Olvasandó: Józsué könyve – 19. fejezet
1-9. vers
„(1) A sorsvetés által a második rész Simeonnak jutott, Simeon fiai törzsének nemzetségenként. Örökségük a Júda fiainak örökségén belül volt. (2) Az ő örökségük lett Beérseba, Seba és Móládá, (3) Hacar-Súál, Bálá és Ecem, (4) Eltólad, Betúl és Hormá, (5) Ciklag, Bét-Markábót és Hacar-Szúszá, (6) Bét-Lebáót és Sárúhen. Tizenhárom város a falvaival együtt. (7) Ain, Rimmón, Eter és Ásán. Négy város a falvaival együtt. (8) Továbbá mindazok a falvak, amelyek ezek körül a városok körül voltak Baalat-Beérig, délen Rámáig. Ez a Simeon fiai törzsének öröksége nemzetségeinek megfelelően. (9) A Júda fiainak osztályrészéből kaptak Simeon fiai örökséget, mert Júda fiainak osztályrésze elég nagy volt nekik. Ezért kaptak Simeon fiai örökséget azoknak az örökségén belül.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (19/1): Tanulj meg osztozni az áldásokban: tudj lemondani és tudj elfogadni.
Simeon törzsének a letelepedése eléggé furcsa helyzet, mivel ők Júda törzsi területéből kaptak örökséget. Mondhatni, hogy ez a helyzet kiváló lehetőség volt a sátánnak, hogy munkálja az irigységet, a féltékenységet a két testvértörzs között. Az egész egy hibának látszik. Mégis úgy tűnik, hogy nemcsak megengedte az Úr, hanem így irányította a sorsvetést, hogy ebből a helyzetből is valami csodálatos jót hozzon elő.
Júdának meg kellett tanulnia osztozni a kapott javakon – adnia abból, ami már az övé. Simeonnak pedig tanulnia kellett az elfogadás magatartását, mikor a Júda jogos örökségéből kapott területet. Nekünk, akik az Újszövetség hívői vagyunk mennyivel inkább ezzel a kettős alázattal kell bírnunk, hisz Jézus áldozata révén van üdvösségünk egyedül kegyelemből, hit által.
Nyilvánvalóan ez a történés Jákóbnak, az ősatya fiainak jövőjére mondott próféciájának a szószerinti beteljesedése: „Szét osztom őket Jákóbban, elszélesztem Izraelben.” (1.Móz.49,7.). Az osztozkodás és a beolvadás van itt megjövendölve. Júdának, mint legtekintélyesebb törzsnek meg kellett tanulnia az isteni akarat elfogadását: adnia kellett a kisebbnek, osztania kellett a számára is túl nagy területéből. Simeon későbbi sorsa viszont az emberi törtetés megítélését ábrázolja ki, mert nemsokára elveszítette törzsi jellegét és egy része beolvadt Júdába, másik része pedig elvándorolt Manassé és Efraim területére és ott olvadt be. Ennek a hátterében pedig a Jákób egyik feleségének, Leának a rivalizálása húzódik. Már Simeon születésekor a szülőanyja, Lea, hite beteljesedéséről tett bizonyságot azzal, hogy a születésekor ezt a nevet adta gyermekének. Hisz a jelentése: „a hit meghallgatása”. Hozzá is teszi Lea: „meghallgatott az Úr, milyen megvetett vagyok, azért adta nekem ezt a fiút”. Lea ugyanis csak megtűrt feleség volt, Jákób nem szerette, pedig Lea nagyon vágyott erre. A fiúgyermek viszont tekintélyt és megbecsülést jelentett az anyáknak és Lea is ebben reménykedett, hogy az újabb fiúgyermek szülése megbecsülést hoz neki jákób szemében.
Mélyen elgondolkoztató, intő tanítás van ebben az egész helyzetben. Hiába gondolja Lea, hogy a hite beteljesedett azzal, hogy elérte, amit ő akart, nem volt maradandó áldás annak gyümölcsén, mert rossz motiváció mozgatta a szívét.
MA: vizsgáld meg szíved állapotát, nincs-e benne önzés, törtetés, lázadozás helyzeted miatt – miközben hittel arra törekedsz, hogy téged mások fölé emeljen az Úr?!