Olvasandó: Mózes 4. könyve, 22. fejezet, 3-6. vers
„(3) Nagyon megrémült Móáb a néptől, mivel sokan voltak. Móáb félt Izráel fiaitól. (4) Ezért azt mondta Móáb Midján véneinek: Most lelegeli ez a sokaság minden környékünket, ahogy az ökör lelegeli a mező pázsitját. Abban az időben Bálák, Cippór fia volt Móáb királya. (5) Követeket küldött Bálámhoz, Beór fiához a folyóvíz melletti Petórba, az ő népe fiainak földjére, hogy hívják őt e szavakkal: Íme, egy nép jött ki Egyiptomból, és íme, ellepte e föld színét, és megtelepszik velem szemben. (6) Most azért kérlek, jöjj el, átkozd meg érettem e népet, mert erősebb nálam. Talán akkor legyőzhetem, megverjük őt, és kiűzhetem e földről. Jól tudom, hogy akit te megáldasz, az áldott lesz, és akit te megátkozol, az átkozott lesz.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (22/1): Jó, ha tudjuk: sátán nem teketóriázik!
Ebből a jól ismert és igen sokat magyarázott 22. fejezetből most arra szeretném a figyelmet rá irányítani, hogy hogyan viselkedik Isten országának ellensége, amikor Isten népe megjelenik közöttük.
Első reakció, hogy „megrémül”ten és utálattal (=búsula), ellenszenvvel viseltetnek Isten népe puszta megjelenésével szemben.
„Igen megrémült” – maga a kifejezés ez egy olyan fajta ijedséget jelent, ami nem megbénít, hanem tettre sarkall, összefogásra kényszerít, mint ahogy azt tette is Bálák a többi moabita fejedelemmel. Jó, ha tudjuk, hogy Isten népének ellensége nem veszi félvállról a harcot, hanem mindent bevet: pénzt, paripát, fegyvert. Nem sajnál sem időt, erőt, pénzt – nem válogat a módszerekben sem.
Másik reakció: követeket küldenek Bálámhoz egy híres varázslóhoz, aki természetfeletti hatalommal tudott befolyást gyakorolni. Tehát az ellenség nem elégszik meg a természetes szinten való összefogással, hanem a természetfeletti szellemi hatalmat is mozgósítja.
Mai világunkban is a keresztények puszta jelenléte, kisugárzása irritáló tud lenni az ördög számára és természetesen azok számára, akik az ő vezetése alatt élnek. Pl. Egy munkahelyen már csupán az, hogy egy keresztyén tisztességesen, szelíden, visszafogottan megáll és nem megy a többiekkel a hamisságba, akár romlásba, az intrikákba, hanem szorgalmasan elvégzi a munkáját, már elég ok arra, hogy kiutálják, hogy megtámadják, hogy megvádolják, hogy kifogást keressenek ellene. Lehetőleg azért, hogy eltávolítsák maguk közül. Jézus is ezért lett népszerűtlen a farizeusok szemében, mert pusztán a viselkedésével a dolgok kezelésével, szelídségével, szeretetével leleplezte a magukat is nagyra tartó elitet. Bűneikkel szembesítette őket és ezt nem bírták elviselni. Nekünk keresztyéneknek sem szabad félvállról vennünk ebben a világban a hit harcát. Legalább olyan éberen kell reagálni, mint ahogy itt látjuk ebben a történetben. Megelőzni a támadást. És nem csupán a magunk erejére támaszkodva, hanem összefogva és vezérünk erejét és hatalmát segítségül hívva, a Lélek fegyvereit felöltve, természetfeletti szinten is mozgósítani kell, mert nekünk is – ahogy Pál írja: nem test és vér ellen van hadakozásunk, hanem szellemi fejedelemségek és levegőbeli hatalmasságok ellen.
Jézus, aki legyőzte a gonoszt a golgotai kereszten a háborút már megnyerte a sátánnal szemben és Vele mi is győztesek lehetünk a hit csatáiban. Meglehet, hogy ilyen vagy olyan formában, emberek, események, helyzetek hatásában, ma olyan támadásával találkozunk a sátánnak, ami hasonló a Moabita Bálák fellépéséhez. Legyünk éberek, legyünk tisztában az ellenség erejével, módszereivel és mi is fegyverkezzünk fel, fogjunk össze (pl. imatársakkal), hogy a harcot megnyerjük!