Róma 3. – Napi parancs 2.

Igazságtalan és igazság nélküli világunkban gyakran felmerül a kérdés: hol van az Igazságos Isten? Miért nézi el a bűnt, miért nem bünteti meg azonnal, hogy ne is tudjon tovább terjedni az igazságtalanság? Vajon az, hogy Isten „elnézi” a bűnöket és nem súlyt le, nem annak bizonyítéka, hogy nem is igazságos? Szinte lázadozva, vádaskodva bosszankodunk. Ilyeneket bizonyos helyzetekben szoktunk kérdezni, amikor a mi igazságérzetünk sértve van, amikor általunk ártatlannak ítélt emberek ártalmas emberektől szenvednek, vagy bennünket érnek igazságtalanságok. Arra nem gondolunk, hogy ha Isten az Ő abszolút, személyes igazsága szerint bánna a világgal, akkor mi sem maradhatnánk meg előtte, minket is igazságos ítéletével kellene büntetnie – mint mindenkit, mert ahogy Igéjében kijelenti: Ő előtte, az ő „mércéje” szerint nincs igaz ember egy se a Földön. Ez a mérce a Törvény, amit senki nem tud megtartani. De nem is ebből a célból adta, ti. hogy ezen az úton legyünk igazakká, mintegy teljesítményként elérve, hogy Isten elfogadjon bennünket. Ez lehetetlen, hiszen a Tőle való elszakítottságunk miatt híjával vagyunk az Isten dicsőségének (lénye tökéletességének). A Törvény arra jó, hogy szembesítsen minket bűnösségünkkel, és rászorultságunkkal arra, hogy csak Tőle jövő segítséggel találhatunk, kapcsolódhatunk vissza az igaz Istenhez. Ebben a szembesítésben viszont arra juthatunk, hogy az, hogy Isten „elnézi a bűnt” (=visszatartja egy időre a büntetést) az annak a bizonyítéka, hogy Isten igazsága nem egy kegyetlen „jogi pallos”, nem egy szívtelen igazságszolgáltatás, hanem „kegyelmes igazság”, mentő igazság. Mert az Isten szeretet is, nemcsak igazság. És szereti az embert, még ha bűnös is és nem akarja pusztulását, hanem, hogy megtérjen és éljen. A bűnt viszont gyűlöli – haragja van rajta és meg fogja ítélni.

Nagy a dilemma: hogyan érvényesítse egyszerre az igazságát és a szeretetét is? Hogyan büntesse meg a bűnt és mentse meg az embert? Isten megoldása a „kegyelmes igazság”. Ez az igazság nem egy törvény, nem egy teljesítményen alapuló jogos „behajtása” a tartozásunknak, hanem egy személy, akinek elég érdeme van Isten szemében arra, hogy helyettünk eleget tegyen és elszenvedje az igazságos ítéletet. Ez a személy a Názáreti Jézus Krisztus, aki szent engedelmes életével és ártatlan halálával helyettünk tett eleget Isten igazságának a gologtai kereszten. Utolsó szavaiban is értünk könyörgött – megbocsátásért. Isten igazságát ez tökéletesen érvényesítette, amit bizonyít Jézus feltámadása.

Ez a „kegyelmes igazság”: az Egyetlen tökéletesen Igaz Ember helyettes bűnhődéséért Isten elengedi minden adósságát azoknak, akik Ővele hit által azonosulnak.  Kegyelemből – hit által!

MA: legyen gondolataid és érzéseid középpontjában ezért a kegyelmes igazságért való hálaadás – ha már elfogadtad, megtérve Őhozzá!