Olvasandó: Mózes 4. könyve, 30. fejezet

5-8. vers
„(5) Ha pedig megtiltja azt az apja azon a napon, amelyen hallotta, nem áll fönn semmi fogadalma és elkötelezése, amellyel elkötelezte magát, és az ÚR is megbocsát neki, mert apja tiltotta meg azt. (6) Ha pedig férjhez megy, és így terhelik őt a fogadalmai vagy ajkán kiszalasztott szava, amellyel elkötelezte magát, (7) és hallja a férje, és nem szól ellene azon a napon, amelyen hallotta azt, akkor fönnállnak fogadalmai. Elkötelezései is fönnállnak, amelyekkel elkötelezte magát. (8) Ha pedig azon a napon, amelyen hallja a férje, megtiltja azt, akkor érvénytelenné teszi annak fogadalmát, amelyet magára vett, és az ajkán kiszalasztott szavát, amellyel elkötelezte magát. Az ÚR is megbocsát neki.”

14-16. vers
„(14) Ha a férje egyáltalán nem szól neki egy egész napig, akkor megerősíti minden fogadalmát vagy minden elkötelezését, amelyet magára vett. Megerősíti azokat, mert nem szólt neki azon a napon, amelyen hallotta. (15) Ha pedig később érvényteleníti azokat, miután hallotta, ő hordozza az asszony bűnének terhét. (16) Ezeket a rendelkezéseket parancsolta az ÚR Mózesnek a férjre és feleségére, az apára és leányára vonatkozólag, amikor az még leánykorában apja házában van.”

 

/Revideált Károli Biblia (Veritas)/

Napi parancs (30/1): Támogassuk egymást!

Sok nehéz kérdés felvetődhet, ami a mai fülnek úgy hangzik, mintha Isten a férfi sovinizmust támogatná és a nők jogoktól való megfosztását. Hol van a manapság annyit hangoztatott „emberi jog”, ha egy nő fogadalmának érvényessége vagy a papától, vagy a férjtől függ? Hát nem az ilyen rendeletek vezettek a férfiak hatalmaskodásához és a nők elnyomásához? Nem csoda, hogy azóta átestünk a ló másik oldalára: az emancipáció túlzásaiba. 

Egyik sem jó és egyik sem volt Isten szándéka. Íme, így romlik meg a kezünkön az a jó, amit Isten szerzett. Mert mit szerzett Isten? Házasságot és családot. Családon belül szereposztásról, rendről, védelemről, egymás támogatásáról és legfőképpen felelősséghordozásról rendelkezett: „Szerzek neki segítőtársat, hozzáillőt!” – mondja a nőről. „Elhagyja apját és anyját és ragaszkodik (odaragad = egybeforr) feleségéhez” – mondja a férfiről.

Ennek fényében mi az üzenete ennek a parancsnak?
Először is: nem vagyunk „szigetek”, nem hozhat senki döntést úgy, hogy annak ne lenne kihatása azokra, akikkel kapcsolatba kerülünk. Tehet lekötelező fogadalmat az Úrnak bárki – férfi és nő egyaránt: ehhez joga van. A nőnek is! Az Úrnak pedig joga van ezt a fogadalmat számon kérni, vagy feloldani. Itt, ebben a rendeletben éppen arról van szó, hogy az Örökkévaló elengedi a Neki tett elkötelezést, annak érdekében, hogy az egymás támogatására adott elköteleződés működhessen! (szülő-gyermek; férj-feleség). Milyen figyelmes szeretet ez az élő Úr Istentől! Inkább rábízza az érintettekre, hogy együtt döntsék el a mindkettejük fölött uralkodó Úrhoz kapcsoló vállalásokat. Másodszor: nemcsak jogaink vannak, hanem felelősségünk is a ránk bízottak iránt. A teremtés rendjében a férfi, mint „családfő” kapta a felelősséghordozás kihívását a családja tagjai iránt. Isten rendjében a „családfő” nem főnökséget jelent csupán, hanem „főfelelős”-t. Ilyen értelemben nem jog-kérdés, hanem feladat a rábízottak életének igazgatása. De nem az uralkodás, hanem a szeretet alapján! Ez az a jó, ami szintén megromlott az ember istennélkülisége és önzése miatt. Ha megtértünk és keresztyénként döntünk, a mérce a Názáreti Jézus Krisztus. Ő egyszerre szegletkő – amelyre a ház épül, és egyházfő – aki irányít. Ő pedig nem tett mást, mint szeretetből önmaga lemondott minden jogáról, csakhogy minket megmentsen. Krisztus szerint: mivel nem egyedül vagyunk a világon, tekintettel kell lenni döntéseinkkel egymásra. Azokra, akikre kölcsönösen rábízott minket Isten. Döntéseinket szeretetteljes felelősséggel meg kell beszélni és egymást támogatni. Nem én, hanem mi! Házasságban, családban stb…

Vélemény, hozzászólás?