Református családban születtem, Laskodon konfirmáltam, de a fiatalságomat szülőktől távol Miskolcon töltöttem iskoláim miatt. Az egyházzal nem volt kapcsolatom, abban az időben nem is díjazták a vallást. Ez az idő megváltozott, mert olyan református családba nősültem, amelyben jelenleg is több egyházi szolgáló van. Így közeledtem az egyházhoz, elkezdtem olvasgatni a Biblia egyszerű fordítását, ami felkeltette az érdeklődésemet. Ott találkoztam olyan mondatokkal, amik gondolkodásra kényszeritettek: mit ér az ember élete, ha nem kötődünk Jézus Krisztus által a mi teremtőnkhöz, a mennyei Atyánkhoz. Elkezdtem azon gondolkodni, hogyan tudnék beilleszkedni a testvéri közösségbe, melyben nagy segítségemre volt a feleségem, aki most sajnos bizonyos korlátok között él. Így kezdett bennem Isten munkálkodni, ami jóleső érzés volt, de nemigen volt bátorságom megnyilatkozni, de ez fokozatosan oldódott. Aminek ma már örülök, saját jellemem megváltozott, türelmes lettem, s a szívemben nincs harag, ha meg is sértenek. Hat évvel ezelőtt egy beszélgetés alkalmával Almási Gyula főgondnok úr meg kérdezte tőlem, hogy nem vállalnék-e presbiteri feladatot. Mivel ismeretségünk régi, én igent mondtam, s így lettem pótpresbiter. Segítettem munkáját, amiben igényelte. Hogy mi a tervem? Immár presbiterként a testvéri szövetség erősítése, bizonytalanok bátorítása, a rám bízott feladatok meg oldása. Tudatába vagyok annak, hogy még sokat kell tanulni, és ezt örömmel teszem, egyházunknál erre bőven van lehetőség.
