Azért vállalom a presbiterség szolgálatát, mert az én Atyám kiválasztott. Nem azért, mert én olyan jó vagyok, hanem azért, mert az Ő kegyelméből, Jézus drága véded megváltott gyermeke vagyok.
Ezt az Igét kaptam, amikor imádkozva harcoltam a kérdéssel: vállaljam-e újból, vagy sem a presbiterséget: „Azokat választotta, akiket a világ megvet és semmibe vesz, hogy semmivé tegye azokat, akiket a világ sokra tart. Mindezt Isten azért tette, hogy előtte senki ne dicsekedhessen!” (I. Kor. 1, 28-29.) Úgy éltem meg ezt, mint Isten ézzelfogható vezetését.
Reménykedve várom, hogy tudjon még használni az ő dicsőségére. Azzal a szeretettel és kegyelmi ajándékkal szolgáljak, amit tőle kaptam. Kérem is, hogy az első szeretet tüzét gerjessze fel bennem: „Segíts mennyei Atyám, hogy továbbra is tudjak drága Jézusom zászlaja alatt harcolni, hitem harcát, futva egyenesen a cél felé, az örök élet hervadhatatlan koszorújáért. Ámen!”
