Isten mérhetetlen szeretete
Azon a napon, amikor férjem közúti balesetet szenvedett, 2018. július 24-én, Józsué könyvének 8. fejezetéből a következő igét olvastam: „Ne félj, és ne rettegj! …azután indulj és vonulj Aj városa ellen.” Naponta figyelünk az Úr szavára, belesimulunk akaratába, hiszen tudjuk, hogy Ő maga harcol értünk. Ez történt velünk is azon a napon. A Lukács 9;20-ból pedig a következőt olvastam.” Hát, ti kinek mondotok engem?” – kérdezte Jézus tanítványait. „Péter így felelt: Az Isten Krisztusának”. Ma bennünket is kérdez, és döntő, hogy mit felelünk erre a kérdésre. Meg tudjuk-e vallani, hogy ő Jézus, az Isten Fia, aki a Golgotán meghalt a világ bűneiért, minden emberért, akit Isten feltámasztott a halálból. Ő ma is él, és uralkodik. A nap minden pillanatában élő kapcsolatban lehetünk vele. Ő a mi megváltónk, szabadítónk, üdvözítőnk, és általa örök életünk van.
Éppen erre példa, férjem balesete. Délelőtt 11 óra 20 perckor történt a baleset. Én 11 óra 30 perckor hívtam telefonján, de nem vette fel. A második hívástól már éreztem, hogy baj van. Onnantól kezdve folyamatosan az Úrhoz imádkoztam, hogy te látod, Uram, hol van, és hogyan. Kértem, hogy segítse őt, erősítse abban a helyzetben, amiben van, és szabadítsa ki a nehézségből. Igen, Jézus él, hallotta imámat. Amikor a férjem munkahelyi vezetője telefonon közölte a balesetet, akkorra már az Úr felkészített az elhordozásra. Mielőtt felfoghattam volna a történteket, és kétségbe eshettem volna, már ott volt a segítség lelkészünk által, akitől a munkáltató megtudta a telefonszámunkat. Elmondta, hogy beindult férjemért az imalánc. A gyülekezetünk egyik oszlopos tagját, aki orvos, kérte, hogy a traumatológián lévő férjemet nézze meg hogy van. A Szentlélek munkálkodása, hogy épp ott volt és meg tudta nézni, majd később pedig az intenzív osztályon is, és tájékoztatott bennünket. A Szentlélek által mozgásba jött az egész gyülekezet, és akit akart, elküldött bölcs segítségnyújtásra. Az Úr mérhetetlen szeretetéből mágnesszerűen mindent összerendezett, igen nagy volt a baj, de az irgalma is nagy volt. Csak el kellett fogadnom, a körülöttem lévő Jézus Krisztusban lévő testvérek segítségét. Olyanok is voltak, akik reggeltől estig segítségemre voltak. Dicsérem, és dicsőítem az Úr szent nevét. A János 4;4-ben írva van:
” Ti Istentől valók vagytok gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint aki a világban van.”
Mondom ezt azért, mert felragyogott épp ebben a helyzetben is rajtunk Isten dicsősége. Történt ugyanis, hogy a férjemet megnéző orvos testvér jött, és elmondta, milyen állapotban van, és jónak látta, hogy együtt is bemenjünk a kórházba, hogy láthassam őt. Mielőtt megszólaltam volna, hogy akkor Timikéhez hívni kell valakit, már mondta, hogy megy haza a feleségéért, és itt lesz addig vele, míg megjövünk.
/Timike, a nevelt gyermekünk, akit öt napos korától gondozunk. Jelenleg 35 éves és halmozottan sérült, nem beszél, önállóan ülni sem tud. Tolószékkel közlekedünk. Kedves és áldott természetű, aki iránt telve van a szívünk szeretettel. /
Orvos testvérünket is vezette, erősítette az Úr, mert minden, amit tett, áldás volt rajta. Így történhetett, hogy beszélhettünk az idegsebésszel, aki már készült a férjem koponyaműtétjére. Amit tudott, mindenről tájékoztatott. A férjemet is akkor készítették elő, így már nem engedtek bemenni hozzá. Az ápoló látta csalódottságunkat, és mondta, várjunk egy kicsit, és elment. Majd visszajött, és kezembe nyomta a férjem karikagyűrűjét. Elejtett pár szót, hogy talán jobb is, hogy nem látjuk, és különben sem lehet vele beszélni, mert nem tud. Tele fájdalommal jöttünk el a kórházból. Az úton hazafelé, az autóban ülve, magamban imádkozva történt, hogy egy másik dimenzióba kerültem. Mély csend volt körülöttem, és bennem. Az Úr átölelt az Ő jelenlétével, betakart, és megújította értelmem, mert minden, ami aznap történt, összeállt bennem egy képpé. Tudatosult bennem, hogy ebből a helyzetből / totálkáros autó, fejsérülés, eszméletlen állapot, vérveszteség, hőség, országút/ élve csak a Mindenható Isten segítségével jöhetett ki, aki erős karjaival szinte ölbe vette és mentő szeretetével életben tartotta. Ezzel a felismeréssel vigasztalt és áldott meg az Úr, hogy él, ami aztán minden következő nehézséget felülírt. Attól kezdve minden nap dicsőítés és hálaadás töltötte be szívemet. Minden élő és telefonos beszélgetés egy-egy istentisztelet volt.
A baleset éjszakáján is csendben várakoztam az Úr előtt, kértem, szóljon hozzám. Nem tudtam aludni, a napi igét többször is elolvastam, és biztos voltam abban, hogy maga az Úr harcol értünk, és a műtétnél is ott van. Egy keveset aludtam, de három órakor újra ébren voltam. Elkezdtem a reggeli igéket olvasni, és akkor szólt hozzám az Úr, igéjén keresztül, ezért ébredhettem fel.
A Bírák könyve 6;12-ben ez van megírva.” Az Úr angyala megjelent előtte, és így szólt hozzá: Az Úr veled van, erős vitéz!” Itt Gedeon történetéről van szó, akit Isten rendkívüli módon használt. Ismerjük, hogy 300 férfival legyőzött egy milliós sereget. Pedig Gedeon nem volt bátor és magabiztos, sőt még akkor sem, amikor az angyal szólt hozzá. Hányszor lehetünk mi is így? De ha az Úr maga jelenti ki, el kell hinnünk, és bízni kell benne, hiszen Ő tudja, kik vagyunk, az Ő alkotásai vagyunk. Engem szíven talált az Ige, és tudtam, hogy vinnem kell férjemnek, az Úr üzenetét, az Úr veled van, erős vitéz, elhittük, és az Ige ereje teljesen betöltött bennünket. Áldom érte Istent, hogy szólt hozzám. Milyen csodálatos, hogy a gyülekezetünk volt az első állomása a Szentlélek munkálkodásának, ahonnan jött a segítsége. Egyszerre mutatta meg hatalmas erejét, hűségét a családon, hiszen szükségben voltunk. Gyülekezeti testvéreinktől minden segítséget megkaptunk, nem többet és nem kevesebbet, mint amire szükség volt. Ilyen mágnesszerű összerendeződés csak az Úr által lehetséges. Rokonok, ismerősök, távolról kérdezték, mi lesz most velünk, és miben tudnak távolról segíteni? Mindenkinek bizonyságot tudtam tenni, hogy az Úr az, aki a gyülekezetünkön keresztül gondoskodik rólunk. Az ima lánc működik a férjemért, és értünk. A testvérek közül naponta bevisz valaki a férjemhez a kórházba, és naponta jön valaki Timikéhez vigyázni rá. Sokan még ilyet nem is hallottak, és ami a legtöbb, hogy velem együtt dicsőítették az Úr nevét, hívők és hitetlenek mindazokért, amiket elmondtam, hogy miben és milyen módon kaptunk segítséget. Volt, akinek így lett érthető a gyülekezeti közösség ereje. Ez így ment két hétig, majd a harmadik héten a férjem hazajöhetett úgy, hogy egy szabadságon lévő testvér, két naponta kötözésre vissza hordta a kórházba. Nemcsak a kívülállók, akiknek erről bizonyságot tettem, hanem én magam is megrendültem, hogy Isten milyen bölcsességgel áldott meg minden segítőt, akiket küldött, Szentlelke betöltötte őket jó szívvel, és odaszántan jöttek segítségünkre. Valójában pedig az Úr megajándékozottjainak éreztük magunkat mindannyian, mert ott volt bennünk, közöttünk Isten jelenléte, és teljesen betöltött bennünket, dicsőség Istennek.
