Róma 3. – Napi parancs 1.

Olvasandó: Rómaikhoz írt levél – 3. fejezet  
1-20. vers

„(1) Mi előnye van akkor a zsidónak, vagy milyen haszna van a körülmetélkedésnek? (2) Minden tekintetben sok. Mindenekelőtt az, hogy az Isten rájuk bízta az ő beszédeit. (3) De mi van akkor, ha némelyek nem hittek? Vajon azok hitetlensége nem teszi-e hiábavalóvá Isten hűségét? (4) Semmiképpen sem. Sőt inkább az Isten legyen igaz, minden ember pedig hazug, amint meg van írva: Igaznak bizonyulj beszédedben, és győzedelmes légy, amikor vádolnak téged. (5) Ha pedig a mi igazságtalanságunk Isten igazságát mutatja meg, mit mondjunk? Vajon igazságtalan az Isten, ha kiönti ránk haragját? Emberi módon szólok. (6) Semmiképpen sem. Hiszen akkor hogyan ítélhetné meg Isten a világot? (7) De ha Isten igazsága az én hazugságom által növekedett az ő dicsőségére, akkor miért ítélnek el engem továbbra is mint bűnöst? (8) Ne tegyük akkor inkább a rosszat, hogy abból jó származzék? – amivel minket rágalmaznak is, és egyesek mondogatják, hogy mi így beszélünk, ezért méltán sújt minket az ítélet. (9) Akkor most mi a helyzet? Különbek vagyunk? Semmiképpen sem! Már korábban kimondtuk az ítéletet, hogy zsidók és görögök mindnyájan bűn alatt vannak, (10) amint meg van írva: Nincs egy igaz sem, (11) nincs, aki megértse, nincs, aki keresse Istent. (12) Mindnyájan elhajlottak, valamennyien haszontalanokká lettek. Nincs, aki jót tegyen, nincs egyetlenegy sem. (13) Nyitott sír a torkuk, nyelvükkel álnokságot szólnak, áspiskígyó mérge van a nyelvük alatt. (14) Szájuk telve átokkal és keserűséggel. (15) Lábuk gyors a vérontásra, (16) romlás és nyomorúság van útjaikon, (17) és a békesség útját nem ismerik. (18) Nincs istenfélelem a szemük előtt. (19) Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azoknak mondja, akik a törvény alatt vannak, hogy minden száj megnémuljon, és az egész világ Isten ítélete alá kerüljön. (20) Mert a törvény cselekedeteiből senki sem igazul meg előtte, hiszen a törvény csak a bűn felismeréséért van.”

/Revideált Károli Biblia (Veritas)/

Napi parancs (3/1): Ezt fogadd el: különleges vagy – de nem különb!

Különbözőek vagyunk. Isten nem egykaptafára teremtett, hanem személyiséget, személyességet, egyediséget ajándékozott nekünk. Ennek megfelelően különbözően, nekünk megfelelő, hozzánk illő módokon bánik velünk. Ettől válunk különlegesekké – mindannyian. Nem úgy, ahogy az „EGÓnk” szeretné: „én igen – mások nem”. Én különb vagyok, a többiek fölött. Az egó mindig emelni akarja magát, trónon akar ülni. Emberek felé emelkedni – Isten alól pedig kibújni, ellentmondani, lázadni. Ez a szakasz bizonyítja milyen leleményes az ember, mikor saját maga igazát akarja szembe állítani Isten igazságával, hogy kibújjon az Örökkévaló igazságának tekintélye alól. Több ellenvetést is felemlít itt Pál, amivel nyilván találkozott, mint emberi okoskodásokkal az Isten üzenetének hirdetése közben.

Az egyik kibúvó egy félremagyarázás: „Isten személyválogató”!
Erre a zsidókkal való különleges bánásmódja adott alapot azoknak, akik az „EGÓ” uralma alatt nézték (nézik) az Örökkévaló tetteit. Tény, hogy Ábrahám utódaiként ők kiválasztottak voltak a világ népei között, hogy Isten rajtuk, bennük mutassa meg az egész világ iránti szándékát, szeretetét, de igazságát is. Ez a tény a zsidók (ma: a vallásosak) egójában a büszkeséget, a többi népek egójában az irigységet munkálta, mert a saját emelkedésüket keresték, mint mindenki! De ez a különleges bánásmód nem jelentette sem azt, hogy ők különbek, jobbak lennének a többieknél, sem azt, hogy kivételezne velük az Örökkévaló. Sőt, inkább nagyobb felelősséget jelent ez a kiváltság, mivel „rájuk bízta Igéit” – azaz akaratának kijelentését. Úgyhogy ez a „különbség” elsősorban nem mások fölé emelést, hanem a többiek közül való kiemelést jelent, feladatot és kötelességet.

