Olvasandó: Rómaikhoz írt levél – 4. fejezet
„(1) Mit mondunk tehát, mit ért el Ábrahám, a mi atyánk, test szerint? (2) Mert ha Ábrahám cselekedetekből igazult meg, van mivel dicsekednie, de nem Isten előtt. (3) De mit mond az Írás? Hitt Ábrahám Istennek, és ezt ő igazságul számította be neki. (4) Aki munkálkodik, annak a bért nem kegyelemből számítják be, hanem tartozás szerint. (5) Aki azonban nem munkálkodik, hanem hisz abban, aki az istentelent megigazítja, annak a hitét számítják be igazságul. (6) Amint Dávid is boldognak mondja azt az embert, akinek az Isten igazságot tulajdonít cselekedetek nélkül. (7) Boldogok, akiknek megbocsáttattak hamisságaik, és akiknek elfedeztettek bűneik. (8) Boldog ember az, akinek az Úr a bűnt nem számítja be. (9) Ez a boldogság csak a körülmetélté vagy a körülmetéletlené is? Mert azt mondjuk, hogy Ábrahámnak a hit számíttatott be igazságul. (10) Milyen állapotában számíttatott be? Körülmetéltségében vagy körülmetéletlenségében? Nem mint körülmetéltnek, hanem mint körülmetéletlennek. (11) És a körülmetélkedés jegyét körülmetéletlenségében tanúsított hite igazságának pecsétjéül kapta, hogy atyja legyen mindazoknak, akik körülmetéletlen létükre hisznek, hogy azoknak is beszámíttassék az igazság, (12) és hogy atyja legyen a körülmetélteknek is, azoknak, akik nemcsak körülmetélkednek, hanem követik is a mi atyánk, Ábrahám körülmetéletlenségében tanúsított hitének nyomdokait. (13) Mert nem a törvény által adatott az ígéret Ábrahámnak és utódainak, hogy e világ örököse lesz, hanem a hit igazsága által. (14) Mert ha a törvényből valók az örökösök, akkor semmivé lett a hit, és haszontalanná vált az ígéret, (15) mivel a törvény haragot nemz, ahol pedig nincs törvény, ott törvényszegés sincs. (16) Azért hitből, hogy kegyelemből legyen, hogy bizonyos legyen az ígéret valamennyi utódnak, nemcsak a törvényből valónak, hanem az Ábrahám hitéből valónak is. Ő mindnyájunknak atyja Isten előtt (17) – amint meg van írva, hogy „sok nép atyjává tettelek téged” –, akiben hitt, hogy a holtakat megeleveníti, és azokat, akik nincsenek, előszólítja mint meglevőket. (18) Ő pedig a reménység ellenére reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott: Így lesz a te magod. (19) És nem gyengült meg hitében, amikor százesztendős lévén saját, már elhalt testére és Sárának elhalt méhére gondolt. (20) Isten ígéretét nem vonta kétségbe hitetlenül, hanem megerősödött a hitben, dicsőséget adva Istennek, (21) és teljesen bizonyos volt abban, hogy amit ő ígért, azt meg is tudja tenni. (22) És ezt Isten igazságul számította be neki. (23) De nem egyedül őérte íratott meg, hogy beszámította neki igazságul, (24) hanem értünk is, akiknek majd beszámítja azt, hogy hiszünk abban, aki feltámasztotta a halottak közül Jézust, a mi Urunkat, (25) aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (4/1): Reménység ellenére is remélj: higgy az Isten ígéretében!
…Ábrahám hitéből valónak is, aki mindnyájunknak atyánk…
Ábrahám áldásának azok lesznek az örökösei, akik „Ábrahám hitéből valók„. Nem minden hit tesz Isten ígéreteinek örökösévé. Ábrahám hitének a különlegessége, – amiért Isten neki igazságot tulajdonított, számunkra pedig a hívők atyjává emelte – az volt, hogy a reménytelenség ellenére is remélt. Nem egy olyan dolog volt az életében, ami az ígéret ellen szólt. Több évtizedes hiába való próbálkozás, kiöregedés, sok-sok hiába való várakozás.
Ábrahám igazsága (= Isten előtti elismerése, elfogadása) az lett, hogy hitében nem gyengült meg akkor sem, amikor arra gondolt, hogy már „elhalt…” = vagyis minden lehetőség elmúlt: fiatalság, termékenység, nemzőképesség, idő stb. Az itt szereplő szó, hogy „nem gondolta” – azt jelenti szó szerint, hogy alaposan átgondolta a lehetőségeket és arra a következtetésre jutott, hogy „elhalt”, vagyis lehetetlen. DE, nem erre nézett, hanem Arra, aki nem ismer lehetetlent. A tapasztalt valóság azt hirdette, hogy lehetetlen, Isten viszont azt hirdette: lehetséges. Mégis lesz! Mégis várj rá, készülj rá! És Ábrahám az Istennek hitt.
„A hit a nem látott (=nem tapasztalható) dolgok megléte és a remélt dolgok megvalósulás felől való meggyőződés”
Ábrahám hitének lényege az Isten teremtő és újjáteremtő hatalmába, vagyis a feltámadásba vetett hit. Ami párosult az Isten hűségében vetett bizalommal, hogy amit ígért azt meg is teszi mivel képes rá, és nem hazudik. Ábrahám nem vonta kétségbe Istene ígéretét. Gondolatait nem osztotta meg, nem foglalkoztatta az esetleges hiába való aggódás vagy lemondás, sem az ellenkezés. Ugyanúgy ezzel a hittel kell nekünk Jézus Krisztusra néznünk, gondolnunk. Hogy Ő él, noha meghalt, de feltámadt. Krisztus halálába és feltámadásába kell vetnünk a hitünket, úgy is mint valóságba úgy is, mint igazságba. Ti., hogy Ő valóban él! Meghalt, de feltámadt és hogy Ő az volt, akinek mondja az Írás: Isten felkentje (=felhatalmazottja), Szabadító a számunkra. És az Ő engesztelő halála és mostani közbenjáró mennyei élete tesz minket elfogadottakká Isten előtt. Ő a mi bűneinkért (=miattunk) adatott, halálra engesztelésként és megigazulásunkért feltámadott, hogy mint elfogadottak élhessünk örökké. Aki hittel elfogadja ezt és dicséri Istent ezért, azt Isten is elfogadja beszámítva neki igazságul a hitet. Sokszor ott akad el a hitünk, hogy mikor “alaposan átgondoljuk” a tapasztalati dolgokat lehetetlennek tűnik, amit Isten ígér. De hát Ő a teremtő, Ő a Mindenható!!! Hogy korlátozhatom én be Őt a korlátolt gondolkozásommal? Azt mérlegelem: mi lehetséges és mi lehetetlen neki! Neki semmi sem lehetetlen! Ő a nem lévőt is elő tudja hozni most is, mint a teremtésben. Az elhaltat is fel tudja támasztani, mint húsvétkor. A bűnöst is meg tudja menteni a bűnök fogságából, a holtat is a halálból, és megigazít: a kárhozatból kiragad a Jézus Krisztusba vetett hit által. Ennyi amit mi tehetünk, hogy elhisszük. Mert azzal, hogy elhisszük, bizalmat adunk Istennek. Neki pedig nem is kell több, hogy meg is cselekedje, amit megígért.
MA: Ne arra nézz, ami lehetetlen, hanem bízz Istenben, Akinek minden lehetséges!