Róma 11. – Napi parancs 1.

Olvasandó: Rómaikhoz írt levél – 11. fejezet 
1-16. vers

“(1) Kérdezem tehát: Elvetette Isten az ő népét? Semmiképpen! Mert én is izraelita vagyok, Ábrahám magvából, Benjámin törzséből. (2) Nem vetette el Isten az ő népét, amelyet eleve kiválasztott. Nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor panaszt tesz Istennél Izráel ellen: (3) „Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat lerombolták, csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek”? (4) De mit mond neki az isteni felelet? Meghagytam magamnak hétezer embert, akik nem hajtottak térdet a Baálnak. (5) Így tehát most is van maradék a kegyelemből való választás szerint. (6) Ha pedig kegyelemből, akkor nem cselekedetekből, különben a kegyelem nem volna többé kegyelem. (7) Mi tehát a helyzet? Amire Izráel törekedett, azt nem nyerte meg, a választottak ellenben megnyerték, a többiek pedig megkeményíttettek, (8) amint meg van írva: Isten a kábultság lelkét adta nekik, szemet, hogy ne lássanak, fület, hogy ne halljanak, mind e mai napig. (9) Dávid is ezt mondja: Legyen az asztaluk csapdává, hálóvá, botránkozássá és megtorlássá. (10) Sötétüljön meg szemük, hogy ne lássanak, és hátukat mindenkorra görnyeszd meg. (11) Kérdezem tehát: Nem azért botlottak-e meg, hogy elessenek? Semmiképpen! Hanem az ő elesésük által lett az üdvösség a pogányoké, hogy féltékenykedjenek. (12) Ha pedig az ő elesésük a világ gazdagságává lett, és veszteségük a pogányok gazdagságává, mennyivel inkább azzá lesz teljességre jutásuk! (13) Nektek, pogányoknak pedig azt mondom: Amennyiben tehát én a pogányok apostola vagyok, dicsőítem a szolgálatomat, (14) hátha ezzel féltékennyé tehetném véreimet, és megmenthetnék közülük némelyeket. (15) Mert ha elvettetésük a világ megbékélését jelenti, mi mást jelentene befogadtatásuk, mint életet a halálból? (16) Ha pedig a zsenge szent, akkor a tészta is az, és ha a gyökér szent, az ágak is azok.”

/Revideált Károli Biblia (Veritas)/

Napi parancs (11/1): Csak fejedbe ne szálljon a dicsőség!

(11) …hanem az ő esetük folytán [lett] az üdvösség a pogányoké, hogy ők felingereltessenek.
(12) Ha pedig az ő esetük világnak gazdagsága, és az ő veszteségük pogányok gazdagsága, mennyivel inkább az ő teljességük?

Ugye milyen rosszul esik, amikor a másik az én helyemet foglalja el a színházban! Rögtön felháborodik bennünk valami. Ez a valami az „Én”-ünk: ide Én kaptam jegyet, ide Nekem van jogom ülni, itt Én akarom nézni az előadást. Milyen könnyű ugyanakkor a másik kárán előnyhöz jutva többnek gondolni magunkat másoknál. Mindkét eset könnyű kísértés, hogy felágaskodjon bennünk az egónk.

Akár veszélyeztetve, akár táplálva érzi megkövetelt megbecsülését, megmozdul bennünk az egónk. Ezt nevezem itt most így: „fejünkbe száll a dicsőség” – pozitív és negatív értelemben.

Valami ilyesmi veszélyről beszél Pál a kiválasztottság kapcsán.
Az üdvtörténet színpadán nagy változás folyik: Isten kiválasztott népe Izrael, de mivel megvetette Krisztust, félretétetett. Hiába buzgólkodnak a Törvény cselekedetei alapján tetszeni Istenek: becsukódott előttük a megigazulás kapuja. A pogányok előtt viszont, akik elfogadták a kegyelem útját megnyílt ez a kapu: Isten üdvösséget ad nekik hit által Jézus érdeméből. Egyik úton elveszett, az utóbbin megnyeretett az Istennel való közösség kiváltsága. Milyen könnyű ilyenkor a megfosztottnak irigységre jutni az elvesztett dicsőség miatt azzal szemben, aki megnyerte azt, amit ő elveszített. A nyertesnek pedig milyen könnyű büszkévé lenni a megkapott dicsőség folytán (dicsőség = kiválasztottság).

Pál siet figyelmeztetni mindkét oldalt: Isten mindenkit, zsidót, pogányt egyaránt menteni akar. És képes felhasználni az egyik (=zsidók) elesését a másik (=pogányok) felemeltetésére. A másik felemeltetését pedig az elesett kijózanítására és felsegítésére. Rámutat, hogy senki nem zúgolódhat, de nem is dicsekedhet amiatt, ahogy Isten bánik vele – akár félreteszi, akár felemeli, mert a cél ugyanaz: megmenteni és üdvözíteni zsidót és pogányt egyaránt.

Ma is vannak elbukottak és vannak elhívottak – megkeményedettek és elfogadók. De Isten üdvözítő kegyelme minden embernek megjelent és ma is menti az embert. Ezt pedig maga Isten viszi véghez Jézus Krisztusban. Jézus Krisztus engesztelő áldozatával Ő adja ajándékba az üdvösséget kegyelemből, ezért ezt csak hit által lehet elfogadni. Senki nem tehet ennél többet, hogy senki ne dicsekedjék.
Mindez pedig: Isten dicsősége.

Úgyhogy:
MA: (mától fogva) semmilyen okból és semmilyen módon ne szálljon fejedbe a dicsőség.

Comments (1)

  • Reply Lukács Tiborné - 2020.09.01.

    Nagyon áldásos a napi parancs olvasása. Nehezen értem a Római levelet. A kalauz az ószövetségi igét magyarázza. Így ha mind kettőt elolvasom, elmélkedek rajta, világosabbá válik Pál apostol tanítása. Így is nehéz. Jó ha a vasárnapi alkalomnak is ez az alapigéje.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked*