„Megüresedett sír – Megtelt szív” – Húsvét hétfő

Mivel Jézus sírja üres – a szíved telve lehet örömmel, békességgel, reménységgel! Jézus feltámadott.

Csütörtökön temettem: egy család meghívott, hogy segítsek elbúcsúzni, a végtisztességet megadni szerettüknek. Ahogy kísértük ki az urnát az eltemetés helyére, az út mentén egy nyitott üres sír tátongott. Megálltam, azt gondolván, hogy ez az, ahova indultunk. De a sírásó tovább intett, azt mondva: „ez másra vár”!

„Ez másra vár…” – Hm. –  már a megnyitott sír látványa az út szélén megdöbbentő, szomorú volt, de még hogy azt is hozzátette a sírásó, hogy „mást vár”… szíven ütött, mert szembesített azzal az öreg igazsággal, hogy amíg ez a világ világ, addig ha nyitott sír látsz az azt hirdeti: vár valakit! Valaki meghalt, valakinek megnyittatott. Sokan nem szeretnek ezzel szembesülni, ezért inkább úgy végrendelkeznek, hogy őket ne tegyék a sírba, szórják szét a hamvakat, vagy úsztassák le a patakon-folyókon. De ki kell ábrándítani az így gondolkozókat: a sírt ők se kerülhetik el, legfeljebb nagyobb, tágasabb sírba kerülnek a nagy természetbe. Egyes-egyedül egyetlen személynek volt olyan sírja, amely nemcsak azért volt üres, mert még nem temettek bele, hanem azért, mert már ki kellett engednie, akit beletemettek. Ez pedig a Názáreti Jézus volt – aki odatemetése után harmadnapra feltámadt! Ez pedig egyben egy jelzálog is lett: a mi feltámadásunknak záloga is! Előtte azonban Jézust is egy nagy kővel elzárt és lepecsételt sírbarlangba temették el a tanítványai.

Elképzelem a nagypénteki/szombati tanítványok lelkiállapotát. Azt hiszem így lehetne jellemezni: kiüresedett szív! Kifosztott, megfosztott lélek. A halál ezt teszi velünk! Ebbe az állapotba hoz: elvesztett remények, kifosztott érzések, szétszakított kapcsolatok, szeretetszálak, megcsonkolt élet à üresség és üresség. Tanácstalanság – hogyan tovább? Árvaság, csalódottság, nagy fekete lyuk! à ásító gödör, ami be akar nyelni! Nincs kedv semmihez, főleg tovább tenni bármit is. Megüresedik minden, mert minden elveszti az értelmét a halál miatt! Nemcsak azért, mert valaki elment, hanem mert a halál közel jött! Miért érezzük magukat olyan rosszul amikor kiüresedik a szívünk? Mert amikor a jó tartalom kimegy – bejön a rossz!

Nézzétek a tanítványokat! Telve voltak Jézus mellett örömmel, bizakodással, reménységgel stb. De elveszítették. Most mindenki sír, szomorú, támolyog, ténfereg. Az asszonyok mit tudnak tenni? Sírni a sírnál!  Az emmausiak mit tudnak tenni hazafelé? Sirni az úton! Tamás mit tud tenni? Fejet csóválva elbújni valahová egyedül! A többiek mit tudnak tenni? Bezárkózni és döbbent csendben ülve gyászolni, hallgatni a gondolataik háborgását és érzéseik zakatolását. Mert elvesztették Szerettüket, aki addig örömmel reménnyel, békével, bizalommal töltötte be a napjaikat 3 éven át. És most először vannak nélküle, 3 napja. Óh, mily rettenetesen üres hétvége lehetett az! A veszteség megüresít.

Igen! Jézus után egy nagy űr maradt! A tanítványok eltemették – a szívük megüresedett. Ugye ezt érzi mindenki, akinek kellett már temetnie – nem feltétlenül hozzátartozót, még csak nem is személyt, hanem valamit, amivel telve volt a szív és elvesztetted… megüresedtél.