A másik kibúvó egy kétségeskedés: „Istenre lehet-e számítani?”
Isten bánásmódjához hozzátartozik, hogy szövetséget akar velünk. A szövetség megköveteli a kölcsönös hűséget. Csakhogy az ember – még ha zsidó is – könnyen elbukik. Az ember hitetlenségére válaszul Isten vajon nem rúgja fel a szövetséget? „Távol legyen” – Isten már számtalanszor bizonyított: ő hűséges! Őrá lehet számtani – igaz: Vele számolni is kell, mert a hűtlenség, a szövetségszegés nem maradhat büntetlenül. Ezt nehéz tudomásul venni!

A harmadik kibúvó egy szemtelen pökhendiség:
Voltak, akik a kegyelem evangéliumának hirdetésére azzal feleltek, hogy akkor „vétkezzünk bátran, hisz sem joga, sem oka nincs kárhoztatni a bűnöst, mert hát minél nagyobb a bűn, annál dicsőségesebb az Isten megbocsátó kegyelme!” (7-8.v.). Ez ma is egy népszerű gondolat. De egy hazug veszedelmes kísértés. Istenkísértés! Ti, hogy mivel Isten akkor is hűséges, ha mi nem – kegyelme annál nagyobb minél nagyobb a bűnünk. Nosza vétkezzünk, hogy Isten megmutathasa a dicsőségét! De ez valóban istenkísértés. Már pedig ő nem kisérthető büntetlenül? Ez is az egó „másoknál különbnek lenni” törekvéséből fakadó tévelygés. Nem az számít, hogy emberi viszonylatokban ki a jobb vagy a különb. Az Istenhez való viszony(lat)unk számít.


A negyedik kibúvó: az önhittség! (=önteltség).
Isten Igéi, amiket rábízott a zsidókra legfőképpen a Törvényt jelentették, amelyben Isten elmondja a számára elfogadható életet. Sokan megpróbálták és őszintén hittek is abban, hogy ők betartják a törvényt és így lesznek különbekké – jobbakká másoknál. Ennél fogva: kedvesebbekké Isten előtt. Elfogadottakká. Csakhogy ez óriási önhittség! Betartani a Törvényt lehetetlen! Erre egyvalaki volt képes mióta világ a világ: a Názáreti Jézus Krisztus – ezért a Törvény csak arra jó, hogy ráébresszen: bizony Őrá van szükségünk!

Mi szeretjük magunk felé finomítani a tényeket, mások felé erősíteni a bélyeget. Pl. ha hazudunk, magunkra nem mondanánk a világért sem azt, hogy én egy hazug vagyok, „csak” hazudtam! De a másikra könnyen és gyorsan sütjük a bélyeget, hogy: „az egy hazug csaló gazember”. Ugye? Őszintén! Vagy, ha valaki elviszi a másét: „Tolvaj!” -t kiáltunk. De ha mi…? A mentség rögtön készen van! Nos az Ige nem ilyen részrehajló. Kerek perec kijelenti: mindenki fut a gonoszságra. A „mindenki”- ben benne vagyunk mind: te is, én is ! Ez rosszul esik. Hát hogyne! Mi szeretjük különbnek vélni magunkat, különlegesnek. Isten Törvénye tükör: irgalmatlanul megmutatja kik vagyunk és kik nem vagyunk. Senkinél sem különbek – se te, se én, se más! Nem ezen az úton leszünk különlegesek! Ő előtte mind bűnösök vagyunk, megváltásra szorulók! Isten „kegyelmes igazságát” Jézusban elfogadva viszont azok leszünk: Isten különleges kegyelemben részesült gyermekei.

A mi (=hívő keresztyének) legkülönlegesebb különlegességünk, hogy miközben mi sem vagyunk különbek senkinél, Isten mégis, különleges módon bánt velünk is, mikor egyszülött Fiát, a Názáreti Jézus személyében elküldte hozzánk, Aki mint egyedüli legkülönb ember a földön szent életét ártatlan halálában értünk odaadta, hogy így Ő emeljen fel bennünket magához, a dicsőségbe! Ez kegyelem! Nem teljesítmény, nem a mi különleges voltunkból fakad, hanem Isten különleges bánásmódjából.

MA: Légy hálás érte és légy alázatos benne!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked*