Egy hétre való ige és tanítás 1.

Lukács evangáliuma 18. fejezet
1 – 18. vers

„(1) Mondott nekik példázatot is arról, hogy mindig imádkozni kell, és nem szabad meglankadni. (2) Ezt mondta: Volt egy bíró egy városban, aki az Istent nem félte, és az embereket sem sokra becsülte. (3) Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és arra kérte: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben. (4) A bíró egy ideig nem akarta, de azután így szólt magában: Én ugyan nem félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, (5) de mivelhogy terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne jöjjön szüntelen, ne zaklasson már engem. (6) Majd így szólt az Úr: Halljátok, mit mond ez a hamis bíró? (7) Vajon Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjelnappal hozzá kiáltanak segítségért, vajon megváratja-e őket? (8) Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamar. Mindazáltal amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön? (9) Némelyeknek pedig, akik elbizakodtak magukban, hogy ők igazak, és a többieket semmibe vették, ezt a példázatot is mondta: (10) Két ember ment fel a templomba imádkozni, az egyik farizeus, a másik vámszedő. (11) A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, parázna vagy olyan, mint ez a vámszedő is. (12) Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szereztem. (13) A vámszedő pedig távol állva még a szemét sem akarta az égre emelni, hanem mellét verve ezt mondta: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek! (14) Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz, mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik. (15) Kisgyermekeket is vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét. Amikor pedig látták ezt a tanítványok, megdorgálták őket. (16) De Jézus magához hívta őket, és azt mondta: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. (17) Bizony mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba. (18) Akkor megkérdezte őt egy főember: Jó Mester, mit tegyek, hogy az örök életet elnyerjem?”

/Revideált Károli Biblia (Veritas)/

„Vírus idő” – csendes idő !  → csendesítő!?

…mindig imádkozni kell, és meg nem restülni;

Éppen a múlt héten, amikor Magyarországon is beindult a vírusveszély és korlátozásokat kellett kihirdetnie a kormánynak,  a Lukács evangáliumának a 18. részét olvastuk. Ez a fejezet azzal kezdődik, hogy Jézus azt mondja tanítványainak, szüntelenül imádkozni kell és meg nem restülni. És elmondott erre nézve egy példázatot.

Azóta fokozódott a vészhelyzet és egyre-egymásra az a tanács, hogyan korlátozzuk a  felesleges mozgásokat a külső világ felé. Zárkózzunk be, maradjunk otthon, a munkaidő is legyen csökkentett, minél kevesebb felület és idő legyen arra, hogy megfertőződjünk, hisz tényleg ott terjed leggyorsabban a vírus, ahol a legpörgősebb, legzajosabb, legnagyobb forgalmú az élet, ahol nagy a népsűrűség, ahova mindenféle emberek mindenfelől jönnek-mennek –  és így nem lehet ki zárni, hogy tovább hurcolódjon a vírus.

Tehát nem lehet máshogy elkerülni a vírus fertőzést, csak ha bezárkózunk.

Ezt nagyon sokan, nagyon keservesen élik meg. Nem csak azért, mert sok tekintetben megáll az élet vagy azért, mert nem tudnak nyüzsögni, lemondani megszokott útjaikról, körútjaikról stb., hanem azért mert bizonyos kapcsolatokat is fel kellett függeszteni. Ha csak magunkból indulunk ki, hiányoznak pl. testvéri, gyülekezeti találkozások, biztató tekintetek, az összetartozás érzését erősítő kézfogások, ölelések. És persze a tágabb rokoni, baráti kapcsolattartást is szüneteltetni kell.

Hirtelen szűkös idővé lett ez vírus-idő és ez fáj, elszomorít. De ugyanakkor lehet ezt máshogy is kezelni pozitívan megélni: meglátni a lehetőséget a korlátozásban! Mert, ha belegondolunk más fontos kapcsolatokra meg éppen ezért lehet több időt fordítani! Ezek pedig az Úrral való közösségünk és a családunkkal való szoros, még bensőségesebb együttlétünk ápolása!

Noha felzaklató ez az idő, a “vírus idő” – nekünk legyen szívet csendesítő! Az által, hogy több lesz az Úrral töltött csendes idő!

Az IGÉRE TÉRVE: elég furcsa példázata ez az imádságra való buzdításnak. De épp ezért könnyen megjegyezhető az üzenete: “ne add fel!” – bátran “zaklasd a Bírót”! Ha nem is válaszol azonnal – inkább légy fárasztó, mint megfáradó! Nyilván azért mondja, mert tudja: a mennyei Atyát nem fárasztja, ha bizalommal “éjjel-nappal kiáltanak hozzá” – viszont mi magunk könnyen bele tudunk fáradni. Igen az ima az legyen fárasztó, zaklató! Meg kell értenünk milyen ez: kérni, keresni, zörgetni kell  –  mondja máshol. Arról az imáról beszél, amibe úgy mindenestől benne van az ember. Nemcsak tessék-lássék módon. Nemcsak kedvtelés szintjén, nemcsak megszokás szerint. Nemcsak olyan “kipipálandó” tevékenységként., hanem az “eget ostromolva”, “végsőkig kitartva”, meg nem fáradva – mint ez az özvegyasszony: “…gyakran elment hozzá és azt kérte tőle…”. Addig-addig, míg terhére nem lett a hamis bírónak.

