Olvasandó: Korinthusiakhoz írt levél – 2. fejezet
6-16. vers
„(6) Bölcsességet pedig a tökéletesek között szólunk, ámde nem e világnak, sem e világ veszendő fejedelmeinek bölcsességét, (7) hanem Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtettet, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre. (8) Ezt e világ fejedelmei közül senki sem ismerte meg, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát. (9) Hanem amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott, és emberi szív meg sem gondolt, azt készítette Isten az őt szeretőknek. (10) Nekünk azonban Isten kijelentette a Lélek által, mert a Lélek mindent vizsgál, még az Isten mélységeit is. (11) Mert ki ismeri az emberek közül az ember gondolatait, ha nem ha az ember lelke, amely őbenne van? Ugyanígy az Isten gondolatait sem ismeri senki, csak az Isten Lelke. (12) Mi pedig nem e világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nekünk. (13) Ezeket hirdetjük is, de nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcsesség tanít, hanem amelyekre a Szentlélek tanít, lelkiekhez lelkieket szabva. (14) A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert bolondságok neki, nem képes megérteni sem, mivel azt lelki módon kell megítélni. (15) A lelki ember azonban mindent megítél, de őt senki sem ítélheti meg. (16) Mert ki érte fel az Úr értelmét, hogy oktathatná őt? Bennünk pedig Krisztus értelme van.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (2/2): Tökéletesedni Isten szeretésében!
Mifelénk a Hajdúságban, ha valaki elég nagyot hibázott, vagy rosszul szólt, bosszúsan legyintettek rá és így kezdték a dolgot ecsetelő mondatot: „Az a tökéletlen XY ezt, meg ezt tette, mondta…”. Azt viszont soha nem hallottam, hogy valakire, aki valamit jól csinált vagy mondott elismerően ezt nyilatkozták volna: „tökéletes”. Nyilván azért, mert ez annyira erős dicsérő kifejezés, megállapítás, ami nem illik rá senkire, hisz nincs „tökéletes” ember. Egyetlen egy volt az emberiség történetében és az a Názáreti Jézus Krisztus. Tökéletes Isten és tökéletes ember egy személyben. Hozzá nem ér fel senki! Mégis Pál itt így beszél: „bölcsességet a tökéletesek között szólunk” Miféle tökéletességről van itt szó? A folytatás elárulja. A folytatásban Pál arról beszél, hogy Istennek kész terve van a dolgok menetére, az „ember tragédiájának” megoldására. Ez a terv rejtett volt, de most az evangéliumban megérthető, megragadható. Ugyanakkor annyira más kategória, hogy az csodaszámba megy:
(1Kor 2:9) Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.
Az Isten bölcsessége (gondolata, elgondolása, terve és tettei) annyira más az emberinél, hogy az ember olyat sem kigondolni, sem elképzelni, sem megérteni nem képes. Például ha van egy probléma, amivel a „magunk módján” kezdünk megbirkózni, vagy ha nem megy, imádkozunk és szinte látjuk, szinte halljuk, már előttünk van a „magunk módja” szerinti megoldás – Isten pedig valami egészen más, elképesztően jobb, egyszerűbb, gyönyörűbb, eredményesebb megoldást ad. Vagy vannak ígéretei Istennek. Nagyszerű, hálával fogadjuk, elhisszük, ráállunk hittel és szinte látjuk, halljuk elvárjuk, ahogy és amikor az teljesedni fog. De egyáltalán nem úgy történik – Isten gondolatai nem a mi gondolataink és útjai, nem a mi útjaink. És bizony nehéz, kell egy bizonyos „tökéletesség” ( érettség ➢hit, remény és szeretet), hogy békességünk legyen, amíg be nem teljesedik. A mennyről nem is beszélve: ahányan vagyunk, annyiféleképpen „gondoljuk el”, hogy lesz, mint lesz. De Isten válasza: „Amiket… embernek szíve meg sem gondolt, azokat készítette el az Őt szeretőknek!”
Kell egy bizonyos látásmód, látás-készség, amivel képesek vagyunk „felfedezni” – ezeket nevezi itt Pál „tökéleteseknek” = éretteknek. Kik ezek? Az „Őt szeretők”, vagyis az Istenhez megtérő emberek, a lázadókból Vele szeretetközösségre lépők! Előttük Isten felfedi bölcsességének titkait! Ettől válunk tökéletesekké, elfogadottakká és felfogóképesekké Isten dimenziójában. (Ezért nyílik meg a Biblia is az újjászületettek értelme előtt). De Pál részletesen kifejti, hogy ez a „tökéletesség” ez nem a mi saját emberi fejlődésünk, tanulásunk, minőségi jobbulásunk eredménye, hanem az Isten Szentlelkének a munkája bennünk! A Szentlélek tesz minket újjá (tökéletessé, érettekké). Érzékiekből, az érzékszerveink információin keresztül tájékozódókból Ő tesz minket szellemi, Isten Lelkétől vezetett emberekké. Amit érzékelünk érzékeinkkel, az csak töredéke az isteni világ mélységeinek és magasságainak. A tökéletesség, vagyis a teljesség, mindenség birtokosa a Szentlélek. Jézus ígérete szerint Ő tanít meg minket minden igazságra és Ő tesz úgy tökéletessé, hogy a „Krisztus értelme”, látása, hozzáállása, természete uralkodjon bennünk. Ezért
MA: Ne hagyjon nyugton az a vágy, hogy a Szentlélektől áthatott, általa tanított, vezetett, lelkesített, megáldott szívű emberként „tökéletesedjünk” az Isten szeretésében! Törekedjünk erre!