Olvasandó: Bírák könyve, 5. fejezet, 1-10. vers
„(1) Gonoszul cselekedtek Izráel fiai az ÚR szeme előtt, ezért Midján kezébe adta őket hét esztendeig. (2) Midján keze súlyosan nehezedett Izráelre. Midjántól való félelmükben készítették maguknak Izráel fiai azokat a barlangokat, rejtekhelyeket és erősségeket, amelyek a hegységekben vannak. (3) Mert ha vetett Izráel, mindjárt ott termettek a midjániak, az amálékiek és kelet fiai, és rájuk törtek. (4) Táborba szálltak ellenük, és pusztították földjük termését egészen a Gázába vivő útig, és nem hagytak élelmet Izráelben, sőt egyetlen juhot, ökröt vagy szamarat sem. (5) Mert jószágaikkal és sátraikkal vonultak föl, csapatosan jöttek, mint a sáskák. Maguknak és tevéiknek száma sem volt, és ellepték a földet, hogy elpusztítsák. (6) Mikor azért igen megnyomorodott Izráel a midjániak miatt, az ÚRhoz kiáltottak Izráel fiai. (7) Mikor pedig Midján miatt Izráel fiai az ÚRhoz kiáltottak, (8) prófétát küldött az ÚR Izráel fiaihoz, aki ezt mondta nekik: Így szól az ÚR, Izráel Istene: Én vezettelek ki titeket Egyiptomból, és én hoztalak ki titeket a szolgaság házából. (9) Én mentettelek meg benneteket az egyiptomiak kezéből és minden nyomorgatótok kezéből, kiűztem őket előletek, és nektek adtam földjüket. (10) És ezt mondtam nektek: Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, ne féljétek az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok. De ti nem hallgattatok szavamra.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (6/1)
Az Isten ellen forduló életmód eredménye, mint büntetés és következmény nagyon szemléletesen le van itt írva. Idegenek hatalmaskodása, kifosztottság, szegénység és félelem tette lehetetlenné az életet. Barlangokban bujkálva, pincékben rejtőzködve próbáltak boldogulni. Nem volt Isten népéhez méltó állapot, mivel a viselkedésük sem volt méltó ahhoz az elhíváshoz, amelyre az Örökkévaló kiválasztotta őket.
Ha az ember el a maga választotta úton indul el, a bűn útján, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy romlásba jutunk! Isten óvjon meg ettől! Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát – mondja a közmondás is, de Isten Igéje még világosabb kijelentést ad a bűn/büntetés összefüggéséről: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratándja is. Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; aki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet.” (Gal 6:7-8)
Isten nem mindig ment meg bűneink földi következményeitől, mégsem kell kétségbe esnünk rossz döntéseink miatt. Örülhetünk, hogy Isten megbocsátotta bűneinket és a gyermekeivé fogadott. Élhetünk mostani lehetőségeinkkel, és „befektethetjük” azt, ami a miénk, aminek a termését majd a mennyben aratjuk le. Aki a „testének vet”, kiszolgálja annak kívánságait, dédelgeti és kényezteti a testet, ahelyett, hogy megfeszítené. Elsősorban gondolataink és tetteink a magok, melyeket elvetünk. Valahányszor megengedjük magunknak, hogy haragot tartsunk, sérelmeinket ápoljuk, tisztátalan dolgokról ábrándozzunk, vagy elmerüljünk az önsajnálatban, a testnek vetünk. Mikor rossz társaságba keveredünk, s nem állunk ellen a negatív befolyásnak, mikor ágyban heverészünk ahelyett, hogy felkelnénk imádkozni, mikor pornográf kiadványokat olvasunk, mikor belemegyünk olyan helyzetekbe, melyekben nem tudunk önuralmat gyakorolni – mindannyiszor a testnek vetünk. Egyes keresztény hívők napról napra a testnek vetnek, s csodálkoznak, hogy nem aratnak szent életet. A megszentelődés a beérett termés; hogy learathatjuk-e, az szinte kizárólag azon múlik, hogy hol és mit vetünk. „Aki „a Léleknek vet”, „a Lélek törekvését” követi (Róm 8,6) és „a Lélek szerint él” (Gal 5,16.25). Itt is gondolataink és a cselekedeteink az elvetett magok. „Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel.” (Kol 3,1.2 vö. Fil 3,19)
Olvasmányaink, társaságunk, szabadidős tevékenységeink által is a Léleknek kell vetnünk. Önfegyelemmel kell gyakorolnunk a napi imádkozást és a bibliaolvasást éppúgy, mint az Isten népe közösségében az istentiszteleten való rendszeres részvételt. Ha ezt tesszük, „a Léleknek vetünk”, e nélkül azonban nem teremhetjük, s nem is arathatjuk le „a Lélek gyümölcsét”.” (John Stott)
De Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen. Ha büntet is, úgy teszi, hogy ráébresszen „nyomorúságunkra” és kiáltsunk. Ha pedig kiáltunk, elküldi a megoldást: itt prófétát és szabadítót küldött. Az Idők teljességében pedig elküldte nekünk Jézus Krisztusban Egyszülött Fiát, aki egyszemélyben lett prófétánk és Szabadítónk!