Halljátok mit mond Jézus? Ha még egy ilyen hamis ember is – mint ez a senkivel nem törődő bíró – képes végül felkelni és igazságot szolgáltatni, akkor mennyivel bátrabban lehet és kell oda fordulnunk ahhoz az Atyához, aki azt mondja: „minden gondotokat Őrá vessétek, mert Neki gondja van reátok” (1Pt 5:7).

 „Igazságot szolgáltat”– ez vajon mit jelent?  Úgy gondolom, arról van szó, hogy itt nem a személyes kívánságok, kérések teljesítéséről beszél Jézus. Kéréseinkről máshol beszél. Hanem a választottait (=egyház)  érő e világi igazságtalanságokról, rágalmakról, üldözésekről és ezekkel szemben ígér védelmet, kárpótlást, igazságszolgáltatást. Az nem lehet, hogy Isten választottai „húzzák a rövidebbet” a végén! Isten igazsága pedig az, hogy megszabadítja népét minden bajból.

Talál-e hitet… Miért mond ilyet Jézus? Miért itt mondja?

Mert a hitünknek kifejezése is az ima. Amikor elmondjuk, amikor kimondjuk mit érzünk iránta, mit köszönünk neki, mit kérünk tőle – azzal megvalljuk, hogy hiszünk benne. Kifejezzük a bizalmunkat, hogy hozzá érdemes volt fordulni, hogy méltónak tartjuk arra, hogy dicsérjük, elismerjük, hogy tőle van mindenünk és neki tartozunk, mi vagyunk azok, akik tartoznak. Még, ha követelőzünk is, ha elvárásaink is vannak, akkor is az alárendeltség pozícióját foglaljuk el, mikor imádkozunk: kifejezzük, Tőle függünk.

Valójában tehát én így értem Jézus kérdését: talál-e hitet mikor visszajön, hogy: talál-e így imádkozókat, mint amilyen ez az özvegy asszony? → Ez az asszony azért ment újra és újra, mert tudta, a bírónak az a dolga, hogy igazságot szolgáltasson.  Sokan tiszteletlenül és káromló módon gondolkozva szintén ezt hajtogatják: „Istennek az a dolga, hogy igazságot szolgáltasson”, „kötelessége” – hisz így jelenti ki magát. Valóban így jelenti ki magát! De azt senki ne gondolja, hogy bárki is kötelezheti bármire is! Nem mi miattunk kötelessége, hanem önmaga miatt, mivel Ő MAGA AZ IGAZSÁG! – ugyanakkor: Ő A SZERETET is!   

Óóó, ha minket is igazságszolgáltatásra hívna! – ítéletet, halált és kárhozatot érdemelnénk! De egyszülött Fia érdemét hit által igazságul tulajdonítja nekünk. Ő ártatlanul elszenvedett helyettes áldozatával nekünk igazságot szerzett a Golgotán. Ezt az igazságot érvényesíti ősi ellenségünkkel a Sátánnal szemben, hogy nem formálhat jogot ránk, megvéd bennünket minden kárhoztatástól és magától a kárhozattól is. Ez pedig: KEGYELEM! Hallelúja!

Ámen! Bátorítsátok egymást ezzel a jóhírrel.

Kedves Testvérek! Mi is imádkozzunk tovább – kitartóan, „meg nem restülve” egymásért: szeretteinkért, testvéreinkért, felebarátainkért, honfitársainkért, a világért. „Zaklassuk” (=zörgesünk) az Urat: szolgáltasson igazságot hamar választottainak –  az Ördögnek ezzel a vírusos támadásával szemben!

 Túrmezei Erzsébet: Tovább imádkozunk

Távol gyülekezet imádkozik.
Csillagos afrikai égbolt
borul egyszerü templomukra.
Énekük, imádságuk áthatol
a sötétségen, az éjszaka csendjén.
Át pásztoruk kis hajlékáig,
ahol a halállal vívódik
órák óta a drága segítőtárs,
a kedves feleség.

Messze a kórház és messze az orvos.
De a gyülekezet imádkozik.
– Milyen erő a hordozó imádság!
Harcban pajzsunk, viharban sátorunk! –
Néha benéz egy fehérhajú, tisztes
presbiter a betegszobába.
Látja, hogy a válság egyre tart,
és csak annyit mond csendesen:
‘Akkor – tovább imádkozunk!’

Ez ismétlődik óráról órára.
Küzd a halállal a beteg.
Küzd az imádkozó gyülekezet.
S az első hajnali sugárral
megérkezik a felelet:
a láz alábbszáll hirtelen.
Megérkezik az igen és az ámen,
az élet és a győzelem.

Ilyen erő a hordozó imádság!
Harcban pajzsunk, viharban sátorunk!
S bár a felelet néha késni látszik,
és mi lankadunk és roskadozunk,
mondjuk ki mégis csüggedetlen hittel,
mondjuk mi is távol testvéreinkkel:
‘Akkor – tovább imádkozunk!’

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked*