Bizonyára minden kedves olvasónk számára ismeretes, hogy Szövetségünk tagsága, Ref. Egyházunk presbiteri közösségén belül kívánja lelki tanítói, gondozói, szervezői szolgálatát elsőrenden kifejteni. Ebből következik az a kiváltságunk is, hogy tagjainkon keresztül szinte az egész magyar társadalom minden rétege képviselve van Szövetségünkben. Közéleti tájékozódásunk azért több irányba is arra figyel, ahol zsidó-keresztény, kulturális örökségünk, és ezen belül biblikus, hitvallásos elkötelezettségünk szerinti értékrenddel találkozhat, vagy annak hiánya, pótlása, megszületése érdekében munkálkodhat. Mivel ebben az értékrendben Isten teremtői, megtartói és Jézus Krisztusban megváltói, megszentelői munkája tükröződik, azért az egyéni élet, a család, a társadalom és a Nemzet jelenének, jövőjének, megmaradásának megáldott és áldássá váló állapotát is – mind Európa mind az egész emberiség közösségében – ebben az értékrendben hisszük és reméljük.
Különösen hálásak vagyunk Istennek, ha a legegyszerűbb élethelyzettől, a legminősítettebb őrhelyekig betöltött szolgálatban megjelenik, vagy tükröződik ez a hitünk és reménységünk, és megerősítve érezhetjük egymás kezeit kölcsönösen az Úrban.
Visszaemlékezve az Új Év első perceiben felhangzó Nemzeti Imádságunkra és az azt követő elnöki megnyilatkozásra, őszinte hálával, örömmel és mély tiszteletadással tölt el, hogy a köszöntés valóságlátásában végig követhettük még nagy vallási és nemzeti ünnepeink érintésével is meghatározóan új, váratlan és küzdő járványos helyzetünket. És tehettük ezt a legnemesebb érzelmi rezonálással, az életünk és mindenki életéért, minden területen küzdő nemzeti közösségünk iránt feltörő, elvárható és méltó hálaadással. Az elnöki köszöntés alatt, annak szellemi-lelki vezetéséből érezhettük, hogy az elhangzottak szívszerinti befogadásához és cselekvéséhez olyan szükséges etikai imperativus, erkölcsi parancs felé közelítünk, melynek forrása már nem csupán a jóbelátásunk, a racionális érvelés és a csodálatos, de mégis véges erkölcsi érzékünk, hanem az ezekben munkálkodó, felülről adatott reveláció, kijelentés: emberi-létünk titka.
Így lett a Nemzet köszöntése és tanítása – reménységünk szerint – elkötelező üzenetté, melyben Pál apostol idézett igéi hangzottak el, abból a hatalmas szolgálatból, melyek Isten lelke által – nagyon különböző körülmények között- már Jeruzsálem Templomában, Athén Areopagusán és Róma börtönében – ezekben a világvárosokban is – új lehetőségeket nyitottak birodalmak és kultúrák felett, de azokon belül is, emberi hivatásunk elrendelt betöltéséhez. És miért ne munkálkodhatnának Budapesten is és egész Nemzetünk életében?
Ha lennének kedves olvasóink között, akik a fáradtság vagy egyéb akadályoztatás folytán nem hallották volna ezt az elnöki megnyilatkozást, illetve az idézett igei részt, számukra most külön is leközöljük az utóbbit.
Az államfő beszéde végén elhangzott Pál-apostoli idézet: ”Becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, éljetek egymással békességben, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez, törekedjetek mindekor a jóra egymás iránt és mindenért adjatok hálát.” Végül ezzel a mondattal zárta üzenetét az Elnök: „Ehhez kívánok mindannyiuknak erőt, még több türelmet testi-lelki gyógyulást és egészséget az új esztendőben!”
Mi pedig mind az üzenetet Közlőre, mind a hallgatók mind az olvasók életére hálás szívvel kérjük Isten gazdag áldását, az Új Év várható küzdelmei között is jóreménységgel és hálaadással!
Mély tisztelettel: Szabó Dániel.