Mire jó valami, ha nincs benne semmi? Mire jó például egy üres edény? A testi élet = edény! Az üres edény csak arra jó, hogy zajt csapjuk vele! Mire való az élet, ha üres? Nincs benne remény, nincs hit, lelkesedés, öröm, gyümölcs? Sok élet csak üres, ezért zajos. Az űrt valamivel be kell tölteni! Például ha egy edényből kiöntöm a tartalmat, betódul a helyére a levegő. Ha megpróbálod megakadályozni olyan szívóhatás keletkezik, hogy összeroppan, ha nem elég erős! Milyen sokan kapnak idegösszeroppanást, mert nem jó tartalommal, hanem üres, ártalmas dolgokkal van tele az edényük.

Hogyan telik meg az emberi szív üressége? Ez az emberiség alapvető baja: Isten nélkül űr van bennünk! A bűnesetkor az ember elveszítette az Istennel, az egymással és a természettel való jó kapcsolatát – egy nagy hiány deficit mutatkozik minden területen. Augustinus mondta ezt, hogy egy Isten alakú űr van a szívünkben és az addig meg nem nyugszik, amíg Istenre találva be nem tölti! Isten hiányban szenvedünk. Az emberiség elveszítette Istent. Űr van a helyén! Az űr pedig követeli, hogy betöltsék. Ezért próbálkozik szinte mindenki, hogy valami pótlékkal betöltse a szívét. Lekösse érdeklődését, kielégítse szenvedélyes hiányérzetét – alkohollal, munkával, játékkal, szórakozással, bulizással,  kalanddal, hedonizmussal, az élet habzsolásával, anyagi célok hajszolásával, kockáztatással stb. –, mert hiányzik az, ami az ürességet betölthetné.

Az örömhír az, hogy Isten betölti önmagával a szívünket – ő maga az élet forrása minden jónak. Utánunk jött a Názáreti Jézusban. Egyszülött Fiát Jézust adta és vele együtt mindent megad, ami az élethez és a kegyességhez szükséges. Tőle minden tartalmas, betöltött lesz, mivel feltámadt, legyőzte a halált, ami el akar veszíteni. Mivel megüresedett a sírja, az élet feltámadott, élet kiteljesedett – beteljesedhet,    megtelhet a szíved/életed az élettel! Mivel Ő az út, mely célba vezet = vissza az Atya Istenhez. Mivel Ő az igazság – megigazít, megbocsátja, eltörli bűnödet, hogy semmi ne válasszon el Istentől. És mivel Ő az élet – összekapcsolt az élet forrásával az Örökkévalóval! És ha Jézus tölti be a szívedet nem üresedik ki soha. Miért? Mert üres lett a sírja! Feltámadt, él, velünk van, tehát a halál sem szakíthat el tőle.

Ahogy Pál írja a Róma 8-ban: …sem élet, sem halál, sem jelenvalók, sem elkövetkezendők…. nem választhat el az Isten szeretetétől, mely megjelent a Jézus Krisztusban. És amilye neki van, azt mi nekünk adja: szeretetét, békességét, nyugalmát, örömét, Istennel való kapcsolatát.

Nézzétek ismét a tanítványokat! Ahogy olvassuk a húsvét napjának történetét, megfigyelhetjük hogyan telik meg a tanítványok szíve fokozatosan örömmel: reggel még sírnak – a nyitott sír hírére felkerekednek – az üres barlang láttán csodálkoznak – estére ujjonganak! Miért? Mert fokozatosan elhitték – mellesleg nagyon nehezen – hogy Jézust, akit elveszítettek visszakapták. Él, feltámadt. Megállt köztük a szobában és békességet, Szentlelket adott.

Megtelt az üres szívük – megtelt örömmel, békességgel!

Ámen!