Olvasandó: Rómaikhoz írt levél – 8. fejezet
18-30. vers
„(18) Mert azt tartom, hogy amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely majd megjelenik nekünk. (19) Mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését. (20) Mert a teremtett világ a hiábavalóság alá van vetve, nem önként, hanem annak akaratából, aki alávetette abban a reményben, (21) hogy maga a teremtett világ is megszabadul a romlandóság rabságából az Isten fiai dicsőségének szabadságára. (22) Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és vajúdik mind ez ideig. (23) De nemcsak ez a világ, hanem mi is, a Lélek zsengéjének birtokosai, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúvá fogadtatást, testünk megváltását. (24) Mert ebben a reménységben tartattunk meg, de a látható reménység már nem reménység, mert amit lát az ember, miért remélné is azt? (25) Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, türelemmel várjuk. (26) Ugyanakkor a Lélek is segítségére van a mi erőtlenségünknek. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, amint kellene, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. (27) Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért. (28) Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint elhívottak. (29) Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy Fia képmásai legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok testvér között. (30) Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (8/2): Tanulj meg biblikusan látni!
Ez a szakasz nagyon bíztató módon a jelenlegi nehézségeket, élet- és világhelyzetet helyes megvilágításba helyezi a jövőnk reménységének a felmutatásával. Egy fordított látásmódra tanít, mint ami sokakra jellemző.
Lemondás, csüggedés helyett reménykedni és várni! Ez az, ami a helyes: nem hagyni, hogy a jelenlegi rossz, a szenvedés, bántás stb., beárnyékolja a Jövőképünket. Ellenkezőleg: mivel csodálatos ígéreteink vannak Istentől, ezeknek a „fényes” ígéreteknek kellene beragyogniuk a jelen nehézségei közepette az életérzésünket. A baj ott van, hogy sokan a jelenből kiindulva sötéten látják a jövőt, pedig a keresztyén embernek olyan ígéretei vannak, amelyek a jelenben vigasztalók, bátorítók erőt adók. Pál apostol által Isten most tanít biblikusan látni a világot. A jelent és a jövőt! Lehetőségeinket és felelősségeinket.
Te hogyan tekintesz a világra?
Lemondóan? Megvetően? Dühösen? Gyűlölettel? Pál: együtt érzéssel, sajnálattal, felelősséggel. Ilyen szavakat használ: vajúdik, sóhajtozik, szenved, várakozik, együtt. Ugyanakkor reménységgel is hisz. Hiszi, hogy meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából. Hangsúlyozza a keresztyének kiváltságát és ebből fakadó felelősségét. Mi az Isten fiai lettünk: dicsőséges szabadságra vagyunk hivatalosak. A Názáreti Jézus, (aki Isten Fia = Krisztus) érdeméért Isten elfogadott minket. Mi csodálatos jövőt várunk: a teljes megváltást. Ráadásul mi kaptuk a Lélek zsengéjét, aki a zálog nekünk arra nézve, hogy a mi reménységünk nem hiábavaló, nem alaptalan, nem megszégyenítő, hanem biztos. És miközben még most és itt e világon együtt sóhajtozunk a világgal, nem csüggedünk, remélünk. Hisz tudhatjuk azt, hogy minden azt a boldog jövőt szolgálja, amit Isten kijelentett és munkál az Őt szeretőknek. És ami még ráadás a hívőknek: szenvedéseikben, sóhajtozásaikban, nem csupán a saját erőforrásainkra lehet támaszkodnunk, hanem segít (folyamatosan) a Szentlélek a mi erőtlenségünkön.
MA: Az emberek felé mutasd fel keresztyéni reménységedet – Isten felé emeld fel szavad, hogy az itt kijelentett ígéreteket minél hamarabb valóra váltsa!