Olvasandó: Korinthusiakhoz írt levél – 10. fejezet 
1-13. vers

„(1) Testvéreim, nem szeretném, ha nem tudnátok, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át, (2) és mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben, (3) és mindnyájan ugyanazt a lelki eledelt ették, (4) és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, mert ittak a lelki kősziklából, amely követte őket, ez a kőszikla pedig Krisztus volt. (5) De többségük elhullott a pusztában, mert Isten nem kedvelte őket. (6) Mindez példa számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők kívántak. (7) Bálványimádók se legyetek, mint azok közül némelyek, amint meg van írva: Leült a nép enni, inni, és felkeltek játszani. (8) Ne is paráználkodjunk, mint azok közül paráználkodtak némelyek, és elestek egyetlen napon huszonháromezren. (9) Krisztust se kísértsük, amint közülük kísértették némelyek, és elvesztek a kígyók miatt. (10) Ne is zúgolódjatok, amint közülük némelyek zúgolódtak, és elvesztek a pusztító által. (11) Mindezek pedig példaképpen történtek velük, és a mi tanulságunkra írattak meg, akikhez az időknek vége elérkezett. (12) Azért aki azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék. (13) Nem emberi erőn felüli kísértés esett rajtatok, mert Isten hű, és ő nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek, sőt a kísértéssel együtt a kimenekülést is megadja majd, hogy el tudjátok hordozni.”

/Revideált Károli Biblia (Veritas)/

Napi parancs (10/1): Ne csak külsőleg!

Gyógykenőcsökre szokták ráírni a használati utasításon: „csak külsőleg alkalmazandó”. Vannak, akik a keresztyén hitet is csak így, külsőleg, felszínesen, életük „felületi kezelésére” alkalmazzák. Csak látszólag, vagy csak egy bizonyos sekélyes mértékig és csak e világi boldogulásukra koncentrálva engedik hatni (=fogadják el) a bibliai kijelentéseket. Szelektálnak: mi az, amit elfogadnak és hisznek, mi az, amit hasznosnak tartanak és gyakorolnak és mi az, amit nem. Pedig Isten népéhez tartozóknak tartják és mutatják magukat, sodródnak a közösséggel és élvezik annak minden áldását. Korinthusban is voltak ilyenek – és az eredeti „Isten népé”-ben, Izraelben is. Róluk beszél Pál ebben a szakaszban. Tanulságként sőt elrettentő példaként sorolva fel a visszásságokat.

Isten az Ő hatalmának csodálatos megmutatásával szabadította ki ezt a népet az egyiptomi rabságból és táplálta gondoskodásával pusztai vándorlásának napjaiban. Még csodálatosabb az a szabadulás, amelyet a bűn rabságában sínylődőknek a Krisztus által szerzett és az a gondoskodás, amellyel a Krisztusban kiválasztottakat élteti! Voltaképpen ugyanennek a láthatatlan munkának a külső, látható jelei voltak az Izráellel történt csodák is. Erről beszélt a „tenger és felhő” keresztsége is és ilyen, „lelki eledel és ital” ábrázolása volt a pusztában elnyert minden testi gondoskodás is. Ilyen külső jeleket a Krisztus népe is kapott a keresztségben és a szent asztal vendégségében. De a külső jelekben való részesedés Izráel népében sem volt elegendő. Sokan, elhullottak a pusztában, noha látszólag ők is részesei voltak Isten kegyelmének. És Isten az Ő látható egyházának megkeresztelt és úrvacsorázó tagjai közül is sokakat ki fog rostálni! Jaj, ha csak külsőleg tartozom a Krisztus népéhez és nem valósággal is!

Az apostol emlékezteti a korinthusiakat, hogy a zsidók atyái mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át.  A hangsúly a „mindnyájan” szón van. Ami a kiváltságokat illette, mindnyájan élvezték az isteni vezetést és az isteni szabaditást. Védelem alatt voltak és az ételt-italt természetfeletti módon kapták. Egész útjuk folyaman Isten csodálatos módon biztosított nekik mindent, amire szükségük volt. Miután felsorolja ezeket a csodálatos kiváltságaikat, emlékezteti a korintusiakat, hogy az izraeliták többségét nem kedvelte Isten, és elhullottak a pusztában. Noha mindnyájan elhagyták Egyiptomot és valamennyien azt vallották, hogy szívvel-lélekkel egyek vezetőjükkel, Mózessel, a szomorú igazság mégis az, hogy bár testük a sivatagban volt, szívük ott maradt Egyiptomban. Fizikai megszabadulást élveztek a fáraó rabságából, de még mindig sóvárogtak az ország bűnös gyönyörei után. Külsőleg szabadok voltak, de belül még mindig foglyai az egyiptomi állapotuknak. Mert a szívükben nem szakítottak a múltjukkal igazán.

MA: tanuljuk meg Krisztus szabadításának „gyógyhatása” előtt megnyitni a bensőnket: a szívünket, az értelmünket, az érzelemvilágunkat, hogy megváltozzunk, megszentelődjünk – és ne csak „külsőleg kenegessük” magunkat a kapott kiváltságokkal (= biztatások, ígéretek, vigasztalások stb.)

Vélemény, hozzászólás?