4Mózes 14. – Napi parancs 1.

Olvasandó: Mózes 4. könyve, 14. fejezet

„(1) Az egész nép fölemelte szavát, és sírt azon az éjszakán. (2) Izráel fiai zúgolódtak Mózes és Áron ellen, és az egész gyülekezet azt mondta nekik: Bárcsak meghaltunk volna Egyiptom földjén, vagy halnánk meg ebben a pusztában! (3) Miért is visz be minket az ÚR arra a földre? Hogy fegyver miatt hulljunk el, feleségeink és a kicsinyeink pedig prédául essenek? Nem jobb volna-e nekünk visszatérnünk Egyiptomba? (4) Majd azt mondták egymásnak: Válasszunk magunknak vezetőt, és térjünk vissza Egyiptomba! (5) Akkor arcra borult Mózes és Áron Izráel fiai gyülekezetének egész közössége előtt. (6) Józsué pedig, Nún fia és Káléb, Jefunne fia, akik a föld kémlelői közül valók voltak, meghasogatták ruhájukat, (7) és azt mondták Izráel fiai egész gyülekezetének: A föld, amelyen átmentünk, hogy kikémleljük, igenigen jó föld. (8) Ha az ÚRnak kedve telik bennünk, akkor bevisz minket arra a földre, és nekünk adja azt a tejjel és mézzel folyó földet. (9) Csak ne lázongjatok az ÚR ellen, ne is féljetek annak a földnek népétől, mert ők nekünk csak olyanok, mint a megenni való kenyér. Eltávozott tőlük az ő oltalmuk, de mivelünk velünk van az ÚR. Azért ne féljetek tőlük! (10) Mikor pedig az egész gyülekezet azon tanakodott, hogy megkövezze őket, megjelent az ÚR dicsősége a gyülekezet sátrában Izráel minden fiának, (11) és azt mondta az ÚR Mózesnek: Meddig gyaláz engem ez a nép? Meddig nem hisznek nekem a sok jel ellenére sem, amelyeket közöttük cselekedtem? (12) Megverem őket döghalállal, és elvesztem őket, téged pedig náluk nagyobb és erősebb nemzetté teszlek. (13) Ekkor így szólt Mózes az ÚRhoz: Ha meghallják ezt az egyiptomiak, mert közülük hoztad ki e népet hatalmaddal, (14) elmondják majd a föld lakosainak. Hallották, hogy te, URam, e nép között vagy, hogy te, URam, szemtől szembe megjelentél, és hogy a felhőd megállt őrajtuk, és felhőoszlopban jársz előttük nappal, éjjel pedig tűzoszlopban. (15) Hogyha mind egy szálig elveszted e népet, így szólnak majd a népek, amelyek hallották a híredet: (16) „Mivel nem vihette be az ÚR e népet a földre, amely felől megesküdött nekik, azért vesztette el őket a pusztában.” (17) Most azért mutasd meg, URam, hogy nagy a te hatalmad, ahogy kijelentetted: (18) „Az Úr késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú, megbocsát hamisságot és vétket, de a bűnöst nem hagyja büntetlenül; megbünteti az atyák álnokságait a fiakban harmad- és negyedízig.” (19) Kérlek, kegyelmezz meg e nép hamisságának irgalmasságod nagy volta szerint, ahogy megbocsátottál e népnek Egyiptomtól fogva mindeddig. (20) Ekkor azt mondta az ÚR: Megkegyelmeztem a te beszéded szerint. (21) De életemre mondom és az ÚR dicsőségére, amely betölti az egész földet, (22) hogy mindazok az emberek, akik látták dicsőségemet és csodáimat, amelyeket Egyiptomban és e pusztában cselekedtem, és megkísértettek engem immár tízszer is, és nem hallgattak szavamra, (23) nem látják meg azt a földet, amely felől megesküdtem atyáiknak. Senki sem látja azt meg azok közül, akik gyaláztak engem. (24) De szolgámat, Kálébot, mivelhogy más lélek volt benne, és tökéletesen követett engem, beviszem arra a földre, amelyen járt, és örökségül bírja azt az ő magva. (25) A völgyben azonban az amálékiek és a kánaániak laknak. Holnap forduljatok meg, és induljatok a pusztába a Vörös-tenger útján.”

Zsidókhoz írt levél, 6. fejezet 18-20

“(18) Azért, hogy két változhatatlan tény által, amelyekre nézve lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erős vigasztalásunk legyen nekünk, akik hozzá menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet, (19) amely biztos és erős horgonya lelkünknek, és beljebb hatol a kárpitnál, (20) ahova útnyitóul bement értünk Jézus, aki örökre a Melkisédek rendje szerinti főpap lett.”

