
Olvasandó: Korinthusiakhoz írt 2. levél – 2. fejezet
1-4. vers
„(1) Azt tettem fel magamban, hogy nem megyek közétek ismét szomorúsággal. (2) Mert ha megszomorítalak titeket, ugyan ki az, aki megvidámít engem, ha az nem, akit én megszomorítok? (3) És azért írtam nektek éppen azt, hogy amikor odamegyek, ne érjen szomorúság azoktól, akiknek örülnöm kellene, mert meg vagyok győződve mindegyikőtök felől, hogy az én örömöm mindnyájatoké. (4) Mert sok szorongással és aggódó szívvel, könnyek között írtam nektek, nem azért, hogy megszomorodjatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amely bőségesen megvan bennem irántatok.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (2/1): Fegyelmezés szeretetteljes bátorsággal!
„hogy megismerjétek azt a szeretetet, amellyel kiváltképpen irántatok viseltetem”
Mióta Krisztus apostola lett Pál, életcélja az, hogy mindenki számára az örököröm (=üdvösség) hírnöke és munkálója legyen. A korinthusiaknak is ezt vitte, bennük is ezt munkálta még szenvedések árán is. Együtt és egymásnak örültek a Krisztusban kapott új életnek és közösségnek. De erre az örömre nagy-nagy árnyékot vetett az, hogy a gyülekezetben nemcsak előfordultak súlyos bűnök, tévtanítások, viszálykodások, hanem meg is tűrték azokat. Szükség lett arra is, hogy az örömszerzés után „megszomorítsa” a testvéreket szigorú fegyelmezéssel. Ennek eszközei voltak a levelek, a munkatársak, Titusz és Timóteus látogatása és végül magának az apostolnak a látogatása a gyülekezetbe. Ez a szakasz arról szól, hogy a fegyelmezés célja is az örömszerzés!
Azt tettem pedig fel magamban, hogy nem megyek közétek ismét szomorúsággal.
Nem akar további bánatot sem szerezni, sem okozni. Ezért nem ment megint, hanem inkább írt nekik, hogy amikor meglátogatja őket, ne kelljen megszomorodnia azok szomorúsága miatt, akiknek örömet kellene szereznie neki. Megírta az ún. „könnyek levelét”, amit „szorongattatás és szívbeli háborgás között írt”, Titusz vitte el Korinthusba, akinek hathatós segítségével sikerült a kedélyeket lecsillapítani. Mint ahogy az öröm közös, közös a bánat is. Ha Pál fájdalmat okoz a gyülekezetnek, az neki jobban fáj. De bízott benne, ugyanaz, ami neki örömet szerez, nekik is örömet fog jelenteni. A fegyelmezés Isten szerinti kezelése kölcsönös örömöt nyújt. Tanulságos bepillantást nyerünk itt az apostol nagy pásztori szívébe. Pál mélységesen fájlalta, hogy megtűrték a bűnt a korinthusi gyülekezetben. Ez okozta sok szorongattatását és szívbéli háborgását, valamint a bánat forró könnyeit, amelyek arcán aláfolytak. Nyilvánvaló, hogy az apostolt sokkal jobban bántotta az ottani bűn, mint magukat a korinthusiakat. Ezt a levelet nem tarthatták sértésnek, hanem inkább a szeretet bizonyítékának. Remélte, hogy írásával elegendő időt hagy nekik arra, hogy orvosolják a helyzetet. A következő látogatása örömteljes lesz. Mint „örömszerzőnek” ez volt a célja Pálnak a fegyelmezéssel is.
MA kettős a napi parancs:
- Ne vegyük rossz néven, ha istenfélők tanácsolnak vagy figyelmeztetnek minket. Inkább értsük meg, hogy aki ezt teszi, tulajdonképpen érdeklődik irántunk. Fontosak vagyunk nekik. A jogos feddést pedig úgy kell vennünk, mint ami az Úrtól jön, és hálásnak kell lennünk érte.
- Akik nekünk fontosak, azokat szeretettel, de fegyelmezzük is meg!