben, hanem népével együtt lakott.
A kezdeti lelkesedés után azonban az izraeliták letértek az Isten által kijelölt útról. Beilleszkedtek azok közé a fejlettebb népek közé, akiket ott találtak, és akiknek bálványimádó kultuszaihoz hozzátartoztak a szexorgiák és a gyermekáldozatok. Az izraeliták ellenőrzésük alatt tartották a hegységeket, de az idegen népek által ellenőrzött völgyek felszabdalták az országot, elválasztva egymástól a törzseket. Az elszigetelt izraeli törzsek hamarosan egymástól függetlenül kezdtek működni. A következő nemzedék már elvesztette a nemzeti azonosságtudatát. Isten mellett a Baalt is imádták. Bár eredetileg 12 testvér leszármazottai voltak, sokkal többször harcoltak egymás ellen, mint idegen elnyomóikkal szemben. Szinte minden erkölcsi alapelvet megsértettek. A könyv utolsó verse így foglalja ezt össze: mindenki azt tette, amit jónak látott. Tragikus, hogy amit jónak láttak, az egyáltalán nem volt jó.
A félszív, részleges védekezés mit sem ér. D.L. Moody mondotta egy- szer: „A hajó helye a tengerben van, de Isten irgalmazzon annak a hajónak, amely beengedi a tenger vizét”. Ha Isten népe elkezdi bebocsátani a világot, a hanyatlása igen gyorsan elkezdődik, és a Bírák 1. fejezetének első verseiben kiábrázolva látjuk ezt a folyamatot.