Olvasandó: Korinthusiakhoz írt levél – 9. fejezet
24-27. vers
„(24) Nem tudjátok, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyer jutalmat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. (25) Azok pedig, akik részt vesznek a versenyben, mindenben önmegtartóztatók. Ők azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant (26) Én pedig nem céltalanul futok, és nem úgy viaskodom, mint aki levegőt vagdos, (27) hanem megsanyargatom a testemet, és szolgává teszem, hogy amíg másoknak prédikálok, én magam nehogy alkalmatlanná legyek.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (9/3): „…Küzdeni a legnemesbekért…” – ama nemes harcban
Pál kijelentése, hogy „mindeneknek mindenné lett” (22. v.) úgy is értelmezhető lehetett volna, mint egy mindenkinek tetszeni akaró ember megalkuvása vagy egy meggyőződés nélküli ember céltalan önmegadása. Pedig pont az ellenkezője igaz! Az emberek megmentése utáni vágya olyan erős volt, hogy volt, amikor még jogos kiváltságait és vágyait is megtagadta miattuk a nagyobb jó érdekében: ti., hogy megnyerje őket a Krisztusnak. Ez a vágy és céltudat ugyanakkor tántoríthatatlanná tette, erős kitartásra ösztönözte akárcsak egy sportolót, aki bajnok akar lenni. A keresztyén életet egy versenypályához, küzdő térhez hasonlítja, ahol a győzelem önfegyelmet követel. Fárasztó erőfeszítést igényel. Ott szükség van a határozott célkitűzésre. Mindnyájunknak úgy kell futnunk, mint akik győzteseknek akarnak lenni. De miközben futunk, birkózunk, öklözünk, önmegtagadást kell nekünk is gyakorolnunk, mint Pál tette. Minden mozdulatát, amit a versenyfutás során tett, az irányította, hogy pontosan találjon, és kiüsse a versenyből ellenfelét (vö. Ef 6:12: jak 4:7). Ennek elérése érdekében Pál nem hagyta, hogy teste uralkodjon felette. A koszorú elnyeréséhez sportolói állhatatosság, önmegtagadás, önuralom önmérséklet kell.
Feltárja az apostol az ő belső életének titkát: azt az állandó harcot, amelyet önmagában folytat. „Viaskodik” belsejében és „megsanyargatja” testi emberét. Csak így szolgálhatja apostoli küldetését. Különben „méltatlanná lenne”, alkalmatlanná válnék az Evangélium prédikálására. Hiába szólna a szája, ellentmondana a szavának az élete. S ő nem akar „bizonytalanra futni”. (26-27.) Ugyanilyen küzdelemre szólítja fel az apostol olvasóit is. Különben ők is úgy járnak, mint a „versenyfutó”, aki hiába futott, a „jutalmat” nem nyerte el. Csak a maga óemberével való állandó tusakodás árán lehet eredményes a keresztyén ember bizonyságtétele. Szájjal könnyű azt elvégezni, de súlya, hatékonysága a szónak nincs ilyen belső küzdelem nélkül. (24.) Magát is, olvasóit is azzal biztatja az apostol erre a küzdelmes erőfeszítésre, hogy az eredmény majd dúsan megjutalmaz érte mindenkit. „Romolhatatlan koszorú” int felénk ezen a versenypályán! Mindenkit győztesként ünnepelnek a célban és mindenki megkapja az Úrtól a győzelmi koszorút, aki végig küzdi a pályát a célig!
MA: Tartsuk szemünk előtt a célt: nincs annál dicsőségesebb kitüntetés, mint ha egyszer majd kitűnik, hogy valóban részünk volt emberi lelkek üdvösségének a munkálásában. Ezért érdemes „viaskodni”!