
Olvasandó: Mózes 4. könyve, 26. fejezet, 52-56. vers
„(52) Azután így szólt az ÚR Mózeshez: (53) Ezek között kell fölosztani a földet örökségül, neveik és számuk szerint. (54) A nagyobb létszámúnak adj nagyobb örökséget, a kisebb létszámúnak pedig kisebbet. Mindegyik az ő száma szerint kapjon örökséget. (55) De sorsvetéssel osszátok föl a földet. Atyjuk törzseinek nevei szerint örököljenek. (56) Sorsvetéssel osszátok ki az örökséget a nagyoknak és a kicsiknek egyaránt.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (26/1): Nem mindegy: sors?; végzet?; szerencse?; – vagy Isten!
Újabban a postai ügyintézés velejárója, hogy felkínálják, vegyünk sorsjegyet. Sokan vesznek is, hogy kipróbálják a szerencséjüket. Sokan csupán egyfajta játéknak tartják, vannak viszont, akik hisznek a szerencséjükben és szenvedélyes szerencsejátékosok. Vannak, akiket ebben meg is erősít az, hogy olykor-olykor nyernek is valamit. Mások a sorsban, vagy valami végzetben hisznek.
Vallásos és nem vallásos emberek egyaránt számolnak azzal, hogy van, kell lennie valaminek, vagy valakinek akinek hatalma van a világ azon dolgai felett is, amit az ember képtelen uralni, megragadni vagy akár befolyásolni is. Van valami „felettes hatalom”, ami valamilyen módon beleszól a dolgok egyetemes és egyéni menetébe. Ez a tudat, illetve tapasztalat okozhat félelmet, bizalmat, vagy éppen kelthet olyan magatartást, ami ezt a felettest próbálja megnyerni magának. Sokféle elnevezés kering a köztudatban: szerencse, végzet, sors, istenség stb. – de ezek „kiléte” rendszerint homályos, összemosódó, emberi spekulációkkal kiszínezett babonás, mitologikus alakok. A Biblia nem ismeri el ezek valóságát, és tiltja a sorshit minden formáját. Ismeri viszont és bemutatja nekünk az egyedüli „felettes” valóságot, az Örökkévalót, a teremtő Istent, mint személyt, aki valóban kezében tart mindent, de nem fatalista, kérlelhetetlen módon, hanem mint akinek egy jó terve van, a mindenségre. Ezért egyedül Őbenne érdemes bízni és nem a sorsban, sem a végzetben, félnünk pedig teljességgel értelmetlen.
Ezért talán nem szerencsés dolog, hogy a magyar fordítások úgy fordítják a 4Mózes 26,55-56-ot, hogy:”De sorssal osztassék el a föld; az ő atyjuk törzseinek nevei szerint örököljenek. A sors szerint osztassék el az örökség, mind a sok és mind a kevés között.”
Ez nem azt jelenti, hogy szerencsejátékos, vagy végzetszerű sorsolással kellett az örökséget a törzsek között kiosztani. A sorsvetés egy eszköz volt, amellyel döntés előtt álló dologban Isten akaratát vagy az ügy kimenetelét tudakolták meg a zsidók (Eszt 3,7; Jón,1,7). A kultuszban a főpap feladata volt az urim és tumim kövecskéivel „sorsot vetni”, azaz megkérdezni az Urat, hogy „igen” vagy „nem”a válasza a felvetődő kérdésekre. A lényeg tehát ez: Istenben bízva, valami olyan eszközt használva „kérdezni”, amely nem ember által befolyásolt, hanem természetfeletti módon nyilvánítja ki a teendőt. Ilyen értelemben nem bűn a sorsvetés, hanem odabízás! Egyébként azonban a sorsolás vagy sorsjegy – vásárlás – kaparás, de minden szerencsejáték is a varázslás kategóriájába tartozik és utálatos az Úr előtt. Úgyhogy, mellőzzük ezeket!