Olvasandó: Mózes 4. könyve, 33. fejezet, 1-5. vers
„(1) Ezek Izráel fiainak szálláshelyei, amióta seregeik kijöttek Egyiptom földjéről, Mózes és Áron vezetésével. (2) Mózes ugyanis az ÚR parancsára följegyezte elindulásukat táborhelyeikről. Ezek a ő szálláshelyeik, ahonnan elindultak: (3) Ramszeszből az első hónapban, az első hónap tizenötödik napján indultak el. A páska után való napon jöttek ki az ÚR fölemelt kezével Izráel fiai egész Egyiptom szeme láttára, (4) miközben az egyiptomiak sorra temették azokat az elsőszülöttjeiket, akiket megölt az ÚR közülük, mikor ítéletet tartott isteneiken. (5) Tehát Izráel fiai elindultak Ramszeszből, és tábort ütöttek Szukkótban.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (33/1): Mi csak azzal gondoljunk, hogy napról-napra „együgyű“ bizalommal járjunk Vele…!
Saját gondolatok helyett most Machinthos buzdító szavait ajánlom:
„A 33. fejezet csodálatosan pontos leírást ad Isten népének pusztai vándorlásáról. Lehetetlen mély meghatottság nélkül olvasni Isten gyengéd szeretetéről és gondoskodásáról, amely az egész vándorlás alatt olyan fenségesen kibontakozott. Milyen gondolat ez, hogy tetszett Neki megőriztetni ezt az elbeszélést az Ő szegény népének vándorútjáról, az Egyiptomból 16 kivonulás pillanatától egészen a Jordán átlépéséig, a halál városától kezdve a tejjel-mézzel folyó Kanaán határáig! „Az Úr, a te Istened tudja, hogy e nagy pusztaságon jársz; immár negyven éve veled van az Ur, a te Istened; nem szűkölködtél semmiben“ (V. Mózes 2. 7). Az út minden lépését velük együtt tette meg az Úr. Előttük járt a sivatag minden szakaszában. Minden szorongattatásukat Ő hordozta. Gyengéd dajka módján gondoskodott róluk. Negyven éven át nem engedte, hogy ruhájuk elszakadjon és lábuk megdagadjon. És most még egyszer feljegyzi az egész utat, amelyen vezette őket, gondosan megőrzi a különös zarándokút minden részletét és minden állomását. Csodálatos vándorlás volt ez, csodálatos kalauzzal! Nagy vigasztalás a szegény, fáradt zarándok számára, hogy pusztai utazásának minden szakaszát Isten végtelen szeretete és tévedhetetlen bölcsessége rajzolta elő. Ő vezette népét a helyes úton hazafelé önmagához és nincs e nép sorsában egyetlen körülmény, kelyhében egyetlen csepp, amelyet nem Ő rendezett volna el örök üdvösségiük javára. Mi csak azzal gondoljunk, hogy napról-napra „együgyű“ bizalommal járjunk Vele, Reá vetve minden terhünket, egészen az Ő kezébe adva magunkat és mindazt, ami a miénk. Egész útunk alatt ez a békesség és áldás igazi forrása. És ha pusztai vándorutunk véget er, ha a puszta utolsó szakaszát is végig jártuk, Ő hazavisz bennünket, hogy mindörökre Nála legyünk.” Machinthos: Elmélkedések Mózes 4-5. könyve felett