Tanács: „Adjátok meg Istennek, ami az Istené.” (Máté 22,21.)
Ígéret: „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Máté 7,21.)
Fohász: „Parancsolataid útján járok, mert bizakodó szívet adsz nekem.” (Zsoltárok 119,32.)
* Ami összefogja a három Igét, az, hogy semmit nem ér a hitéletünk, ha nem társulnak hozzá cselekedetek. Ha a földi hatalmasságoknak engedünk is, ha szavakban azt hangoztatjuk, hogy tiszteljük Istent, ha kívülről idézzük is a Bibliát mint az írástudók, ha rendszeresen járunk is Isten házába hallgatni az ott elhangzottakat, sőt még egyet is értünk azokkal, mindezzel még nem biztosított a mennyei polgárságunk. Gondoljunk a gazdag ifjú beszélgetésére Jézussal, vagy a farizeusok bigott törvénytiszteletére, a hálaadásról megfeledkező leprásokra, vagy a fennhangon szép szavakkal imádkozókra. Hasonlítsuk össze őket a bűnös vámszedő imájával, a meggyógyult vak bizonyságtételével, vagy a gyógyulás, szabadulás után a tanítványságot választókkal. Pál a Rómabeliekhez írt levelében azt írta „Mert nem azok igazak Isten előtt, a kik a törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, a kik a törvényt betöltik.” (2,13.) A Jakab 2,14 és 17-ben ezt olvassuk: „Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-e őt a hit? …a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.”
* Magunk felé fordítva az üzenetet, nem elég csak bánkódni bűneink felett, el kell hagynunk azokat, nem elég mondani a másiknak, hogy szeretem, vagy sajnálom azért, ami vele történt, szavainkat tetteknek kell követnie. Életünket Istentől kaptuk, jobb ha nem magunknak tartjuk meg, hanem Isten kezébe tesszük és parancsolatai útján járunk!
* Mindhárom Ige az Isten irányába megmutatkozó cselekedeteink tartalmasságát segíti elő!
A mindennapi kenyerünk alapján – Sárkány Mihály
