4. Mózes 8, 20 -22
„Így cselekedett Mózes, Áron és Izráel fiainak egész közössége a lévitákkal. Egészen úgy cselekedtek a lévitákkal Izráel fiai, ahogyan megparancsolta az ÚR Mózesnek. A léviták megtisztították magukat a vétektől, és kimosták ruhájukat. Áron pedig felajánlotta őket ajándékul az ÚRnak, és engesztelést végzett értük Áron, hogy tisztává tegye őket. Csak azután kezdték el a léviták szolgálatukat a kijelentés sátránál, Áron és fiai irányításával. Úgy cselekedtek a lévitákkal, ahogyan megparancsolta az ÚR Mózesnek.”
A mai gyülekezetekben a lelkész, a presbitérium, a diakónusok együtt végzik a szolgálatot, a pásztori munkát.
A léviták akkor kezdhették a szolgálatukat, ha megtisztították magukat a bűneiktől. Vajon a gyülekezeteink vezetői is ezt teszik, mielőtt szolgálatba lépnek? Megteszik ezt minden alkalom előtt? Így vállalják a szolgálatukat? Vagy bárki más, aki szolgálatot vállal, ezzel kezdi a rábízott feladat ellátását?
Utána az Úrnak szentelték őket.
Valóban az Úrtól kérjük el a szolgálatainkat? Vagy megyünk a saját elképzeléseink szerint, mert nekem ez tetszik, a másik is ezt csinálja, akkor én is. Neki szenteljük mindazt, amit a gyülekezetinkben végzünk? Vagy csak azért, hogy lássa a másik, hogy milyen „hívő” vagyok? Vagy esetleg dicséretért? Valóban az Úrnak szolgálunk?
1 Timótheus 3. rész:
„Igaz beszéd ez: ha valaki püspökségre törekszik, jó dolgot kíván. Szükséges azért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egyfeleségű férfi, józan, mértékletes, tiszteletre méltó, vendégszerető, a tanításra alkalmas, nem részeges, nem kötekedő, hanem megértő, viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár, aki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességre és mindenben tisztességre neveli. Mert ha valaki a saját házát nem tudja igazgatni, hogyan visel gondot az Isten egyházára?
Ne legyen újonnan megtért ember, nehogy felfuvalkodva magára vonja az ördögnek járó ítéletet.
Szükséges pedig, hogy a kívül lévőknek is jó véleményük legyen róla, nehogy gyalázatba és az ördög csapdájába essék. Hasonlóképpen a diakónusok is tiszteletre méltók legyenek, nem kétszínűek, nem mértéktelen borivók, nem haszonlesők,hanem olyanok, akiknél megvan a hit titka tiszta lelkiismerettel. De ezeket is először ki kell próbálni, és csak azután szolgáljanak, ha feddhetetlenek.
Feleségük hasonlóképpen legyen tiszteletre méltó, nem gáncsoskodó, józan, mindenben hűséges.
A diakónusok egyfeleségű férfiak legyenek, akik gyermekeiket és saját házukat jól igazgatják.
Mert akik jól szolgálnak, szép előmenetelt és a Jézus Krisztusba vetett hitben nagy bizodalmat szereznek….
Mert nyilvánvalóan nagy a kegyesség titka: aki megjelent testben, megigazult lélekben, látták az angyalok, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben.”
Együtt vagyunk az Úr előtt. De vajon mi a cél? Csak találkozásokat várunk, hogy ne legyünk egyedül? Várunk szép szavakat, amik simogatják a lelkünket? Legyünk egy jó gyülekezet? Szimpatikusak legyünk a környezetünkben? Miért gyűlünk össze alkalmanként? Mi a cél?
Fontos lenne, hogy felismerjük mi a Szentlélek akarata. Látnunk kellene a végső célt. Jézusban egyek vagyunk, testvérei egymásnak, egy akol és egy nyáj, és együtt készülünk a mennybe. addig pedig erősítsük egymást a hitben, tanítsuk és bátorítsuk a másikat és adjuk tovább a jó hírt, míg végül a mennyben együtt dicsérhetjük majd az Urat.
4 Mózes 9. 1-14. – páskavacsora
A páska – az Egyiptomból való szabadulásra emlékeztette a népet. Arra, hogyan szabadította meg őket az Úr a csodák által.
Jézus nagycsütörtökön a tanítványaival is ezt fogyasztotta, és ekkor szerezte az úrvacsorát is:
1 Korinthus 11, 23 – 26
„Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam néktek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”
Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.”
Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön.”
Tudunk-e úgy hálát adni és visszaemlékezni mindarra a jóra, amit Isten velünk tett?
Bízunk-e az Ő ígéreteiben, Ő nem késik és megadja mindazt, amire szükségünk van.
1 Thesszalonika 5,18
„…mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.”