„Nem azért írtam néktek, mivel nem ismeritek az igazságot, hanem mivel ismeritek azt, és mivel semmi sincsen az igazságból, a mi hazugság.” 1 János 2:21

A levélbeli kapcsolatok áldása a cigány gyülekezetekben

A karácsonyi ünnepek előtti napokban olvastam valamelyik újságban néhány kérdésfeltevést a hagyományos lapokkal, levelekkel kapcsolatban. Emlékezetem szerint, nagy általánosságban ilyen kérdések voltak olvashatóak: Szokott Ön még egyáltalán ünnepekre lapokat, leveleket írni és küldeni? Ha igen, mely ünnepekre? Van ennek még egyáltalán értelme, kézzel írott lapot is küldeni egymásnak? Majd további kérdések is sorakoztak még. Nem tudom, hogy mi volt az eredménye ennek a felmérésnek, de azt örömmel tapasztaltam egy egyszerű, vidéki élelmiszer boltban is, hogy nagyon szép – bár nem egyházi, evangéliumi kiadású – még is karácsonyi lelkületet, „áldott ünnepeket” kívánó, közvetítő igényesebb lapok is bőven elkeltek.

Bár magam is egyre kevesebb kézzel írott lapot küldtem az utóbbi években, ez a járványos karácsonyi, újévi alkalom jelentős számú levél megírására késztetett cigány testvéreim számára.

A levél először egy körlevél formáját mutatta, sokszorosított formában, de közvetlen címzéssel, majd a levél végén néhány személyes szóval, mondattal gondoltam kézírással kiegészíteni. Ez is elfért még a lap első oldalán. Mégis, amikor kezdtem összehajtani az „A4-es levelet” éreztem, sőt tudtam, hogy a nyomtatott szöveg mellett a kézzel írott, minél személyesebb vonásokat hordozó üzenet, emlékezés, feltett kérdés fogja leginkább pótolni a közvetlen találkozás, kézfogás, ölelés elmaradt gyakorlatát. Az olvashatóságra is nagyon kellett vigyáznom, így olykor – a személyekre külön is gondolva – akár nyomtatott betűkkel is írtam.

A minél több személyes utalás, kérdés mellett azért az ünnep legfontosabb üzenetét is ismételten összefoglaltam, s így végül mindig megtelt az üres hátsó oldal is. A nyomtatott levél „alapigéje” egyébként Ézsaiás 57:15-ben olvasható: „Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosok lelkét, felüdítem a megtörtek szívét.”

Azért választottam ezt az igét, mert az örömben, felszabadultságban ünneplő testvérek között bizony sokan hordoznak nagy terheket és szomorúságot, így a karácsonyi ünnepkörön belül a vigasztalás igéjét is szólni kívántam feléjük.

Sajnos nem mindenkinek ismertem a posta címét, de legalább a legfontosabb testvérekhez: a magányosokhoz, a betegekhez, a sok gyermekesekhez, a hűséges munkásokhoz, mind a hat gyülekezetben tudtam levelet küldeni.

A válaszok mutatták, mutatják, hogy a lezárt találkozási lehetőségek közepette Isten lelke milyen mértékben értékelte fel közöttünk ismét, a nagyon hagyományos kapcsolattartást. S a kapott válaszok annál kedvesebbek lettek, minél egyszerűbb, vagy fáradtabb, gyakorlatlan kézzel íródtak. Bíztatásként had mutassak meg legalább egy ilyen nékem kincset jelentő testvéri választ.

Összességében azt tartottam, tartom az ilyen levelek esetében nagyon fontosnak, hogy egy alapvető üzenet átadása mellett megérezzék, hogy az olvasó élete nagyon fontos az Úrnak, s így nekem, nekünk is. Ahogyan ez nyilván más helyzetben, vonatkozásban is érvényes, a presbiterek nagy családjában is. És a Gyülekezetek, Egyházak nagy családjában miért ne volna így? És az élesztő miért ne járhatná át és keleszthetné meg az egész tésztát: a Nemzet életét, mint a nagy ébredések idején már ismételten?!

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?