4Mózes 20. – Napi parancs 1.

Olvasandó: Mózes 4. könyve, 20. fejezet, 1-12. vers

“(1) Az első hónapban Izráel fiai, az egész gyülekezet megérkezett a Cin-pusztába, és letelepedett a nép Kádésban. Ott halt meg Mirjám, és ott temették el. (2) De nem volt vize a gyülekezetnek, ezért összegyűltek Mózes és Áron ellen. (3) Perlekedni kezdett a nép Mózessel, és azt mondták: Bárcsak odavesztünk volna, amikor testvéreink meghaltak az ÚR színe előtt! (4) Miért hoztátok az ÚR gyülekezetét e pusztába, hogy itt haljunk meg állatainkkal együtt? (5) Miért hoztatok ki minket Egyiptomból, és miért vezettetek erre a rossz helyre, ahol nincs vetés, sem füge, sem szőlő, sem gránátalma, és inni való víz sincsen? (6) Erre Mózes és Áron elment a gyülekezet színe elől a gyülekezet sátrának bejárata elé, arcra borultak, és megjelent nekik az ÚR dicsősége. (7) Majd így szólt az ÚR Mózeshez: (8) Vedd a botodat, és gyűjtsd össze a gyülekezetet te és Áron, a testvéred, és mondjátok ennek a kősziklának a szemük láttára, hogy adjon vizet. Fakassz nekik vizet e kősziklából, és adj inni a gyülekezetnek és állataiknak. (9) Mózes tehát elvette a botját az ÚR színe elől, ahogy parancsolta neki. (10) Mózes és Áron összegyűjtötte a gyülekezetet a kőszikla elé, és azt mondta nekik: Hallgassatok ide, ti lázadók! Hát e kősziklából fakasszunk nektek vizet? (11) Ekkor fölemelte Mózes a kezét, és ráütött a botjával a sziklára két ízben, és sok víz fakadt, és ivott a gyülekezet meg a jószáguk is. (12) Ezután azt mondta az ÚR Mózesnek és Áronnak: Mivel nem hittetek nekem, hogy szentségemet megmutassátok Izráel fiai előtt, nem viszitek be e gyülekezetet arra a földre, amelyet nekik adok.” 

/Revideált Károli Biblia (Veritas)/

Napi parancs (20/1): Ne hagyjuk indulatainktól elragadtatni magunkat!

Ember haragja Isten dicsőségét nem szolgálja! Mi volt a Mózes bűne? Engedte az indulataitól elragadtatnia magát. Minden oka meg volt rá: már sokadszor támadnak rá és vádolják azzal, hogy csak meghalni hozta a népet ide a pusztába. Hogy veszélybe sodort egy egész népet. Hogy nem gondoskodik a legalapvetőbb szükségeikről sem. Mózes viselkedésén érződik, hogy valóban kétségbeesik. De siet a Találkozás Sátrához és leborul az Úr előtt a problémával. Megfigyelhetjük, hogy valahányszor ehhez hasonló probléma merült fel, Mózes első dolga mindig ez volt: leborulni és imádkozni. És mindig jött is felelet, jött a megoldás. Ezt fontos lenne nekünk is eltanulni Mózestől. Nem „végül”, hanem rögtön leborulni, Istent keresni a megoldásért. Most is megkapja a megoldást Mózes és megy, hogy végre hajtsa, de a benne levő indulat a népe iránt még mindig feszíti és az mozgatja a cselekvésben. Megfigyelhető az is, hogy eddig mindig azt olvastuk: „és Mózes mindent aszerint cselekedett, amint az Úr megmondta…”. Most azonban csak odáig igaz ez, amíg elvette a vesszőt az Úr sátra elől. Azután már mindent aszerint cselekedett, ahogy az indulata parancsolta”.

Ennek az eljárásnak súlyos voltát a következő részletekből láthatjuk:
– nyersen szólt a néphez („ti lázadók”, vö. Zsolt 106,33), 10. v.;
– bosszantotta a szükségük és visszautasította azt („fakasszunk-e?”), 10. v.;

  • Nem parancsolt a sziklának, hanem ráütött – ráadásul kétszer.
  • Nem az Úrra mutatott, hanem magukat helyezte előtérbe („fakasszunk-e?”)

Isten ezt úgy értékelte, hogy nem bíztak benne és ezzel nem adták meg neki a megillető tiszteletet és dicsőséget. Tudtad, hogy ha nem vagy engedelmes, ha a magad indulata irányít azzal megvonod a bizalmadat Istentől és megsérted a dicsőségét??

Nos ezentúl így gondolkozzunk!

Leave a Reply