Férjem gyógyulása lassú folyamat volt. Sokáig fájdalmai voltak, és nem tudott aludni. Megviselt mindkettőnket. Éppen két hónap telt el a műtét óta, mikor mint derült égből villámcsapás ért bennünket, a rendőrségtől kapott határozat a balesettel kapcsolatban. Megdöbbenve olvastuk, hogy a vérvizsgálat alkoholt mutatott ki. Felfoghatatlan volt, mert hosszú évek óta nem fogyaszt alkoholt akkor sem, amikor lehetne, nem még vezetés közben. Rádöbbentünk, hogy ember ebben nem tud segíteni. A férjem csak annyit tehetett, hogy megkeresett egy ügyvédet, és kérte egy fellebbezés megírására. Amelyben megtagadja a vádat, hiszen nem ismerhet el olyan dolgot, ami nem is létezik az életében. Ebben is az Úr vezette a férjemet, mert az ügyvéd nem akarta megírni. Azt mondta, majd a bírósági tárgyaláson el fog járni az ügyben, és mindent megtesz, addig nem tud mit tenni. Különben most nincs ideje, de ha késő este visszamegy, akkor megírja a fellebbezést, a megtagadást, ami meg is történt, mert a férjem visszament. Másnap elpostázta, és innentől kezdve 11 hónap telt el, amíg megérkezett a lezáró határozat. Az Úrhoz kiáltottunk folyamatosan. Napi hitharcunkhoz elengedhetetlenek a lelki fegyverek. Ezek érvényesítéséhez a 2Korinthus 10:3-5, verseket imádkoztuk;” Mert testben élünk ugyan, de nem test szerint hadakozunk hadakozásunk, fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében, erődítmények lerombolására. Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és magaslatot, amelyet az Isten ismerettel szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot az Úr Jézus Krisztus iránti engedelmességre”. Ez az Ige, a mi erősségünk, győzelmünk záloga, mert Ő maga harcolt értünk. Minden igei ígéretet komolyan vettünk. Például a Józsué 13;6 „Én magam űzöm ki az ellenséget.” Az Úr többször is szólt hozzánk igéjén keresztül, pl. egy vasárnapi igehirdetést a lelkészünk azzal kezdett, hogy a következő Ige, amit felolvas, biztos benne, hogy valakinek ez személyes üzenet lesz. Az 5 Mózes 33;26,27 versek „Nincs Jesúrún Istenéhez fogható! Az égen át száguld segítségedre, a fellegeken fenségesen. Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak…”
Kinek mit jelentett azt nem tudjuk, de nekünk újból személyes ígéretté vált. Előre hálát adtunk, és köszöntük igei ígéretét és annak beteljesülését, tettük ezt hitben és imádságban. A 2 Krónika 20;15-ben például azt kaptuk,” nem a ti háborútok ez, hanem Istené.”
