Korinthus 14. – Napi parancs 1.

Olvasandó: Korinthusiakhoz írt levél – 14. fejezet 
1-25. vers

“(1) Törekedjetek a szeretetre, és buzgón kívánjátok a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok. (2) Mert aki nyelveken szól, nem emberekhez szól, hanem Istenhez, mert senki sem érti, hanem lélekben szól titkos dolgokat. (3) Aki pedig prófétál, emberekhez szól, épülésre, vigasztalásra és bátorításra. (4) Aki nyelveken szól, önmagát építi, de aki prófétál, a gyülekezetet építi. (5) Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de még inkább azt, ha prófétálnátok, mert nagyobb, aki prófétál, mint aki nyelveken szól, kivéve, ha megmagyarázza, hogy a gyülekezet épüljön. (6) Ha pedig hozzátok megyek, és nyelveken szólok, testvéreim, mit használok nektek, ha nem szólok hozzátok kijelentésben vagy ismeretben vagy prófétálásban vagy tanításban? (7) Hiszen ha az élettelen hangszer – legyen akár fuvola, akár lant – nem ad megkülönböztethető hangokat, hogyan ismerjük meg, amit fuvoláznak vagy pengetnek? (8) Mert ha a trombita bizonytalan hangot ad, ki készül a harcra? (9) Így van veletek is, ha nem érthető nyelven beszéltek: hogyan értik meg, amit mondotok? Csak a levegőbe fogtok beszélni. (10) Olyan sokféle nyelv van a világon, és azok közül egy sem érthetetlen. (11) De ha nem ismerem a szó jelentését, a beszélőnek idegen leszek, és a beszélő is idegen előttem. (12) Ezért ti is, mivel törekedtek a lelki ajándékokra, a gyülekezet építését keressétek, hogy gyarapodjatok. (13) Azért aki nyelveken szól, imádkozzék, hogy meg is magyarázza. (14) Mert ha nyelveken imádkozom, a lelkem könyörög, de értelmem gyümölcstelen. (15) Akkor mit tegyek? Imádkozom a lélekkel, de imádkozom az értelemmel is; énekelek a lélekkel, de énekelek az értelemmel is. (16) Mert ha lélekkel áldasz, az ott levő avatatlan hogyan mond majd áment a te hálaadásodra, ha nem tudja, mit beszélsz? (17) Mert te ugyan szépen adsz hálát, de más nem épül abból. (18) Hálát adok Istennek, hogy mindnyájatoknál jobban tudok nyelveken szólni, (19) de a gyülekezetben inkább akarok öt szót szólni az értelmemmel, hogy másokat is tanítsak, mintsem tízezer szót nyelveken. (20) Testvéreim, értelem dolgában ne legyetek gyermekek, viszont a rosszban gyermekek legyetek, a gondolkozásban pedig érettek. (21) A törvényben meg van írva: Idegen nyelveken és idegenek ajkával szólok ehhez a néphez, és így sem fognak hallgatni rám azt mondja az Úr.(22) A nyelvek  tehát jelül vannak, de nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek; a prófétálás pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek. (23) Ha tehát az egész gyülekezet összejön, és mindnyájan nyelveken szólnak, és bemennek az avatatlanok vagy hitetlenek, nemde azt fogják mondani, hogy őrjöngtök? (24) De ha mindnyájan prófétálnak, és bemegy egy hitetlen vagy avatatlan, az mindenkitől feddésben és ítéletben részesül, (25) és így szívének titkai nyilvánvalóvá lesznek, úgyhogy arcra borulva imádja Istent, hirdetve, hogy bizonnyal Isten lakik köztetek.”

/Revideált Károli Biblia (Veritas)/

Napi parancs (14/1): Az istentiszteleten is: „Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki [ajándékokat], leginkább pedig, hogy prófétáljatok – másokért!

