Olvasandó: Korinthusiakhoz írt levél – 10. fejezet
14-33. vers
„(14) Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást! (15) Mint értelmesekhez szólok, ítéljétek meg ti magatok, amit mondok. (16) Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e? (17) Mert egy a kenyér, egy test vagyunk sokan, mert mindnyájan az egy kenyérből részesedünk. (18) Nézzétek meg a test szerint való Izráelt! Akik az áldozatokat eszik, nincsenek-e közösségben az oltárral? (19) Mit mondok ezzel? Netán azt, hogy a bálványáldozat valami, vagy hogy a bálvány valami? (20) Nem, hanem sokkal inkább azt, hogy amit a pogányok áldoznak, ördögöknek áldozzák és nem Istennek. Én pedig nem akarom, hogy ti az ördögökkel legyetek közösségben. (21) Nem ihatjátok az Úr poharát és az ördögök poharát, nem lehettek az Úr asztalának és az ördögök asztalának részesei. (22) Vagy haragra ingereljük az Urat? Netán erősebbek vagyunk nála? (23) Minden szabad, de nem minden használ, minden szabad, de nem minden épít. (24) Senki se a maga javát keresse, hanem a másét. (25) Mindent, amit a mészárszékben árulnak, megehettek anélkül, hogy ezt lelkiismereti kérdéssé tennétek, (26) mert az Úré a föld és annak teljessége. (27) Ha valaki meghív titeket a hitetlenek közül, és el akartok menni, mindazt megegyétek, amit elétek hoznak, anélkül, hogy ezt lelkiismereti kérdéssé tennétek. (28) De ha valaki azt mondja nektek: Ez bálványáldozati hús, ne egyétek meg amiatt, aki erre figyelmeztetett, és a lelkiismeretért. (29) Én azonban nem a ti saját lelkiismeretetekről beszélek, hanem a másikéról. Mert az én szabadságomat miért ítélje meg másnak a lelkiismerete? (30) Ha pedig én hálaadással veszek részt, miért ítélnek el engem azért, amiért én hálát adok? (31) Tehát akár esztek, akár isztok, akármit cselekedtek, mindent Isten dicsőségére tegyetek. (32) Ne botránkoztassátok meg se a zsidókat, se a görögöket, se Isten gyülekezetét. (33) Én is mindenkinek mindenben kedvében járok, nem keresve a magam hasznát, hanem a többiekét, hogy üdvözüljenek.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (10/2): Mindent Isten dicsőségére!
Viktor János: Csendes Percek; Korinthusi levelek magyarázata 107:
Voltak Korinthusban olyan keresztyének, akik részt szoktak venni pogány vallású szertartások asztali vendégségeiben, ha oda meghívták őket. Úgy vélték: merő külsőség ez. Lelkükben őket nem érinti a pogányokkal való ilyen közösködés. Ők jól tudják, hogy a bálvány is „semmi”, a bálványáldozat is „semmi”. Miért ne vegyenek részt testileg, ha a lelkük úgyis más világban él? Pál apostol rámutat a dolognak a másik oldalára, amelyről az ilyenek megfeledkeznek. Ezek a bálvány-áldozati vendégségek közösséget jelentenek! Aki részt vesz bennük, egynek vallja magát a többiekkel, és akarva, akaratlanul, eggyé is lesz velük lelkében. A pogányság fertőzött levegőjét szívja be velük együtt és el kell hallgatnia, hogy ő Krisztussal és az övéivel áll közösségben! Komoly figyelmeztetés ez minden olyan alkalomra, amikor kész volnék külsőképpen elvegyülni olyan társaságban, amely hadilábon áll Krisztussal, az én Urammal! Ne véljem, hogy érintetlenül megőrizhetem a lelkivilágomat! Aki az úrasztalának közösségéhez tartozik, ne telepedjen olyan asztalhoz, ahol nem vallhatja meg az Ővele és az Ő népével való közösségét!
Még egyszer, s mindig újra hirdeti az apostol a Krisztusban hívők nagy szabadságát. Nincsenek alávetve szabályok sokaságának, amelyek szerint életüket be kell rendezniük, hogy az kedves legyen Isten előtt. Csak egyetlen szabály van: legyen az életük Istenben való élet! Akárminek az élvezete után kinyújthatják a kezüket ebben a világban, csak úgy élvezzék, mint Isten ajándékát, „hálaadással”. És akármit megcselekedhetnek, csak azt nézzék meg: Isten dicsőségére fog-e szolgálni? Milyen felséges felszabadulás ez a sokféle parancs és tilalom rabságából! És egyben milyen szent törvény!
MA: tanuljuk meg az arra való szabadságunkat, hogy megválogassuk mi az, amivel élhetünk és mi az, amivel nem, mert nem használ, hanem árt: nemcsak magunknak, hanem Isten dicsőségének is.