Olvasandó: Bírák könyve, 3. fejezet, 1-6. vers
„(1) Ezek pedig a pogányok, akiket meghagyott az ÚR, hogy azok által tegye próbára Izráelt, mindazokat, akik már nem élték át a Kánaánért folytatott harcokat. (2) Csak azért, hogy Izráel fiainak újabb nemzedékei is megtanuljanak harcolni, azok is, akik azelőtt nem élték át azt. (3) A filiszteusok öt fejedelemsége, a kánaániak mindnyájan és a szidóniak meg a hivviek, akik a Libánon hegyvidékén laktak, a Baal-Hermón hegyétől a Hamátba vivő útig. (4) Ezeket azért hagyta meg az ÚR, hogy próbára tegye Izráelt, hogy meglássa, vajon engedelmeskednek-e parancsainak, amelyeket atyáiknak parancsolt Mózes által. (5) Így Izráel fiai a kánaániak, hettiták, emóriak, perizziek, hivviek és jebúsziak között laktak. (6) Lányaikat feleségül vették, a saját leányaikat pedig odaadták az ő fiaiknak, és azok isteneit szolgálták.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (3/1)
Isten megengedte, hogy le nem győzött népek, ellenállási fészkek maradjanak meg, hogy azzal tegye próbára Izráelt… Azt akarta, hogy támadjanak férfiak, akik a harc során Őbenne bíznak.
Józsué mindjárt pályája kezdetén megtanulta, hogy az Úr a nép zászlaja, aki a népet harcba viszi, és aki népének győzelmet ad (2Móz 17,8-16). A győzelmet nem emberi bátorsággal, ügyességgel, bölcsességgel lehet kivívni; a győzelmet Isten hűsége adja. Ez volt az, amire Isten a harcban járatlan népet meg akarta tanítani.
Föltetted-e már valaha a kérdést önmagadnak, hogy miért nem vette el tőled Isten bűnös természetedet, amikor átadtad magadat neki? Miért maradt életednek annyi gyönge pontja? Miért van annyi probléma és akadály, amellyel meg kell birkózni? Miért van annyi nyomorúság körülöttünk? Vagy elgondolkoztál-e már azon, hogy miért nincs tökéletes gyülekezet, és miért okoznak még a Bibliához hű közösségekben is megoldhatatlan nehézségek gondot? Minderre részben feleletet kapunk a Bírák 3,2-ben. Ezek a nehézségek arra valók, hogy Isten általuk iskolázzon bennünket a szellemi hadviselésben. Fel akar rázni bennünket közönyünkből, és meg akar tanítani arra, hogy benne bízzunk. Gyakran csak akkor eszmélünk fel, amikor az ellenség lerohant minket és végére értünk saját erőinknek. Többnyire az a helyzet, hogy Isten akkor tud igazán használni bennünket, amikor egészen a padlóra kerültünk, amikor válságba, csődbe jutott az életünk. Csak ilyenkor tud bennünket Isten az Ő harcára tanítani, és megmutatni, miként lehet Őbenne bízni.
Életünk minden területén, családi életünkben éppúgy, mint a gyülekezetben, folytatnunk kell ilyen harcokat. Csakhogy könnyen előfordulhat, hogy a harc helyett a megalkuvást választja az ember. Mindig a könnyebb utat, a kellemesebbet. Izraellel is az történt, hogy nemcsak, hogy megtűrték maguk között a pogányságot, hanem összekeveredtek és befolyást engedtek az életükre: „És azok leányait vették maguknak feleségül, a saját leányaikat pedig oda adták azok fiainak, és szolgálák azoknak isteneit.” (Bír 3:6)
„Milyen emberséges, modern, demokratikus magatartás ez” – mondaná ma egy liberális gondolkodású ember. „Semmi faji megkülönböztetés, semmi szegregáció, semmi békétlenség, ez a helyes az emberi jogok és szabadság szellemében.” Csakhogy ez a szellem akkor is, ma is a sátán mindent össze-vissza dobáló, a jót rossznak, a rosszat jónak beállító erkölcstelen és káoszt teremtő befolyása az emberiségre. Amellyel Isten rendje és útja ellen lázít. Mégpedig azért, hogy elszakítva Tőle – elveszítsen. Sajnos ma már nemcsak a világban, hanem az egyházban is fertőz a liberális gondolkodás. Az emberi értékrend-központú vallásosság. Vigyázzunk, alattomos csapdájába nehogy belekerüljünk valami hamis humanista propagandára hallgatva. Hallgassunk inkább Isten igéjének szavára. Ami mindazt, ami gonosz az Örökkévaló szemében nevén nevezi és leleplezi. Ezért az Igén tájékozódjunk!