Olvasandó: Mózes 4. könyve, 8. fejezet, 5-26. vers
„(5) Majd azt mondta az ÚR Mózesnek: (6) Vedd a lévitákat Izráel fiai közül, és tisztítsd meg őket. (7) Így cselekedj velük, hogy megtisztítsd őket: hintsd rájuk a tisztulás vizét, egész testüket borotválják le, és mossák ki ruhájukat, hogy tiszták legyenek. (8) Azután vegyenek egy fiatal bikát és hozzá való ételáldozatul olajjal kevert finomlisztet. Egy másik bikaborjút pedig vegyenek bűnért való áldozatul. (9) Akkor vidd a lévitákat a gyülekezet sátra elé, és gyűjtsd össze Izráel fiainak egész gyülekezetét. (10) Ezután vidd a lévitákat az ÚR elé, és Izráel fiai tegyék kezüket a lévitákra. (11) Áron pedig ajánlja föl a lévitákat az ÚR színe előtt Izráel fiainak ajándékaként, hogy szolgáljanak az ÚRnak. (12) A léviták pedig tegyék kezüket a bikák fejére. Azután készítsd el az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat pedig egészen elégő áldozatul az ÚRnak, engesztelésül a lévitákért. (13) Állítsd a lévitákat Áron és fiai elé, és ajánld föl őket áldozatul az ÚRnak. (14) Válaszd külön a lévitákat Izráel fiai közül, hogy a léviták az enyéim legyenek. (15) Csak azután mehetnek el a léviták a gyülekezet sátrában való szolgálatra, ha így megtisztítottad őket, és fölajánlottad őket ajándékul. (16) Mert egészen az enyéim ők Izráel fiai közül mindazok helyett, akik anyjuk méhét megnyitják. Izráel elsőszülöttei helyett vettem őket magamnak. (17) Mert enyém minden elsőszülött, aki akár embertől, akár állattól való Izráel fiainál. Attól a naptól szenteltem magamnak őket, amikor lesújtottam minden elsőszülöttre Egyiptom földjén. (18) A lévitákat pedig minden elsőszülött helyett vettem magamnak Izráel fiai közül. (19) És odaadtam a lévitákat adományul Áronnak és fiainak Izráel fiai közül, hogy Izráel fiai helyett járjanak el a gyülekezet sátránál, és engesztelést végezzenek Izráel fiaiért, és ne legyen Izráel fiai között csapás, ha a szent helyhez közelednek. (20) Így cselekedett Mózes, Áron és Izráel fiainak egész gyülekezete a lévitákkal. Ahogy az ÚR megparancsolta Mózesnek a léviták felől, teljesen úgy cselekedtek velük Izráel fiai. (21) Megtisztították magukat a léviták, kimosták ruháikat, fölajánlotta őket Áron ajándékul az ÚRnak, és engesztelést végzett értük Áron, hogy tisztává tegye őket. (22) Azután pedig bementek a léviták, hogy végezzék szolgálatukat a gyülekezet sátrában Áron és fiai előtt. Ahogy az ÚR megparancsolta Mózesnek a léviták felől, úgy cselekedtek velük. (23) Majd így szólt az ÚR Mózeshez: (24) Ez is a lévitákra tartozik: Huszonöt esztendős kora fölött menjen be minden lévita, hogy szolgálatot teljesítsen a gyülekezet sátránál. (25) Ötvenesztendős korától pedig lépjen ki e szolgálatból, és ne szolgáljon tovább, (26) hanem segítse testvéreit a gyülekezet sátránál, hogy betölthessék tisztségüket; szolgálatot azonban ne teljesítsen. Így szabd meg a léviták szolgálati kötelességét.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (8/1): Testi-lelki tisztaságban, életünk virágában, odaszánásban és felhatalmazásban szabad csak „lévitáskodni”
A Lévitákkal már találkoztunk a 3. fejezetben. Kiválasztottak voltak a Sátor körüli szolgálatra. Megállapítottuk, hogy nem érdemből, hanem kegyelemből kapták Istentől ezt a kiváltságot és felelősséget. Most a szolgálatba állításukról olvasunk. A sok aprólékos rendelkezés jelentését és jelentőségét néhány alapvető szempontban foglalhatjuk össze. Tisztaság – felelősség – készség – terhelhetőség – elhívás – felhatalmazás. Ezek nélkül nem lehet ma sem Isten szolgálatában „lévitáskodni”. Laikusként sem, de hivatásosként még kevésbé.
Isten szentsége megkövetelte, hogy szolgái kívül-belül kultikusan tiszták legyenek. Alá kellet vetni magukat a megtisztulási szertartásoknak: mosdás/mosás, nyiratkozás, áldozatbemutatás. Ezek szimbolikus, képies cselekedetek voltak. Az Istenhez való odafordulás, elkülönülésük, a szolgálat elvállalása fejeződött ki ezzel. Számunkra ma ennek az az üzenete, hogy amikor odaszánjuk magunkat Istennek jó, ha ki is fejezzük valahogy Isten, a nyilvánosság és magunk előtt is, hogy legyen egy kiindulópont, egy látható, megfogható fordulópont, egy kezdet, ahonnan számíthatjuk a döntésünk, a szolgálatunk kezdetét. Ilyen értelemben szükség van szertartásokra. De nem azoktól leszünk tiszták, hanem szívünkben végmenő változástól: bűnbánattól és fellelkesüléstől, Krisztusba vetett hittől és a szívünkbe áradó újjászülő szentlélektől. Jézus vére tisztít meg minden hamisságtól. Ezért ezek a tisztulási szertartások és az áldozatok is előre mutatnak a Názáreti Jézus engesztelő áldozatára, melyet miattunk, helyettünk és értettünk mutatott be.
A Lévitákról többször is hangsúlyozza az Ige, hogy helyettesek voltak Isten számára. Minden törzs, minden család elsőszülött fiának be kellett volna állnia a Sátor szolgálatába – Egyiptom miatt. De helyettük egyetlen törzs, a Léviták összes fia 25-50 éves korig állt helyt a szolgálatban és őrizte a Sátornak már a környékét is, hogy illetéktelen ne menjen ok nélkül a közelébe se. Halállal sújtotta az ilyet a Törvény! Ebben az értelemben tehát az Isten haragjának az elfordítói, afféle villámhárítók is voltak a nép számára a Léviták.
A Jézus áldozata is ilyen helyettesítő áldozat volt. Mint egyszülött Fiú és Mária/József elsőszülött fia, helyettünk szenvedte el Isten bűn miatti haragját és kért bocsánatot nekünk a golgotai kereszten. Ezzel elfordította Isten haragját rólunk, aminek következménye számunkra, hogy Isten szentnek és tisztának fogad el Fiára való tekintettel.
A tisztálkodási és áldozati szertartások által megbocsátást kapva a Léviták „Izrael fiainak tisztében járva” engesztelést is végeztek Izrael fiaiért, hogy „ne legyen csapás, ha a szenthelyhez közelednek Izrael fiai” (19.v.). Mi is, ha engesztelést nyertünk Jézusban, szolgálnunk kell az engesztelés evangéliumával mások felé!
25-50 év között tartott a Léviták hivatalos szolgálati ideje, vagyis „életük teljében”, életük virágában adták Isten szolgálatára magukat. Mi is tartozunk azzal, hogy ne csak életünk alkonyán, más evilági munkákból kiöregedve, maradék erőnkkel és időnkkel szolgáljuk Megváltónkat és az egyházat, hanem erőnk és életünk „zsengéje” idején is – hűséggel.