2Korinthus 5. – Napi parancs 1.

Olvasandó: Korinthusiakhoz írt 2. levél – 5. fejezet 

1-10. vers

“(1) Mert tudjuk, hogy ha ez a földi sátorházunk elbomlik, épületünk van Istentől: nem kézzel csinált, hanem örökkévaló ház a mennyben. (2) Azért is sóhajtozunk ebben, mert mennyei hajlékunkat szeretnénk erre felölteni, (3) ha ugyan felöltözötten is mezítelennek nem találtatunk. (4) Mert akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, mert nem levetkőzni akarunk, hanem felöltözni, hogy a halandót elnyelje az élet. (5) Maga Isten az, aki minket erre felkészített, és aki a Lélek zálogát is nekünk adta. (6) Ezért mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg e testben van otthonunk, addig távol vagyunk az Úrtól, (7) mert hitben járunk, nem látásban. (8) Bizakodunk azért, és inkább szeretnénk elköltözni a testből és hazaköltözni az Úrhoz. (9) De akár itthon, akár a távolban vagyunk, az a célunk, hogy elnyerjük tetszését. (10) Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki aszerint, amit e testben cselekedett, megkapja akár a jót, akár a gonoszt.”

/Revideált Károli Biblia (Veritas)/

Napi parancs (5/1): Legyen jó hatással az üdvösség távlata  mulandó napjainkra!

A láthatatlanra és örökkévalóra nézve Pált elfogja a honvágy az ő igazi hazája után. Boldogan gondol arra, hogy ha földi sátorháza (teste) elbomlik is, várja ott fenn a másik sátor. Nem földi, hanem Isten teremtő kedvének a műve. Pál egész gondolkozásából következőleg testtel a feltámadott mennyei testet állítja szembe. Amaz a földi sátor, emez a mennyei. A feltámadás után jön az ítélet, amelyben Isten dönt a jutalom és büntetés felől. Ez a hívő ember életfolytatását és életérzését egyaránt meghatározza. Egyfelől sóhajtozik a földi élet terhei alatt, másfelől ujjong a bizonyos ígéretnek. Fáj, hogy a Földön távol vagyunk az Úrtól, de tudjuk, hogy minden nappal feléje közeledünk. Idelenn hit által bírjuk azt, amit odafenn valóságosan megtapasztalunk, s ezt az apostol így fejezi ki: hitben járunk nem látásban.

De van egy zálogunk is, hogy a hit valóra válik, s ez a Szentlélek. A Szentlélek tesz képessé arra, hogy akár földi testben, akár mennyeiben „kedvesek legyünk Isten előtt”, azaz olyanokat cselekedjünk, ami a végítéletben Istennek is, Krisztusnak is kedves, örömet okoz. Mert az ítélet számba veszi az egész embert, a külsőt és belsőt, az újat és az ót, és számba veszi cselekedeteit is: amit megtett és amit elmulasztott. Sokat nem mond Pál itt erről az ítéletről, de azt mondja, hogy a Bíró, az Atya és a Krisztus lesz; a Krisztus az Atya nevében, az Atya a Krisztus közbenjárásával. Ez azt jelenti: Kegyelem ül a trónon, az ítélet a szerint esik, ami már megtörtént a Krisztus halálában, a hit által való megigazulásban. Ebben az ítéletben nem az dől el, hogy megigazulunk-e vagy nem, fiak vagyunk-e vagy ellenségek. Az már eldőlt a kiválasztásban, a megtérésben, az újjászületésben; itt csak az derül ki, mivel okoztunk örömet Istennek és mivel szomorúságot. Milyen gyermekek vagyunk? De a fiúságból nem esünk ki, maga a Fiú, a Krisztus kezeskedik közbenjárásával, s nem egyes bűneinket mentegeti, hanem minket, magunkat.

Rád milyen hatással van az ítélet napja és az üdvösség távlata?
Pálra jó hatással volt, bizakodóvá tette. Törekvésre ösztönözte, hogy kedves Legyen az ÚRnak! Képessé tette, hogy kitartson a nehézségek közepette is!

MA: legyen a mai napodra és az elkövetkezendőkre is jó hatással, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökké való házunk a mennyben…. Azért igyekez(z)ünk is, hogy akár itt lakunk, akár elköltözünk, neki kedvesek legyünk…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked*