Olvasandó: Korinthusiakhoz írt levél – 7. fejezet
1-16. vers
„(1) Amik felől pedig írtatok nekem, jó a férfinak asszonyt nem illetni. (2) De a paráznaság miatt minden férfinak saját felesége legyen, és minden asszonynak saját férje. (3) A férj teljesítse házassági kötelességét a felesége iránt, hasonlóképpen a feleség is a férje iránt. (4) A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje, hasonlóképpen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége. (5) Ne fosszátok meg magatoktól egymást, hacsak nem közös megegyezéssel bizonyos ideig, hogy az imádkozásra jusson időtök, de azután ismét legyetek együtt, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat nem tudjátok megtartóztatni. (6) Ezt pedig kedvezésképpen mondom, nem parancsolatként. (7) Mert szeretném, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; de mindenkinek saját kegyelmi ajándéka van Istentől, egynek így, másnak pedig úgy. (8) A nem házasoknak és az özvegyeknek pedig azt mondom, hogy jó nekik, ha úgy maradnak, mint én is. (9) De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasodjanak meg, mert jobb házasságban élni, mint égni. (10) A házasoknak pedig azt rendelem – nem én, hanem az Úr –, hogy az asszony ne váljék el férjétől. (11) Ha mégis elválik, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön ki férjével. A férj se bocsássa el a feleségét. (12) A többieknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha egy testvérnek hitetlen felesége van, és ez vele akar élni, ne bocsássa el azt. (13) És amelyik asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar élni, ne bocsássa el a férjét. (14) Mert a hitetlen férj meg van szentelve az ő felesége révén, és a hitetlen asszony meg van szentelve az ő férje révén, mert különben a gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek. (15) Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljék el, mert az ilyen dolgokban a férfi vagy az asszony nincs szolgaság alá vetve, hiszen Isten békességre hívott el minket. (16) Mert mit tudod, te asszony, hogy megmentheted-e a férjedet; vagy mit tudod, te férfi, hogy megmentheted-e a feleségedet?”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (7/1): Isten-rendelte mederbe terelve
„Amik felől pedig írtatok nekem…”
A korinthusi testvérek által feltett kérdéseknek köszönhetően, ezúttal az apostol gyakorlati tanácsaiból állapíthatunk meg általános alapelveket emberi viszonyulásainkra nézve. A konkrét kérdés a házastársi kapcsolatra vonatkozott, de minden társas kapcsolatban – így az Úrral való kapcsolatban is – fontos ezeket figyelembe venni, sőt gyakorolni! Az apostol itt nem bontja ki az Istentől való házasságban rejlő gazdag áldásokat. Csupán arra szorítkozik, hogy hogyan viszonyuljunk, milyen magatartást tanúsítsunk, mire törekedjünk a kapcsolatainkban. Melyek ezek?
Fontos, hogy Isten rendelte mederbe terelve éljük meg földi testben való életünket: „kinek kinek tulajdon kegyelmi ajándéka vagyon Istentől, egynek így, másnak pedig úgy.” Körülményeink kegyelmi ajándékok: kinek igy – kinek úgy – van, akit egyedülállóként áld meg az ÚR, van, akit házasságában, családi életében használ arra, hogy a körülötte élő emberek, a rábízottak (házastárs, gyermekek, rokonok) megszentelődjenek, üdvösségre is eljussanak. Mert a végső cél ez: Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. A lényeg, hogy ki-ki ismerje fel, illetve fogadja el Isten rendelte helyét, helyzetét és küldetését ebben az életben.
(3) A férj teljesítse házassági kötelességét a felesége iránt, hasonlóképpen a feleség is a férje iránt.
Alapelv: nem vagyunk szolgaság alá vetve, de nem a magamé vagyok, hanem azé, akinek odaadtam magam, amikor vele közösségre léptem:
Krisztusé a megváltásban; házastársamé a házasságban. Mindkettő szövetség, melyben oda adtuk magunkat saját döntéssel. Ez nem az „önrendelkezésünk”-ről, hanem az „önálló” (=önző, tekintet nélküli) rendelkezésről való lemondást jelent! Vagyis, szövetségesem felé én magam köteleztem el magamat, hogy mindenestől az övé vagyok – nélküle pedig semmi. Így értjük mi reformátusok pl a H.K.Hitvallásunkban, hogy: ”…testestől-lelkestől, mind életem, mind halálomban nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak ,Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok, aki az Ő vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett, és engem az ördögnek minden hatalmából megszabadított ezért: szív szerint kész és hajlandó vagyok arra, hogy ezentúl Őneki éljek!” És így érti Pál a házastársak elkötelezését, amikor ezt írja: „A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje, hasonlóképpen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége. Ne fosszátok meg magatoktól egymást” (4-5.v). Ez azonban csak addig kötelez, amig a viszony fennáll. Ha rajtunk kívül álló ok miatt bomlik fel, pl. a másik fél válni akarása miatt, akkor békességgel el kell fogadni az elő állt helyzetet. Mert a házasság nem szolgaság, de nem is szabadosság. Békesség és nem „görcsösség”. Még akkor is, ha hitben nincsenek a házastárssal egy „igában”, azaz az egyik fél nem hívő, Isten célja a szövetséggel nem a „megszenvedés”, hanem a megszentelés:
„…Ha egy testvérnek hitetlen felesége van, és ez vele akar élni, ne bocsássa el azt. És amelyik asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar élni, ne bocsássa el a férjét. (14) Mert a hitetlen férj meg van szentelve az ő felesége révén, és a hitetlen asszony meg van szentelve az ő férje révén, mert különben a gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek. (12-14. v).
Mindennek pedig alapja és a motorja az a szeretet, amellyel Ő szeretett minket mikor odaadta magát és letette az életét – a Golgotán!
MA tehát: Házasságomban (+ egyéb kapcsolataimban) legyek áldássá; tekintsem ajándéknak; fogadjam kegyelemnek; tartsam tiszteletben a másikat! Békességre törekedjek. Bízzam az egészet Isten bölcsességére, a Szentlélek vezetésére!!!