Olvasandó: Korinthusiakhoz írt levél – 6. fejezet
1-8. vers
„(1) Hogyan képes valaki közületek a hitetlenek előtt törvénykezni és nem a szentek előtt, ha peres ügye van a másikkal? (2) Nem tudjátok, hogy a szentek a világot fogják megítélni? És ha ti ítélitek meg a világot, talán méltatlanok lennétek a jelentéktelenebb ügyekben való ítéletekre? (3) Nem tudjátok, hogy angyalokat fogunk ítélni? Mennyivel inkább a mindennapi élet dolgait! (4) Azért ha a mindennapi élet dolgaiban pereskedtek, azokat ültetitek a bírói székbe, akik a gyülekezetben a legkevésbé számítanak? (5) Megszégyenítésetekre mondom. Hát nincs köztetek egy bölcs ember sem, aki ítélkezhetne a testvérek között? (6) Hanem testvér a testvérrel pereskedik, méghozzá hitetlenek előtt? (7) Egyáltalán már az is nagy gyarlóság, hogy pereskedtek egymással. Miért nem szenveditek el inkább a sérelmet? Miért nem viselitek el inkább a kárt? (8) Sőt ti okoztok sérelmet és kárt, mégpedig testvéreteknek.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (6/1): „Nem szégyelled magad?…!”
Ezt a kérdést gyerekkoromban tette fel nekem édesanyám valahányszor rossz fát tettem a tűzre. Amikor ezzel kezdte a mondanivalóját tudtam, hogy most egy kiadós szidás következik, a végén pedig a csattanó: „szégyelld magad!” – és bizony szégyelltem. Rosszul éreztem magam, de megtanultam, hogy mi a szégyellni való és mi nem. Azért nem jó szégyenteljes dolgokat elkövetni, mert annak, akit legjobban szeretek fájdalmat és neki is szégyent okozok. A szégyen nagyon rossz érzés. Igyekeznek is elkerülni az emberek, csakhogy nem úgy ahogy kellene: hogy a szégyenteljes dolgokat kerülik, hanem egyszerűen igyekeznek kiirtani, mint bánni való dolgot az élet-szótárukból. Ma a szülők úgy nevelik a gyermekeiket, hogy nem tanítják, hanem kiiktatják a szégyen, a bánkódás fogalmát is. Az Isten abszolút mércéjétől elrugaszkodott világban nevelkedők úgy nőnek fel, hogy arra tanítják őket: te magad határozd meg, mi a szégyen és mi nem. Ezért aztán könnyen előáll az a gonosz fordulat, hogy a jót mondják rossznak és a rosszat jónak. A szégyenteljes dolgokból „erényt kovácsolnak” (=büszkeséget). Ezt nevezik ma a „szabadság” virágzásának.
Egy ártatlan példa: a szakadt nadrág. Ami 20-30 éve még szégyen volt a társadalomban, ma már nagy divatbüszkeség a fiatalok között. Ennél komolyabb visszásság, hogy napjainkban a pereskedés is büszkeség lett! A jog(om)-érvényesítése! Lehetőleg jól meghurcolva a másikat (meg egymást). Ha a világban így van, az is felháborító, de azt rajtuk kéri számon egyszer Isten. Ám amikor a keresztyének sem különbek, az szégyenteljes! Többszörösen is!
Az apostol kemény feddésében neveli a korinthusi keresztyéneket. Szégyenük, hogy egymás közt nem találják meg az igazságos eligazítást. Szégyenük, hogy összeütközés támad köztük, és nem tudják azt a testvéri közösségen belül elintézni. Kellene, hogy akadjon elég „bölcs ember” ott, aki segítségükre van, s akinek a döntése előtt készségesen meghajolhatnak! Főképpen pedig szégyenük már az is, ha csak igazságtétellel oldhatók meg a köztük felmerült sérelmek. Ha igazi szeretetben élnének egymással, akkor ki-ki még a maga jogos követeléséről is le tudna mondani, türelemmel megadva a békesség árát. Hisz Jézus – akiről neveztetünk – életét odaadva helyettünk megfizette igazságunk, békességünk árát, úgy, hogy a mi szégyenteljes életünkért a legnagyobb szégyent vette magára: a leggyalázatosabb halállal, a kereszten lemeztelenítve, kigúnyolva, megcsúfolva halt meg! De nem pereskedett, hanem rábízta az Igazságosan Ítélőre, az Atyára. Nekünk pedig bocsánatért esedezett! Ó, milyen szégyen, ha ezek után én perre megyek a felebarátommal!
Mai naptól fogva: legyen hálaimánk: Köszönöm Jézus, hogy magadra vetted szégyenemet! És legyen könyörgésünk: Óvj meg, Uram, a pereskedés rákfenéjétől!