Most ennek a szakasznak a kapcsán azon gondolkozzunk el mélyen, mint Krisztus testének tagjai, amikor összejövünk, hogy Istennek tiszteletet adjunk, milyen motivációval, milyen szándékkal veszünk részt azokon? Most nem azon van a hangsúly hogy mint egyéni keresztyének a hétköznapokban hogyan éljük meg a tanítványságunkat, hanem azon, hogy mint közösség milyen a mi ünneplésünk? Mi, mint egy ünneplő alkalom részesei, hogyan járulunk hozzá Isten országának építéséhez?

Lehet önző módon csak azért jönni, hogy én épüljek, én kerüljek jobb lelkiállapotba, én növekedjék a hitben, ünnepeljek és a történtek végett jól érezzem magam az istentiszteleten… És ha mindez „összejön”, akkor áldott alkalom volt.  És amikor így jönnek össze a hívek, akkor eszerint is viselkednek, csak azzal törődnek, csak azzal foglalkoznak. Csak annyit mondanak, vagy tesznek meg, amennyi számukra fontos, kellemes, építő. Eljönnek, köszönnek, énekelnek, csevegnek, elcsendesednek, hol felállnak, hol leülnek, meghallgatják a prédikációt, elmondják az imát, együtt éreznek, adakoznak és dicsérik az Istent. Aztán megelégedve hazamennek, hisz feltöltődtek. Ez mind nagyszerű, nemes, fontos és szükségünk is van rá. DE: ez az igeszakasz itt egy fontos szempontra felhívja a figyelmet: amikor gyülekezetbe jövünk legyen ott a szívünkben a vágy, fejünkben a terv és cél, hogy akik velünk együtt jönnek kívülállók, avatatlanok, – látva és halva a mi istentiszteletünk tartalmát, érezve atmoszféráját, tapasztalva Isteni történéseket – arcra borulva jussanak Isten jelenlétének a felismerésére, imádják Őt és térjenek meg. Vagyis úgy kell jönnünk Isten gyülekezetébe, és a gyülekezeti alkalmakon úgy kell részt vennünk, hogy az nemcsak miattunk van, hanem mások miatt is, akik még nem tartoznak közénk, akik még nem Isten országának a polgárai. A kívülállókat tehát szem előtt kell tartanunk. Jelenlétüket, érzékeiket figyelembe kell vennünk, ahogy egy istentiszteletet megtervezünk, véghez viszünk. Tekintettel kell lenni az embereknek az igényére, a kor kihívásaira odafigyelve a kívülállókra is, hogy jól érezzék magukat…sőt ne csak „jól érezzék magukat”, hanem jussanak ugyanarra az isteni élményre, amiben Nekünk már részünk lehet a Szentlélek ajándéka és kegyelme folytán. Hogy ez minek lesz a következménye, az kiderül a Pál sorai közül, hogy olyan dolgokra buzdítja a korinthusi híveket, ami építőek, ami az értelemhez is szólnak, nem csak az érzelemhez, aminek a célja a közösség felé való szolgálat és nem csak önmagunk építése. Ilyen például a prófécia-igehirdetés, a prédikáció. Ha a prédikáció az élő Szentlélek által áthatott üzenetközvetítés, akkor eltalálja a hallgatók szívét. Szíven találni őket, mint ahogy Péter prédikációja tette ezt a hatást pünkösdkor. Pál is erre mutat rá, mint fontos célra, hogy az olyan ajándékokat részesítsük előnyben a gyülekezetben, amely az egész közösséget építi, a kívülállókat pedig megnyeri.

MA: már ma kezdjünk el úgy készülni a vasárnapi istentiszteletre, hogy az a kérdés foglalkoztat, vajon mivel járulhatok én is hozzá ahhoz, hogy akik eljönnek, azoknak:

szívük titkai nyilvánvalókká lesznek; és így arcra borulva imádja az Istent, hirdetvén, hogy bizonnyal az Isten lakik tibennetek.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked*