Olvasandó: Bírák könyve, 5. fejezet, 2-5. vers
„(2) Hogy a vezérek vezettek Izráelben; hogy a nép önként fölkelt: áldjátok az URat! (3) Halljátok meg, királyok, figyeljetek, fejedelmek! Én, én az ÚRnak éneket mondok, dicséretet zengek az ÚRnak, Izráel Istenének. (4) URam, amikor Széírből kijöttél, amikor Edóm mezejéről kivonultál: rengett a föld, csepegett az ég, a fellegek is vizet árasztottak. (5) A hegyek megrendültek az ÚR színe előtt, még a Sínai is, az ÚRnak, Izráel Istenének színe előtt.”
13-19. vers
„(13) Akkor lejött a dicső maradék, az ÚR népe lejött hozzám, a hatalmasok ellen. (14) Efraimból lejöttek azok, akiknek a gyökere Amálékban van: utánad Benjámin, a te népeddel együtt. Mákírból jöttek a vezérek és Zebulonból a vezéri pálcát hordozók, (15) Issakár fejedelme, a Debórával tartók, és mind Issakár, mind Bárák a völgybe rohantak követőikkel. Rúben tartományában nagy fontolgatások voltak. (16) Miért maradtál mégis ülve a karámok között? Hogy hallgasd, amint a nyájnak furulyáznak? Rúben tartományában nagy fontolgatások voltak! (17) Gileád a Jordánon túl maradt. Hát Dán miért időzik hajóinál? Ásér ülve nyugszik a tenger partján. (18) De Zebulon, az halálra elszánt lelkű nép, meg Naftáli is a mezőség magaslatain! (19) Királyok jöttek és harcoltak; akkor harcoltak a Kánaán királyai Taanaknál, Megiddó vizénél, de egy darab ezüstöt sem szerezhettek.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (5/1): Ha Jézus hív – mi mozduljunk! Ha Ő mozdul – dicsérjük Őt!
Nagy szabadítást ünnepel Isten népe: 20 éves zsarnoki uralomtól szabadult meg Izrael északi része egy felszabadító összefogás eredményeként, melyet egy asszonyi próféta és bíró buzdítására vittek véghez. A történet a 4 fejezettel kezdődik, azzal a tudósítással, hogy milyen nagy nyomorúságban van Isten népe minden tekintetben; a lelküket bálványok uralják, babonák tartják sötét fogságban, a testüket pedig egy pogány király. Hatalmas és félelmetes hadsereget ültetve a nyakukra. Megérdemelt büntetés volt ez a hűtlenség miatt. De Isten hűséges: szabadítót küldött Bárák és Debóra személyében. Ők voltak azok, akiket Isten használt, de nem az ő vállalkozásuk volt ez, hanem Istené, amit bizonyít az is, hogy több természetfeletti eseménnyel is támogatta a hadjáratot. Eső a száraz évszakban, megáradt patak, megzavarodott ellenség stb.
Debóra nem győzi dicsérni az Örökkévalót. Úgy „énekli el” az egész eseményt, hogy minden mozzanatért Istenre mutat: Ő cselekedett! Így válik Istent magasztaló bizonyságtétellé az elbeszélés. Érdemes elgondolkoznunk a magunk „beszámolóin” – amikor elmondunk másoknak dolgokat, benne van-e az Úrra mutatás: benne van-e a hála, a dicséret, a magasztalás. Vagy önmagunkat emeljük ki?
Az ének azonban nemcsak a történést írja le, hanem értékel is: melyik törzs, hogyan viselkedett, ki hogyan vette ki részét a harcból. „Akkor jött a dicső maradék, jött az Úr népe a hősökkel hozzám”: azokat akik megmozdultak a hívásra a „hősök maradéká”-nak nevezi , vagyis a honfoglalók méltó utódainak. 4 és fél törzs ÖNKÉNT, azonnal jött. Debóra áldja és dicséri őket odaadásukért, lelkes engedelmességükért: LEGYENEK BUZDÍTÓ PÉLDÁK ELŐTTÜNK! De voltak, akik „tanakodtak” – és otthon maradtak Bárák hívása ellenére. Új fordítás szerint: ,,tanakodtak,, – vagyis nem tudták eldönteni hogy vállalják-e a kockázatot. Más magyarázat szerint a készség még lett volna, de a kivitelezés az váratott magára. Mindenesetre otthon maradtak és nem voltak segítségére a bajba jutottnak. Jézus minket is hív: lehet különböző módon válaszolni Isten hívására: kelletlenül, kötelességből, számításból, érdekből mozdulni, vagy otthon (=veszteg) maradni. De lehet önként indulni! Vannak, akik magukra ismernek!? Hangzik a hívás és nem indulsz. Tanakodsz! Lehet nagy elhatározás is születik benned, de aztán minden hamvába holt lesz.
Jézus hív, bár zúg, morajlik életünk vad tengere; Halk hívása tisztán hangzik: „Jer, kövess, Ó jöjj ide…” Vedd a példát Andrástól, ki hallva hívó szózatot; Hálóját sem vonszolá ki – Érte mindent elhagyott!
Ha Jézus hív – mozduljunk!