Róma 5. – Napi parancs 1.

Olvasandó: Rómaikhoz írt levél – 5. fejezet  
1-11. vers

„(1) Mivel tehát hit által igazultunk meg, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. (2) Általa szabad utunk van hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk, és dicsekszünk az Isten dicsőségének reménységével. (3) De nemcsak ezzel dicsekszünk, hanem a szenvedéseinkkel is, tudva, hogy a szenvedés állhatatosságot munkál, (4) az állhatatosság pedig kipróbáltságot, a kipróbáltság pedig reménységet. (5) A reménység pedig nem szégyenít meg, mert Isten szeretete kitöltetett szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által. (6) Mert Krisztus, amikor még erőtlenek voltunk, a maga idejében meghalt az istentelenekért. (7) Hiszen az igazért is alig hal meg valaki, ám a jóért talán csak meg merne halni valaki. (8) Isten pedig a hozzánk való szeretetét abban mutatta meg, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. (9) Miután most már megigazultunk az ő vére által, még sokkal inkább megmenekülünk a haragtól őáltala. (10) Mert ha akkor, amikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az ő Fiának halála által, mennyivel inkább megtartatunk az ő élete által, miután megbékéltünk vele! (11) Sőt ezenfelül még dicsekszünk is Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által most a megbékélést nyertük.”

/Revideált Károli Biblia (Veritas)/

Napi parancs (5/1): Dicsekedjünk Istennel! – Istennel dicsekedhetünk!

Mivel szoktunk dicsekedni?
Azzal, amit többre tartunk. Ha van valamink, amit értékesnek tartunk.
És persze büszkék is vagyunk rá, hogy nekünk van, másnak meg nincs. Ez által többnek érezzük magunkat. A dicsekvéssel mások fölé törekszünk. Gyerekkoromban a dicsekvés csúnya dolog volt. Sajnos ma már nem. Miért „sajnos”? Mert akkor még több volt a tisztelet, az elismerés a társadalomban. Többnyire valamilyen közösségnek tagjai voltak az emberek és a közösségnek volt összetartó ereje. A dicsekvés pedig bomlasztja a közösséget, mert irigységet szül, versengést, háborúságot. De ma már ez nem nagyon érdekli a legtöbb embert. Az önzés erősebb.

Valójában dicsekedni jól esik. És íme a Biblia szerint is szabad. De nem akárhogyan és nem akármivel.

„dicsekedünk is az Istenben a mi Urunk Jézus Krisztus által,” (11.v.).

A keresztyén ember „Istenben” vagy „Istennel” dicsekedjen. Vagyis dicsérje őt, olyan dolgokra legyen „büszke”, amiket neki köszönhet. Végeredményben pedig mindent Neki köszönhetünk. De van néhány különlegesen értékes ajándékunk Istentől. Ezeket sorolja itt Pál:

Egyik, hogy megigazultunk, vagyis elfogadott minket az Örökkévaló! De nem a magunk, hanem Jézus vére érdeméből és nem teljesítmény eredményeképpen, hanem csak hit által. Ezért megigazulásunk Őt dicséri.

Másik, hogy békességünk van Istennel – nem vagyunk többé „haragos viszonyban”. Azzal, aki szeret és mindent kész volt megtenni azért, hogy „jóban legyünk”. Vagyis: mi nem lázadozunk többé – Ő pedig nem haragszik többé. Megint csak Jézus Krisztus által, hitből, tehát övé a dicsőség ezért is!

Harmadik, hogy olyan jó viszonyba kerültünk Istennel, mint Atya a gyermekével, úgy mehetünk Hozzá, mintha haza mennénk. Kegyelmi állapotban állunk és ez feljogosít a reménységre, hogy Isten dicsőségéből részesülünk. Egyszer színről-színre meglátjuk. Hát van-e ennél értékesebb, nagyszerűbb dicsekedni valója bárkinek is, aki nem keresztyén?! Bizonnyal nincs! Az életben ez a legnagyobb kincs! Ám nemcsak a kívánatos dolgok miatt dicsekedhetünk, hanem a háborúságokban is. Miért? Kálvin János tisztázza:

„….nem úgy kell értelmezni, mintha ők a szerencsétlenségtől nem félnének és azok elől nem menekülnének, vagy ha beleesnek, semmiféle keserűség nem bántaná őket, hanem mivel fájdalmaikban és sóhajtozásaikban is megvan az az óriási vigasztalásuk, hogy meggyőződésük szerint a legjóságosabb Atya az ő javukra fordítja minden szenvedésüket; ezért méltán mondható róluk, hogy dicsekednek. Mert ahol előhaladás van üdvösségben, ott mindig van ok a dicsekedésre is.” (Kálvin: Római levél magyarázata)

A továbbiakban Pál még arra is rámutat, hogy Jézus értünk adott életáldozatából még az az áldás is származik, hogy dicsekedhetünk úgy is, mint értékes emberek. Mert Jézus áldozata azt mutatja, hogy milyen sokra értékelte a mi életünket már akkor is, mikor mi még bűnösök voltunk. Ez megint csak nem arra ad okot, hogy magunkkal büszkélkedjünk, hanem hogy Jézus Krisztust dicsérjük az emberek előtt (=dicsekedjünk Vele) azért a nagy szeretetért, amely kitöltetett a mi szíveinkbe a Szentlélek által. Vagyis, ha mi egy kicsit is tudunk szeretni, az nem a mi produktumunk, hanem a bennünk levő Szentlélek munkája. Ha mi egy kicsit is remélhetjük, hogy megtartatunk az ítélet napján, az nem a mi teljesítményünk miatt lehetséges, hanem az Ő Fiának, a mi Urunk Jézus Krisztusnak halála és feltámadt élete által – minekutána megbékéltünk (=hitre jutva megtértünk) Vele. – De mond el bátran:

„mikor még bűnös voltam, Krisztus értem meghalt! Dicsőség Istennek! Hallelúja! Ámen!”


MA: Dicsérjük a mi Örökkévaló Atyánkat és Megváltó Jézusunkat a Szentlélekkel egyetemben – ne csak magunkban, hanem mások előtt is, bizonyságot téve arról Kicsoda Ő, és mit köszönhetünk Neki!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked*