Józsué 22. – Napi parancs 3.

Olvasandó: Józsué könyve – 22. fejezet  
21-34. vers:

“(21) Így szóltak erre Rúben fiai, Gád fiai és Manassé törzsének a fele Izráel nemzetségfőihez: (22) Az Istenek Istene az ÚR, az Istenek Istene az ÚR: ő tudja, és Izráel is tudja meg. Ha pártütésből és ha az ÚR ellen való hűtlenségből van ez, ne tartson meg minket e napon! (23) Ha azért építettünk magunknak oltárt, hogy elforduljunk az ÚRtól, vagy pedig hogy egészen elégő áldozatot és ételáldozatot áldozzunk rajta, vagy hogy a hálaadás áldozatát helyezzük arra, lássa meg ezt ő maga, az ÚR! (24) Hát nem inkább amiatt való félelmünkben cselekedtük-e ezt, mert attól tartunk, maholnap így szólhatnak fiaitok a mi fiainkhoz: Mi közötök van nektek az ÚRhoz, Izráel Istenéhez? (25) Hiszen határt vetett az ÚR közénk és közétek, Rúben fiai és Gád fiai közé: a Jordánt. Nincsen nektek részetek az ÚRban! És így eltántorítanák a ti fiaitok a mi fiainkat, hogy ne féljék az URat! (26) Ezért mondtuk: nosza, fogjunk hozzá, és építsünk oltárt, amely nem szolgál sem egészen elégő áldozatra, sem véresáldozat bemutatására, (27) csak bizonyságul legyen az köztünk és köztetek és az utánunk következő nemzetségeink között, hogy szolgálni akarjuk az URat az őelőtte bemutatott egészen elégő áldozatainkkal, véresáldozatainkkal és hálaáldozatainkkal. Ne mondhassák fiaitok maholnap a mi fiainknak: Nincs nektek részetek az ÚRban! (28) Azt mondtuk tehát, ha így szólnának maholnap nekünk vagy az utánunk jövő nemzedékeknek, ezt feleljük majd: Nézzétek az ÚR oltárának a mását, amelyet atyáink készítettek, nem egészen elégő áldozat, sem véresáldozat bemutatására, hanem hogy bizonyság legyen köztünk és köztetek! (29) Távol legyen tőlünk, hogy föllázadjunk az ÚR ellen, és máris elforduljunk az ÚRtól, oltárt építve égőáldozatra, ételáldozatra és véresáldozatra az ÚRnak, a mi Istenünknek oltárán kívül, amely az ő hajléka előtt van! (30) Amikor Fineás pap és a gyülekezet vezetői és Izráel nemzetségfői, akik vele voltak, hallották azokat a beszédeket, amelyeket Rúben fiai, Gád fiai és Manassé fiai mondtak, tetszett nekik. (31) És ezt mondta Fineás, Eleázár pap fia Rúben fiainak, Gád fiainak és Manassé fiainak: Ma megtudtuk, hogy köztünk van az ÚR, mert nem vétkeztetek e vétekkel az ÚR ellen. Most megszabadítottátok Izráel fiait az ÚR kezéből. (32) Visszatértek tehát Fineás, Eleázár pap fia és a fejedelmek Rúben fiaitól, Gád fiaitól a Gileád földjéről Kánaán földjére Izráel fiaihoz, és elbeszélték nekik ezt a dolgot. (33) Tetszett ez a dolog Izráel fiainak is, és áldották Istent. Nem beszéltek többé arról, hogy harcra kelnek ellenük, hogy elpusztítsák azt a földet, ahol Rúben és Gád fiai laknak. (34) Az oltárt pedig Hadnak nevezték Rúben és Gád fiai, ezt mondván: Bizonyság ez közöttünk, hogy az ÚR az Isten.”

 

/Revideált Károli Biblia (Veritas)/

Napi parancs (22/3): Magatartásunk ne keltsen hamis benyomásokat másokban!

Ebben az epizódban egyaránt láthatjuk a bölcsességet és a meggondolatlanságot megnyilvánulni ugyanazon szereplők részéről. A két és fél törzs hibát követett el, amikor minden magyarázat nélkül ilyen komoly gyanúra okot adó dolgot cselekedett. Meggondolatlanok voltak abban, hogy nem beszélték meg szándékukat előre a többi törzzsel. Azok pedig, mivel biztosra vették testvéreik bűnösségét, egy küldöttséget menesztettek utánuk. A küldöttek kemény szemrehányásokkal illették őket. Az Úr elleni pártütéssel vádolták őket. Válaszukban a vádlottak elmagyarázták, hogy oltárukat nem áldozatok bemutatására építették, hanem egyszerűen annak bizonyságául, hogy bár a folyó elválasztja őket egymástól, hitük mégis ugyanaz, mint Kánaánban élő testvéreiké. Attól féltek, hogy gyermekeiket később a többi törzs esetleg kizárja a szentélyszolgálatból, mint akiknek nincs részük Izráelben. Akkor ez az oltár, amelyet az Úr silói oltára mintájára építettek, bizonyságul lesz majd, hogy ennek építői is az élő Isten tisztelői voltak. A követek nagy örömmel fogadták ezt a magyarázatot és a hírrel azonnal visszatértek az őket küldőkhöz. Minden háborús gondolat elpárolgott, az egész nép örült és dicsérte Istent.
 
Figyelemre méltó, hogy nem bocsánatkéréssel, vagy önigazolással kezdték. Nem voltak dühösek a testvéreikre, akik rosszat mertek gondolni felőlük. Nem adták jelét a hűtlenségnek vagy lázadásnak sem. Először is Istenre hivatkoztak (22,22)! Jó dolog, először mindig Istenre hivatkozni, mielőtt választ adna az ember! Nem mondták, hogy eljárásukban az ő ügyükről és az ő helyi felelősségükről van szó, és ezért nem kívánják testvéreik beleszólását. Meggyőzték testvéreiket arról, milyen komolyan félik az Urat, és neki szánják magukat. Mindezek csodálatraméltó motivációk voltak. De milyen kár, hogy a nyugati-oldali testvéreiket ilyen megkérdőjelezhető módon akarták meggyőzni az Úrhoz való ragaszkodásukról! Jó lenne, ha a mi magatartásunk más hívők felé sem elutasító nem lenne, sem nem keltene hamis benyomásokat másokban.
 
Mindenesetre a rúbeniták és társaik viselkedésében megnyilvánult bölcsesség méltó a követésre. Hibásan ítélték meg és keményen megrótták őket, mégsem árultak el a haragot. Udvariasan és türelmesen hallgatták testvéreik vádaskodását, mielőtt megkísérelték volna védeni magukat, azután teljesen megmagyarázták indítékaikat és bebizonyították ártatlanságukat. Akinek igaza van, az még hamis vádakkal szemben is nyugodt és megfontolt maradhat. Isten mindent jól tud, amit az emberek félreértettek és félremagyaráztak, és mi nyugodtan kezébe tehetjük ügyünket. A benne bízók ügyét éppúgy megvédi, ahogy Akán bűnét is kiderítette. Azok, akiket Krisztus Lelke vezérel, olyan szeretettel bírnak, amely hosszútűrő és barátságos.
 
MA: Jó lenne, ha a mi magatartásunk más hívők felé sem elutasító nem lenne, sem nem keltene hamis benyomásokat másokban.
 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked*