Miskolcon születtem 1962-ben. Ehhez a városhoz köt minden: a családom, a munkám, az emlékeim és a gyülekezet, és annak összetartó ereje. Üzemgazdász végzettségem van, feleségem, Zágonyiné Szarvas Beatrix könyvtáros, egy fiú gyermekünk van, Ádám, ő közgazdász. A gyülekezet képviselése komoly dolog, nem beszélve a felelősségről. Fontosnak tartom a hitben való fejlődést, a gyarapodást mind létszámban, mind anyagiakban. Célom a gyülekezetünk jó hírének erősítése, vonzóvá tétele. Bízom benne, hogy mindezt közösen meg tudjuk valósítani, ebben a hitemben megerősít a Máté 21,22 egyértelmű kijelentése a Mi Urunktól: „És a mit könyörgéstekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek.” Mindennap olvasom a Bibliát, és ez ad erőt. Kéréseim meghallgatásra találtak. Tudom, érzem, hogy az Úristen mindig velem van és megsegít. Sok nehézséggel kellett megküzdenem életem során, de az Istenbe vetett hitem soha el nem múlik. Az Ige alapján tudom, a gyülekezetünk nagy dolgokra lesz képes. Minden erőmmel, imádságban azon leszek, hogy a kitűzött célokat elérjük.
HA ISTEN VELÜNK, KI ELLENÜNK?