* Tanács: „Ne dicsekedj a holnapi nappal, mert nem tudod, mit hoz az a nap tereád!” (Példabeszédek 27,1.) Kettős jelentése van az igének. Egyrészt Pál apostol szerint a dicsekvés balgataggá tesz. Jeremiás (10,8) még tovább rontja az ilyen ember minősítését, mert akik nem félik az Istent, azok „mind egyig balgatagok és bolondok”. Ez pedig kizár az üdvösségből!
De figyelmeztetés is arra, hogy ne tulajdonítsunk magunknak olyan erényeket, ami nem illet meg. Hiszen ura vagyok-e az életemnek, vagy a Teremtőtől függ életem ideje! Gondoljunk a Lukács (12,20.) írása szerinti gazdag ember esetére: „Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál?” Ebből adódik a második üzenet: A mai nap eseményeiért hálát adtam-e Istennek?!
* Ha nem, akkor az Ígéret lehetőséget kínál számunkra „Térjetek meg, ha megdorgállak, és én kiárasztom rátok lelkemet, megismertetem veletek Igémet.” (Példabeszédek 1,23.) Ezen az úton juthatok bölcsességre, aminek előfeltétele Isten akaratának követése.
* A bűnünk felismerése után elkerülhetetlen annak megvallása. Ebben segít a Fohász: „Elismerjük Uram gonoszságunkat, atyáink bűnét is; vétkeztünk ellened. A Te nevedért kérünk, ne utálj meg.” (Jeremiás 14,20-21.) Ezután tapasztaljuk meg Istenünk kegyelmét, és lehet miénk a bűnbocsátásból adódó öröm!
* Az Advent időszakában még fontosabb, hogy lássuk reálisan helyzetünket, valljuk meg önteltségünket, ha van, és kérjük Isten Lelkének a kiárasztását, hogy a helyes úton maradjunk Isten iránti alázatosságban!
A mindennapi kenyerünk alapján – Sárkány Mihály