(4Móz 2:34) És cselekedének Izrael fiai mind aszerint, amint parancsolta volt az Úr Mózesnek: akképpen járának tábort, az ő zászlóik szerint, és úgy indulának, ki-ki az ő nemzetsége szerint, az ő atyáiknak háznépe szerint.
(A héber kifejezést a LXX két görög szóval fordítja, melyek jelentése: hegemónia, ill. parancs; vagyis az a tekintély, amelyhez igazodva cselekszik a csapat)
Mit jelent a „zászló”? Valami tant? Egyházalkotmányt? Teológiai rendszert? Istentiszteleti szokások és szertartások rendszerét? Szó sincs róla! Isten katonái nem harcolnak ilyen zászlók alatt. Az Isten hadseregének lobogója: Krisztus! Istennek ez az egy lobogója van. A pusztában táborozó sereg e lobogó alatt vívja az Úr csatáit a gonosz szellem hadaival szemben. Krisztus a mi lobogónk és minden MÁS zászló csak képtelenné tenne bennünket elhívatásunk lelki harcaira. Mi dolgunk van nekünk, mint KRISZTUS népének teológiai rendszerek vagy egyházi alkotmányok feletti vitákkal? Mit jelentenek számunkra a szabályzatok, ceremóniák és egyházi szokások? Vajon ilyen lobogók alatt vonuljunk mi hadba a Sátán ellen? Isten mentsen! A mi teológiánk a Biblia. A mi egyházi szervezetünk az „egy test”, amelyet a Szent Lélek jelenléte alkotott meg és egyesített a mennyekben a mi élő és megdicsőült Fejünkkel. Ennél kevesebbért harcolni nem volna méltó a Szent Lélek igazi katonáihoz. Milyen szomorú, hogy egyesek elfelejtik igazi lobogójukat és más zászló alatt harcolnak, holott Isten egyházához tartozónak vallják magukat. Ebből okvetlenül gyengeségek származnak, a bizonyságtétel hamissá lesz és az előmenetel megakad. Ha meg akarunk állni a csata napján, akkor nem ismerhetünk el más zászlót, csak Krisztust és az Ő igéjét: az élő Igét és a leírt igét. Minden lelki ellenségünkkel szemben ebben rejlik a mi biztonságunk. Mennél közelebb maradunk Krisztushoz és mennél szilárdabban tartunk ki mellette és csakis mellette, annál erősebbek és biztosabbak leszünk. Őt felöltözni, Hozzá ragaszkodni, szorosan mellette járni: ez a mi biztos menedékünk. „Izráel fiai járjanak tábort ki-ki a maga táborával, a maga zászlaja alatt, az ő seregeik szerint.” Bár meghallaná ezt Isten egyházának minden serege! Bár félre tudna tenni mindent Krisztus kedvéért! Bárcsak elég volna Ő mindnyájunknak! Amiképpen „származásunk” Reá vezetjük vissza, azonképpen „zászlónkra” is az Ő nevét kell írnunk. Köréje kell sereglenünk ebben a pusztában, amelyen keresztül hazafelé vonulunk, fel a mi örök békességünkre.