Gyülekezetünkben van hét olyan testvér, akiknek el mertük mondani, hogy milyen vád van ellenünk. Velük együtt a Lélek egységében, együtt kezdtünk imaharcba, az ellenség ellen, az ellenünk lévő vád ellen, tudatában annak, hogy a győzelem az Úrtól van. Közben olyan igét is kaptunk a Róma 12;14-ből, hogy „áldjátok azokat, akik üldöznek titeket, áldjátok, és ne átkozzátok.” Imádkoztunk az illetékes rendőrségért, hogy gondosan és lelkiismeretesen járjanak el ügyünkben mindent megvizsgálva, nehogy olyan döntést hozzanak, ami nekik egy életre szóló lelkiismeret-furdalást okozna. Hittük, hogy Istennek ott is vannak emberei, akiket használni tud a mi szabadulásunkra, fényt deríteni az igazságra. Így vártuk minden nap a válaszlevelet. Közben a gyülekezet csendes hétre készült Berekfürdőre.
Mi is készülődtünk, tolószékes gyermekünkkel együtt, remélve, hogy a hiányzó összeg addigra meg fog érkezni a számlánkra. Mivel ez az összeg késett, kérdéssé vált, hogy így mehetünk-e? Elcsendesedve eszembe jutott, hogy áron is vegyétek meg az alkalmakat. Közben azt a kijelentést kaptam, hogy el van rendezve. Számunkra ez az Úr beleegyezését jelentette, hogy mehetünk. Berekfürdőn, a csendes hét csodáját, áldását egy 50 fős csoportban éltük meg. Naponta tanítássorozatot hallottunk, mely kis csoportokban folytatódott. Közös játékos programok, esti alkalmak, bizonyságtételek, történtek, majd úrvacsorai alkalommal zárult. Hogy ebben a hétben mi volt a csoda? Ezen a csendes héten Isten valóban küldött személyesen valakit, aki által férjem felszabadult a bizonyságtételre, amivel egy év óta adósa volt a gyülekezetnek. Innentől kezdve férjem bizonyságtétele következik, rövidített változatban, ami egyébként 2019. augusztus 18-án hangzott el a vasárnapi istentisztelet előtt a gyülekezetünkben. Lelkészünk által hirdetett igehirdetés címe: az Úr keze legyen veled.
Bizonyságtétel:
Csatári László vagyok.
Régi adósságomat szeretném rendezni hálaadó bizonyságtételben, arról, hogy egy éve történt balesetkor, az Úr megtartotta életemet. Ezúttal köszönöm meg, a gyülekezet áldozatos segítségét, lelkészeinknek és testvéreinknek, ahogyan a családom felé szolgáltak. Megtapasztaltuk az Ige valóságát. „Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik.” Péld.17;17. Most az esküvői igénk jutott eszembe. János16;33.” A világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok: én legyőztem a világot.” Igen, volt elég, de mindennél nagyobb volt Isten kegyelme, hűsége és szeretete. Ezt ragyogtatta fel rajtunk, e baleset kapcsán is. Erőnk végén jártunk a feleségemmel, aki otthon mindent egyedül végzett, én pedig 12-13-14 órákat dolgoztam, amit nem mertem letenni addig, amíg nincs valami más munka kilátásban. Kiáltottunk az Úrhoz, hogy hozzon szabadulást ebből a helyzetből. Bár tragédiának éltük meg a balesetet, de amint azt megtapasztaltuk, az valójában szabadítás volt számunkra. A csendes hét különleges és áldott alkalma áttörést hozott az életemben. Az addigi hallgatásomat felszabadította. Egy nőtestvérrel időpontot egyeztettünk egy beszélgetésre. Ő tudott az ellenem szóló vádról. A hét közül ő az egyik harcos imatársunk. Volt még egy kevés idő az érkezéséig, gondoltam, addig kifizetem a számlánkat, és indultam, de az ajtóban találkoztunk, így visszajöttem, és négyen együtt beszélgettünk, illetve hallgattunk. Hiszen rólunk beszélt, külsőleg szemlélve, de testvéri szívvel látott bennünket. Rávilágított arra, hogy a baleset életmentés volt mindannyiunk számára. Közeledtetek az Úrhoz, kiáltottatok, és Ő is közeledett hozzátok. Ő a rosszat is jóra fordította. Lehetőséget adott arra, az egy év alatt, hogy megálljatok, megpihenjetek, gyógyuljatok. Az ember a saját körülményeibe belemerülve, nehezebben lát tisztán, mint egy kívülálló. Ő így látta kívülről az ügyünket, és dicsérte érte az Urat, és hálát adott értünk, hogy közben pedig szolgálunk is. Folytatta, nem szabad, hogy az a félelem, / hogy mit szólnak az emberek, / visszatartson a bizonyságtételtől. Ez újabb megerősítés volt abban, bár fontos, hogy mit gondolnak az emberek, de sokkal fontosabb, amit az Úr gondol rólunk. Innentől kezdve mindegy, mi lesz a végkifejlete az ügyemnek, és hogy mikor kapunk választ. Tudom, hogy nem követtem el az ellenem szóló vádat, és Isten is tudja.
