4Mózes 7. – Napi parancs 1.

Olvasandó: Mózes 4. könyve  – 7. fejezet 1-3. vers

“(1) Amikor Mózes befejezte a sátor felállítását, fölkente és fölszentelte azt minden edényével együtt; az oltárt is minden edényével együtt. Fölkente és fölszentelte azokat. (2) Odajárultak Izráel fejedelmei, a ház népek fejei, a törzsek fejedelmei, akik a számbavettek élén álltak. (3) Az ÚR elé vitték áldozatukat: hat fedett szekeret és tizenkét ökröt. Két fejedelem egy szekeret és mindegyik egy-egy ökröt. Odavitték azokat a sátor elé.”

/Revideált Károli Biblia (Veritas)/

Napi parancs (7/1): Hálával áldozzunk az Istennek!

Válaszul arra, hogy Isten áldást ígért választott népének, ők ajándékokat hoznak: „áldozni valókat”. Benned ébred-e válasz az Isten kezdeményezésére? Tudod-e hálaáldozattal ünnepelve fogadni azt az áldást, hogy Isten kiárasztotta kegyelmét erre a világra és Krisztusban új szövetséget kínál nekünk, hogy ha hiszünk ne vesszünk el, hanem örökéletünk legyen! Mire indít bennünket az a tény, hogy Isten könyörült rajtunk és Fiában „ránk ragyogtatja” az arcát? Mennyire értékeljük, hogy megőriz, kegyelmével könyörült rajtunk, és megbékéltetett önmagával Jézus Krisztus közbenjáró áldozata árán? Minderre ott van a válasz abban, ahogy ünnepled és amilyen áldozatokat hozol hálából Istennek.

Izrael népe a nemzettség- és családfőkkel az élen 12 napon át ünnepelte, hogy Isten a Szent Sátor és benne a Frigyláda felszentelésével „közéjük költözött”. A Mózes 2. könyvében ugyanis olvassuk, hogy felhő töltötte be a Sátrat (= Isten dicsőséges jelenléte), ennek a fejezetnek a végen pedig meg is szólal. Vagyis Isten valóban közöttük lakozott. A nemzettségfők 12 napon át vonultak ajándékaikkal a Sátorhoz – mindennap másé volt a „főszerep” – épp az, aki vitte ajándékait, de mindennap ott volt mindenki. Akkor is, amikor még, vagy már, nem ők voltak soron. Egyen-egyenként, mégis együttesen!

 

Az ÚR ünneplésében érvényesül az „együtt” és az „egymás” kölcsönössége, közössége! Hallelúja! Te hogyan veszel részt Isten népének ünnepi és hétköznapi eseményeiben? Az áldozati ajándékokról elmondható, hogy mindenkié gazdag, értékes és egyedi volt – mégis azonos. Ez is mutatja az összehangoltságukat és az összefogásukat. Senki nem különcködött valami extrával, sajátossal, de mindenki maga készítette el és vitte oda a Sátorhoz az áldozati „csomagot”. Igyekeztek, de nem hagyták el az Isten által felállított rendet: „beálltak a sorba” – vagyis a közös öröm és cél megint csak egy csapattá tette őket. Ez is az Isten népe közösségének a csodája. Te részt veszel-e benne? Ott vagy a sorban a magad helyén és idején? Vagy különcködsz, ki akarsz tűnni!? Ne tedd! De ne is hiányozz: a 12 törzsfőnök = 12 nap = 12 törzs. Bárki kimaradt volna, megbomlott volna az ünnep teljessége. Hangsúlyos, hogy ajándékot (!) vittek a sátorhoz. Amit adtak azt nem adóként, vagy fizetségként, nem borravalóként, nem „hálapénzként” nem is alamizsnaként, hanem ajándékként vitték oda. Az adományok részletezése megmutatja, milyen tartalommal, milyen céllal folyt le az ünneplés: volt adomány a szent tárgyak szállítására, hála- vétek- és égőáldozatok bemutatására. Ebben az adakozásban tehát benne van a szolgálat támogatása, benne volt a hála, a bűnbánó alázat és az odaszánás.

 

A végén csodálatos befejezésként megszólal a sátorból Isten hangja, Mózes hallja és tovább adja mint közbenjáró. Létrejön a találkozás! Ezért nevezik a Találkozás Sátrának is a Szent Sátrat. A mi közbenjárónk a Názáreti Jézus Krisztus, akiben Isten fia szól hozzánk az IGE hangján keresztül. Amikor meghalljuk, akkor létrejön a találkozás mi köztünk is a Szentlélek által! Úgy legyen! Ámen!

Leave a Reply