/Revideált Károli Biblia (Veritas)/

Napi parancs (14/1): Nehogy a csalódott szívünk irányítson – higgyünk Istennek!

Eddig abban a reményben vándoroltak a pusztán át, hogy vándorlásuk végén megérkeznek az új hazájukba. Most viszont a rossz hírek hatására ez a reménység szertefoszlott. Bizonyára egy álomvilág dőlt össze bennük, ezért siratják annyira… nem tudják mitévők legyenek. Indulatukban kapkodnak és elhamarkodott tettekre készülnek. Először Mózest akarják leváltani és egy új vezetővel visszamenni Egyiptomba, azután Józsuét és Kálebet megkövezni, a végén vakmerően – Isten nélkül – mégiscsak nekimenni az ellenségnek.

Csalódások voltak, vannak, lesznek a mi életünkben is. Az álmok összedőlhetnek. De nehogy a csalódott szívünk irányítson! Mert a csalódás rossz tanácsadó. Ha nem az Úrba vetett bizalommal fogadjuk, akkor biztos, hogy bajt bajra fogunk halmozni. És ha az Úrba vetett bizalomra építjük jövőképünket, akkor az már nem pusztán álom, hanem reménység, amely meg nem szégyenül.

Mivel kémek károgásának nagyobb hitelt adtak, mint Isten emberei biztatásának, kiderül, hogy reménységüket nem jó alapra építették. Emberi mérlegelések, elképzelések, vágyak motiválták őket. Nem tartották Isten szavának azt, amit Mózes, Áron, Józsué és Káleb mondott. Nem „párosították hittel” a kijelentést.  Mert nekünk is hirdették az evangéliumot, mint azoknak is; de nekik nem használt a hirdetett ige, mivel nem párosult hittel azokban, akik hallgatták. (Zsid 4,2.) – Ó, bárcsak mi párosítanánk!

Micsoda megszégyenítése ez Isten tekintélyének: nemhogy nem adtak neki dicsőséget, hanem meggyalázták bizalmatlanságukkal. Ez annál nagyobb bűn volt mivel már sokszor megtapasztalták Isten hatalmát, jóságát hűségét. Ugyancsak ezt tette Éva és Ádám a paradicsomban: nem bíztak Isten jóságában. Neked, hogy esne, ha nem bíznának meg benned és nem tartanának jónak épp azok, akikkel már annyi jót tettel???? Te már bizonyítottál és mégis kétségbe vonják. Gyalázat!!! Nem csoda, hogy Isten felháborodik!

Hittek Istenben, de nem hittek Istennek! Ez a sértő lázadás! Nem aszerint viselkedtek, ahogy Isten ígérte. Azóta is sokan hisznek hasonlóan: Istenben igen, de Istennek nem annyira. Nem veszik komolyan a szavát. Nem hiszik, hogy amit Isten megígér, azt meg is teszi! Nem hiszik, hogy ha Isten azt mondja úgy van, ez a valóság és nem az, amit az ördög láttat! Ez aztán befolyásolja az engedelmességet.

A másik oldal: Mózes Áron nem tud mást tenni, mint leborulni – miért megadják magukat? Vagy fellebbeznek az Örökkévalóhoz? Inkább az utóbbi. De a két szemtanú harcias: Káleb és Józsué megszaggatják a ruhájukat és próbálják befolyásolni a tévelygőket. Majdnem megkövezik őket… Isten szabadításának eszközei vádlottakká lettek! Persze, mert kell a bűnbak is, akire háríthatják a haragjukat, amikor szembesülnek a hibájukkal. Itt most ez a bűnbak Mózes és Áron, hisz az ő szavukra jöttek ki Egyiptomból. Ők hivatkoztak Istenre. Mózes nemessége: közbenjár a népért, Istent irgalmasságára emlékeztetve.

Így járt a Názáreti Jézus is a maga idejében. Ő még inkább, mert szembesítette az embereket a bűnnel!  Hiába igazolta az Atya, hiába beszélt és cselekedett isteni hatalommal, az eleve bizalmatlanok nem hitték el, káromlónak mondták.  És Jézus vállalta a „bűnbak” sorsát, engedte magára zúdítani az ítéletet és meghalt értünk a kereszten. Csakhogy Isten haragja ne minket, lázadókat sújtson. Az Ő közbenjárása egyben helyettes áldozat is volt, mert ő maga telve volt kegyelemmel és igazsággal. Ezért nekünk nemcsak bocsánatot szerzett, hanem meg is tisztít, meg is szabadít minden hamisságtól. Ezért küldte el maga helyett a Szentlelket.

Leave a Reply