A legfontosabb, hogy megerősítést kaptam a helyes látásra, arra, hogy miért óvna meg engem az Isten, vagy bárki mást, mikor az ő saját fiát odaáldozta, akit igaztalan, koholt vád alapján megkínoztak, keresztre feszítettek, és meghalt értünk. Akkor én félek egy ilyen vád elszenvedésétől, aki életben maradtam és élek?
Testvérünk által végre helyére kerültek a dolgok, tisztán láttam, itt az ideje bizonyságot tenni. Nagyon nagy hála volt a szívünkben ezért a beszélgetésért. Óriási felszabadulást jelentett számunkra. Egyszer csak közölte, ő most küldöttként is jelen van, azzal az üzenettel, hogy az Úr ajándékaként a család számlája rendezve van. Egy pillanatra a lélegzetünk is megállt, és akkor értettük meg, amit a Szentlélek otthon kijelentett, hogy már rendezve van. A küldetésben lévő testvérünk és családja által Isten újból az ő mérhetetlen szeretetét közölte velünk. Továbbra is a hit horgonyával ragaszkodtunk Isten igei ígéreteihez. Például: Az Ézsaiás 57;17 „Célt téveszt minden fegyver, amit ellened kovácsoltak, meghazudtolsz minden nyelvet, mely törvénykezni mert veled. Ez az öröksége az Úr szolgáinak. Így szolgáltatok nekik igazságot, így szól az Úr.” Vagy a Malakiás 3;20,” De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak”. –
A második bizonyságtételem két héttel később történt.
Emlékeztettem a gyülekezetet, hogy az előző bizonyságtételemkor, az igehirdetés címe az volt, hogy az Úr keze legyen veled. Nagy-nagy örömmel és hálával a szívemben mondhatom, az Úr keze velünk van, és beteljesedett rajtunk az ő igéje. Teljesen világossá vált számomra, hogy az Úr erre a bizonyságtételre várt, és egy hét múlva megkaptam a felmentő határozatot, bizonyítás hiányában. Dicsőség Istennek! Ő mondta: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.” Zsolt 50;15. Arra várt, hogy minden körülmények között Őt dicsérjem, dicsőítsem azért, amit elvégzett az életünkben. Tanulság számunkra, hogy ne szégyelljük a nehézségeinket, de közben szüntelen az Úrra tekintsünk. Öröm számomra, családommal együtt, hogy ügyünkben a Szentlélek, a gyülekezeten keresztül jött segítségünkre, most pedig ezzel a hálaadó bizonyságtétellel, felragyogott mindannyiunkon Isten dicsősége. A szabadítás öröme teljesen betöltött bennünket.
A hét imaharcos testvérért különösen hálás a szívünk, akik velünk együtt szenvedtek és hallgattak, és most hisszük, hogy az örömük és hálájuk velünk együtt az égig ér.
Csatári László, Csatári Lászlóné
Miskolc-Diósgyőri Református Gyülekezet tagjai.