Felnőttként fogadtam el, hogy Jézus Krisztus, Isten kegyelméből, az én személyes Megváltóm. Ezt követően 2000-ben csatlakoztam a Diósgyőri Református Gyülekezethez. Férjemmel itt élünk Diósgyőrben, két felnőtt gyermekünk és két unokánk van. Adminisztrátorként dolgozom egy gyógyszergyártó cégnél. Indíttatásom a gyülekezet tagjaként és presbiterként is: szorosabb kapcsolattartás a testvérekkel. Szeretném, ha mindenkinek lehetősége lenne kapcsolódni a gyülekezeten belül egy kisebb imacsoporthoz, házi csoporthoz, ahol szükség szerint napi szinten is tudjuk támogatni egymást imával, bátorítással, megoszthatjuk örömeinket és hálánkat. Tudjunk egymásról, és merjünk bizalommal odafordulni egymáshoz. Egymást megerősítve legyen a mi gyülekezetünk Isten Lelki közössége, ahol hiszem, meg tudjuk ragadni.
„…hogy milyen széles, mennyire hosszú, milyen magas és mennyire mély az Isteni szeretet.” Ef. 4,18.
Hálás vagyok Istennek, hogy kegyelemből Jézus Krisztus érdeméért gyermekévé fogadott. Szolgálatomban és személyes életemben Isten vezetését kérem, és tisztséget viselve egyetlen célom, hogy az Urat szolgáljam.

Vélemény, hozzászólás?