Olvasandó: Korinthusiakhoz írt levél – 9. fejezet
1-18. vers
„(1) Nem vagyok szabad? Nem vagyok apostol? Nem láttam Jézus Krisztust, a mi Urunkat? Nem az én munkám vagytok ti az Úrban? (2) Ha másoknak nem volnék is apostola, nektek bizony az vagyok, mert ti vagytok apostolságom pecsétje az Úrban. (3) Ez az én védekezésem azokkal szemben, akik vádolnak engem. (4) Nincs jogunk ahhoz, hogy együnk és igyunk? (5) Nincs jogunk ahhoz, hogy keresztyén feleségünket magunkkal vigyük, mint a többi apostol és az Úr testvérei és Kéfás? (6) Avagy csak nekem és Barnabásnak nincs jogunk, hogy ne dolgozzunk? (7) Ki katonáskodik a maga zsoldján? Ki ültet úgy szőlőt, hogy nem eszik annak gyümölcséből? Vagy ki legeltet úgy nyájat, hogy nem iszik a nyáj tejéből? (8) Csak emberi módon mondom ezeket? Nemde ezt mondja a törvény is? (9) Mert Mózes törvényében meg van írva: Ne kösd be a nyomtató ökör száját. Talán csak az ökrökre van Istennek gondja? (10) Nemde ránk való tekintettel mondja mindezt? Mert miértünk íratott meg, hogy aki szánt, annak reménységgel kell szántania, és aki csépel, azzal a reménységgel teszi, hogy részesedik a termésből. (11) Ha mi nektek lelkieket vetettünk, nagy dolog az, ha testi javaitokat aratjuk? (12) Ha másoknak joguk van ehhez, mennyivel inkább nekünk? De mi nem éltünk ezzel a jogunkkal, hanem mindent eltűrünk, hogy semmi akadályt ne gördítsünk a Krisztus evangéliuma elé. (13) Nem tudjátok, hogy akik a templomi szolgálatokat végzik, a szent helyről táplálkoznak, és akik az oltár körül forgolódnak, az oltárról részesednek? (14) Így rendelte az Úr is, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek. (15) De én ezek közül eggyel sem éltem. De nem azért írtam ezeket, hogy velem is így történjék, mert jobb nekem meghalnom, semhogy valaki a dicsekvésemet megüresítse. (16) Mert ha az evangéliumot hirdetem, azzal nincs mit dicsekednem, mert belső kényszer hajt. Jaj ugyanis nekem, ha az evangéliumot nem hirdetem! (17) Mert ha önként teszem ezt, jutalmam van, ha pedig nem önszántamból, akkor sáfársággal bíztak meg. (18) Mi tehát a jutalmam? Az, hogy prédikálásomban ingyenessé teszem az evangéliumot, és nem élek vissza az evangéliumhoz kapcsolódó jogommal.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (9/1): Kicsinyes támadás is nagy kárt okozhat az ügynek – ha annyiban hagyjuk!
Megrontották a korinthusbeli gyülekezet életét olyanok, akik Pálnak az apostoli tekintélyét ásták alá. Ezek ellen védekezik, közben pedig világos, hogy nem személyes ügyéért harcol az apostol. Az ellene elhangzott „vádak” nem őt magát sértik. Nem a maga kedvéért védi tekintélyét, hanem az Evangélium igazságáért, amelyet hirdet.
Kitűnik a védekezéséből, hogy voltak olyanok, akik bizonyára azzal érveltek Pál apostolsága ellen, hogy ő nem volt Jézus életében tanítvány, nem járt együtt a Mesterrel. Ám apostoli felhatalmazását mégis személyesen Jézustól vette, aki megjelent neki a damaszkuszi úton – tehát ő is „szemtanú” volt! Éppen ezért az Ő evangéliuma is „első kézből való”, magától Jézustól küldetett el, hogy megtérést hirdessen. S hogy ez a munka valóban megáldott lett az Istentől, azt maguk a korinthusi hívők bizonyítják, hisz ez által lettek Jézus követőivé.
A másik vád valószínűleg anyagi természetű volt. Talán voltak olyanok, akik Pál motivációját vonták kétségbe, hogy az nem is lelki buzgóság, hanem ez a szolgálat jelent neki megélhetést. Az apostol ezt határozottan visszautasítja és kifejti, hogy noha mind szokás, mind bibliai példa szerint joga lenne neki is anyagi támogatást kérni – ő és munkatársa Barnabás nem ebből élnek, hanem kétkezi munkából. Számára az evangélium hirdetése belső kényszer, „csontjaiba rekesztett tűz”, amellyel ég az embertársai megmentéséért. Pál nem sértődésből háborodik fel és utasítja vissza a vádakat, hanem féltésből: jól tudja, hogy az ilyen vádaknak – még ha hamisak is – nagyon nagy kárt tudnak okozni a gyenge hitű és tájékozatlan testvérek lelkében és hiteltelenné teszik a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot. Tisztán látja, hogy ez a szétdobáló, megosztást munkáló sátán sunyi és alattomos belső támadása a hívők között és ezt nem lehet annyiban hagyni – az ügy miatt!
MA: meglehet, hogy mi is kerülünk olyan helyzetbe, olyan támadás alá, amelyben igenis vitatkozni kell, visszautasítani az ártó szándékot és megvédeni a „magunk igazát” – ha az nem más, mint a Krisztusra mutató tanítványi élet!